A jobboldaliság nem a pártokban kezdődik

„Az élet, a sors, vagy ki tudja, milyen erő, talán leginkább az emberek szabad akarata úgy alakította a dolgokat, hogy 1945 után a pártok, szervezetek által vezetett, demokratikusnak nevezett berendezkedés vált általánosan uralkodóvá nem csak Európában, de Magyarországon is. Persze az egykori kommunista blokkban ez a rendszer igazán az 1990-es évtől kezdve tudott érvényesülni.

Azt most hagyjuk, hogy ez jó-e vagy sem. Ez van, aki ma a fősodorban akar közélettel és politikával foglalkozni, annak ha egyet nem is kell értenie vele, de legalábbis el kell fogadnia ezt az állapotot, mint egyfajta játékszabályt. Leszögezem, soha nem voltam egy politikai pártnak sem tagja, és nem is leszek, ha rajtam múlik. Ezzel talán sok mindent elárultam arról, mit gondolok a fennálló rendről és berendezkedésről.

Tisztázzuk rögtön azt is, hogy a párt/szervezet alapvetően nem több puszta eszköznél, melyet az azonos irányba tekintő emberek közösségének is lehet nevezni, amely közösség azért szövetkezik ilyen formán, hogy a saját értékrendjét, világról alkotott elképzelését, vagyis világnézetét, annak alapvetéseit érvényre juttathassa az ország életében.

Itt pedig akkor le is szögezhetünk egy alapvetést: a világnézetünk érvényesítésének mindenképpen meg kell előznie a párt saját létezéséből fakadó érdekeit.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a párt által megjelenített kommunikációnak a párt tagjainak szilárd világnézeti alapvetéseit kell tükröznie, megjelenítenie különböző közéleti, politikai témákban, döntésekben. Az én, vagy mondhatom talán a szélesebben vett közösségem kapcsán, hogy ez a világnézet a jobboldali jelzővel írható le leginkább, ha egy szóval akarom jellemezni.

Vagyis jobboldali vagyok, azon belül pedig militáns konzervatívnak mondanám magam, de a jelen írásban ezt most csak a pontosítás kedvéért említettem meg. A fentiekből fakadóan most inkább azt hangsúlyoznám, hogy a jobboldaliság és annak vállalása nem a pártok üzeneteiből fakad, hanem a jobboldaliságból kellene fakadnia a pártok üzeneteinek, tetteinek, cselekedeteinek.

Az alapállásnak annak kell lennie, hogy előbb vagyunk jobboldaliak, és amikor ezt szilárdan tudjuk képviselni, akkor lehet a megvalósítás, érvényre juttatás mikéntjén és annak eszközein gondolkodni. Ez az eszköz pedig közösségi szinten lehet akár egy párt vagy egy mozgalom is.

Ugyanakkor aki egy párt, vagy »A Párt« nélkül nem tudja értelmezni a jobboldaliságát, annak nem világnézete van, hanem csak egy pártja.

Már ameddig van, ugyanis az ilyen hamis alapokon nyugvó, magukat jobboldaliként aposztrofáló szervezetek szoktak az első komolyabb próbatételeknél a sírba szállni, amikor a párt, mint szervezet érdeke és annak érvényesítése megelőzi a világnézetet, aminek a képviseletére, érvényesítésére létrejött.

Ennek az egyik legszembetűnőbb, leglátványosabb intő példáját a Jobbik szolgáltatta, amikor a párt érdekei teljesen felülmúlták a mögöttes tartalmat. Mindez nagyjából akkor történt, amikor elvették a Jobbik lelkét, vagyis világnézetét, jobboldaliságát. Most pedig mintha a Fidesz, vagyis a körülötte lévő közösség ismerné fel éppen azt, hogy a maga köré felhúzott univerzumban legfeljebb jelszóként jelent meg a jobboldaliság, tartalmilag aligha. Kiderült: a Fidesznek, vagy legalábbis egy jelentős részének hatalma ugyan volt, de valójában soha nem volt »lelke«.”

Nyitókép: MTI/EPA/Necati Savas