A lélek dolgai nem mellékesek! A gyógyszerek önmagukban nem feltétlenül elégségesek

A koronavírus-járvány első évében körülbelül 25 százalékkal nőtt a szorongás és a depresszió előfordulása világszerte, ami jól mutatja, mekkora terhelés érte a társadalmat. Magyarországon a pandémiát megelőzően a lakosság mintegy 14 százalékának volt valamilyen mentális egészségi problémája – mutat rá az OECD-országprofil. Az Európai iskolavizsgálat legutóbbi jelentése szerint a középiskolások átlagosan 59 százaléka jelzett optimális mentális jóllétet a kontinensen, nálunk viszont csupán 47 százalék – ez az egyik legalacsonyabb arány. Jól látszik: ha az ellátórendszer és a közbeszéd segítségével nem fordítunk kiemelt figyelmet a problémára, később még nagyobb nehézségekkel kell majd szembenéznünk. 

Stigma helyett nyitottság 

A hazai közgondolkodásban sajnos továbbra is túl erősen jelen van a mentális nehézségek gyengeségként való címkézése, a „szedd össze magad” attitűd. Ahol csak tudom, én is elmondom: 

A jó mentálhigiénés szakember kulcsszereplő lehet a veszteség, az élethelyzeti válság, a szorongás és a nyomás kezelésében. A pszichiáter pedig szakorvos, aki diagnosztizál, és szükség esetén gyógyszert ír fel. A legfontosabb: ne várjunk arra, hogy a problémánk majd magától elmúlik. Minél előbb lépünk, annál gyorsabb lehet a javulás és a visszatérés a normál életvitelünkhöz. Külön kiemelném, hogy a férfiak nehezebb helyzetben vannak, hiszen a magyar társadalom kevésbé fogadja el, ha egy férfi lelki problémákról beszél, pedig mi is átéljük őket. 

Tény, hogy tizennyolc európai országban két és félszeresére nőtt az antidepresszánsok használata 2000 és 2020 között. Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint a nyugtató hatású tablettákból évente több millió fogy. Tény, hogy a gyógyszer nem ellenség, hanem eszköz – megfelelően használva. A szakmai irányelvek szerint – különösen közepes és súlyos depresszióban – a pszichoterápiával kombinált farmakoterápia adja a legjobb esélyt a tartós javulásra. A cél a funkció visszaépítése, nem a tünetek „elhallgattatása”. 

Szakmai vita nélkül is van két azonnal bevethető módszer, ha valamilyen mentális, érzelmi krízis-­ helyzetbe kerülünk. Az egyik a mindfulness, azaz a mostban lenni: a figyelem fókuszálása a jelen pillanatra csökkentheti a szorongást. Ezek kikutatott tények.

A rendszeres mozgás és a természet egymás hatását erősítve csökkenti a feszültséget, javítja az alvást és az általános közérzetet. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek súlyos helyzetekben nem helyettesítik a pszichoterápiát vagy az orvosi ellátást, de minden terápiát támogathatnak. 

Frontvonal: az iskola és a munkahely 

A fiataloké kifejezetten sebezhető korosztály, óriási a környezet befolyása. A már említett Európai iskolavizsgálat eredményei alapján a magyar diákok kevesebb mint fele érzi tartósan jónak a lelkiállapotát, és a probléma a lányok körében még inkább jelentős. Az Egészségügyi Világszervezet és a UNESCO egészségfejlesztő iskolastandardjai világos képet mutatnak: teljes intézményre kiterjedő, „whole-school” megközelítésre van szükség. A mindennapi rutinba beágyazott jóllétprogramokkal, a tanári kompetenciák erősítésével, szülői partnerséggel és a szakemberekkel fenntartott aktív, szoros kapcsolatokkal lehet eredményt elérni. Biztonságos közeg, kiszámítható napirend, a mozgás és az alvás priorizálása, a digitális eszközökkel kapcsolatos edukáció, korai jelzőrendszer, könnyű beutalási útvonalak – mindez az oktatási, működési kultúra fejlesztéséről szól.

A felnőttek esetében pedig a lelki egészség megőrzésének frontvonala a munkahely lehet. A kutatások szerint a leghatékonyabb eszközök a szervezeti beavatkozások: a munkaszervezés, a terhelés és az autonómia egyensúlyának meg­teremtése, a vezetők célirányos képzése, a munkába való visszatérés támogatása, rugalmas lehetőségek. Egy „mostbanlenni-hétfő” önmagában viszont kevés: struktúra, képzés, a munkahelyi kultúra fejlesztése és mérések szükségesek, különben nem érhető el tartós hatás. Erre a nagyobb nemzetközi cégek már régen rájöttek. 

Nem nemzetkarakter, hanem megoldandó feladat 

Gyakran halljuk: „mi, magyarok ilyenek vagyunk”. Kulturális tényezők, az érzelemkifejezés és a segítségkérés mintái valóban befolyásolják, hogy miként azonosítjuk a tüneteket, és mikor kérünk támogatást, de önmagukban nem magyarázzák sem a járványhoz köthető romlást, sem a fiatalok mutatóit. A segítséghez való hozzáférhetőség, az egészségértés és a stigmatizáció együtt rajzolja ki a képet, és ezen a három területen van a legnagyobb mozgásterünk is: érthető információ, könnyen elérhető szolgáltatások és előítéleteket enyhítő edukáció. 

A család a legkisebb méretű és egyben a legnagyobb hatású rendszer.

A gyerekeknél a korai jelzések felismerése döntő: tartós alvászavar, visszahúzódó viselkedés, indokolatlan dühkitörések, a teljesítmény visszaesése, testkép- vagy étkezési zavarok. Szülőként nem feladatunk eldönteni, hogy pszichológus vagy pszichiáter kell, az a feladatunk, hogy időben észleljük a figyelmeztető jeleket, segítséget kérjünk, és irányt mutassunk a folyamat egésze alatt. 

A mentális egészség ma már nem csak szakrendelői kérdés: a közösségi média és a rövid videók uralják a figyelmet. A kihívás az egészségügyi szakemberek számára is világos: vagy mi visszük oda a hiteles üzeneteket, ahol az emberek az idejüket töltik, vagy valaki más visz oda álhírt. Amit a közösségi médiában látunk, az sokszor már kimeríti a kuruzslás fogalmát. Szükséges rendet tenni ebben a térben, és a szakemberek hitelességének nagyobb hangot adni. Ezért ma már orvosként, szakemberként is egyre inkább feladat – még ha nem is mindenkinek – belépni ezekbe a terekbe, érthetően, röviden, vitaképesen. A cél nem az influenszerkedés, hanem a kármegelőzés: ha egy tévhit terjedni kezd, a kár is gyorsan nő, ha viszont időben elérjük az embereket, megelőzhető a jóhiszeműek félreinformálása.

A szerző gyermektraumatológus, miniszterelnöki biztos

Nyitókép: Shutterstock