Juszt László nem érti, hogy miért probléma valakinek a halott édesanyjával való kapcsolatában kötekedni

Szerencsére anyukámmal nagyon jó volt a kapcsolatom. Juszt László ezt max a besúgók jelentéseiből tudhatná.


Szerencsére anyukámmal nagyon jó volt a kapcsolatom. Juszt László ezt max a besúgók jelentéseiből tudhatná.


„Mondjuk, fogalmam sincs, milyen ügyben, mert a »személyiségzavaros teológina« aligha ütközik a BTK-ba” – fogalmazott a publicista.


Az Orbán-fóbiásoknak nyilván van valami erős kötődése Orbánhoz, mert a vezérük magát Orbán másolatként definiálja.


A publicista szerint kell egy olyan erő, „amelyik a Fidesz torkára teszi a kést”.


„Szóbajött egyes helyeken, hogy megyek tüntetni most vasárnap valaki mellett, valaki ellen Budapestre!” – írja a ferences rendi szerzetes.


Most ez a megbékélés menet nem jött össze, de hiszek abban, hogy elindult a jó.


Így jöhet egy újabb tüntetés, ahol a gyermekvédelem és a megbékélés jegyében zúg majd a „mocskos Fidesz”.



Kiszellőztettek a Fideszben, beengedték a friss levegőt. Skrabski Fruzsina szerint a Digitális Polgári Kör jó irány, a polgári kör nosztalgiával még nála is „bekapcsoltak azok a jóérzésű emlékek”.


Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes szerint jó az, ha a médiumokat az olvasó tartja fenn, mert így kisebb a függés cégektől, pártoktól. Máthé Zsuzsa újságíró szerint ez az eredmény nem meglepő, mert az ellenzék keménymagja nagy erővel kéri a médiumok a támogatását.


Ebben az esetben is jobban járt volna, ha csendben marad.


Szóval értem én, hogy nem nagyon bíznak a Tisza szavazók Magyar Péterben.


Ez megismétlődhet, elveszthetjük az összes családtámogatást, rezsicsökkentést egy új kormány esetén.


Ismert közéleti személyiségek, politikusok, tudósok, művészek, újságírók, sportolók szövetkeztek arra, hogy megvédjék a magyar kultúrát, nyelvet, identitást.


A levelét – amelyben a vezetői lemondását követeli – Skrabski Fruzsina közölte a Facebook-oldalán.


Eljárást kezdeni, amikor te faggatod a munkást és hozol ítéletet, az borzalmas időket idéz.


Gőzerővel zajlik a Digitális Polgári Körök megalakulása, már csaknem 56 ezer tagjuk van, többen már programot is hirdettek.


Skrabski Fruzsina bejelentette a legújabb Digitális Polgári Kört.


Azért ez egy nagyon komoly erkölcsi válsága az ellenzéknek, hogy saját magát is megtagadja, mindent elnéz.


Azt mondja, hogy a magyarok okosak, egy ilyen nép, mindegy ki a miniszterelnökük.
