Most tényleg túlléptetek egy határon

Egy dologra jó az ámokfutásotok: egyre többen lesznek azok, akiknek elege lesz az általatok szított békétlenségből és egyre többen fognak majd néhány hónap múlva józan döntést hozni.

Egy dologra jó az ámokfutásotok: egyre többen lesznek azok, akiknek elege lesz az általatok szított békétlenségből és egyre többen fognak majd néhány hónap múlva józan döntést hozni.
Vajon ki vállalja a felelősséget, ha legközelebb ismét ártatlan magyarokat ér erőszak az Antifa nevében?
A Pulse-Fi névre keresztelt technológia érintésmentes, gyors és olcsó alternatívát kínálhat az egészségügyi monitorozásban.
Az ügyészség szerint a nő többször is nekihajtott az épület előtti szegélykőnek, közben kiabált, fenyegetőzött, és közösségi médiában élőzött is.
A jogszabály célja, hogy jogi keretet teremtsen a sajtóban csak kamikaze vagy öngyilkos drónokként ismert cirkálólőszerek alkalmazására.
Az Adaptive Hussars 2025-ben több mint 200 eszköz és 22 ezer fő érintett.
A szólásszabadság Magyar Pétert is megilleti, hadd mondja el, amit akar.
A Szent István napi légi parádén a Honvédség minden olyan repülő eszközt felvonultat majd, amely jelenleg a kötelékükben megtalálható.
A kvantumfizika forradalmi áttörést hozhat ezen a területen.
Osztatlan sikernek örvend a készülék az idősek és családjaik körében.
Egy hónappal ezelőtt a Tiszán átúszva menekült volna Magyarországra négy kárpátaljai férfi, de elfogták őket. Most újabb eset borzolja a kedélyeket.
Egy fenntartható békerendszerhez Ukrajnában nemcsak diplomáciai kompromisszumokra, de új védelmi koncepcióra is szükség van. A nyugati fegyverbank ötlete egy olyan kompromisszum lehet, amely mindkét félnek elfogadható: Ukrajna védelmet kap, Moszkva pedig egy féldemilitarizált szomszédot. De működhet-e a készenléti arzenál a gyakorlatban?
Marcin Romanowski szerint sötét felhők gyülekeznek Varsó felett, Donald Tusk és csapata mindent egy lapra tett fel, és nem válogatnak az eszközökben – de jön még kutyára dér!
A helyzet csak fokozódhat, miután Fehéroroszország hadgyakorlatra készül.
Már tesztelik a világűrbe szánt rakétaelhárítókat miközben az amerikai űrhadsereg titkos műveletekre készül a hiperszonikus fenyegetés ellen.
Ha tudom, hogy ahova megyek ott milyen értékközösség van, és azzal nem értek egyet, akkor nem megyek el, nem adom a nevemet hozzá.
A sorozóhivataloknak biztosított hatáskör sok esetben lábbal tiporja úgy a legalapvetőbb emberi jogokat, mint a törvényben foglalt fékeket és ellensúlyokat.
Az amerikai külügyminiszter politikai indíttatású támadással vádolta meg az ENSZ egyik tisztviselőjét.
Először azt hitték, csak egy hétköznapi drón. Nem az volt.
Sokan úgy vélik: nem fogják tudni fenntartani jelenlegi életszínvonalukat.