
Magyar György nyilatkozatából kiderült, már a legelhivatottabb Orbán-gyűlölők is kezdenek kiábrándulni Magyar Péterből.
Petschnig Mária Zita tiszás közgazdász a Kontroll.hu podcastjében arról értekezett, hogy miért ne éljenek a fiatalok az Otthon Start Program lehetőségével.
„A körülmények belülről nézve optimálisak” – ismerte el kelletlenül a Tisza Párt elnöke.
„Most már kvittek vagyunk!” – írta a kormányfő.
A külügyminiszter azt mondta a Harcosok órájában, az Otthon Start Programmal a fiatalok olyan lehetőséget kapnak saját lakás megvásárlására, amellyel korábban nem rendelkeztek.
Újabb kínos pillanatokat rögzített a Tisza Párt elnökénke mikrofonja.
A Tisza Párt elnökének Facebook-oldalán közölt felvételnek éppen az ellenkezőjét mondta Takács Péter a várólistákról.
A lap még mindig képtelen jót írni a kormány sikereiről – állítja Németh Balázs.
Több személyét is – közvetlenül vagy közvetetten érintő – politikai vádra reagált.
A Fidesz-frakció szóvivője nem maradt adós a válasszal.
Az egészségügyi államtitkár hozzátette, a Tisza elnökének nem ártana kórházi kezelést igénybe vennie, mert láthatóan fáradnak az idegei és memóriazavarai vannak.
Az egykori tévés Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak is üzent.
A beszélgetős műsor első vendége a miniszterelnök lesz.
Németh Balázs szerint a Tisza-vezér egyetlen dologhoz ért, a hergeléshez.
A humorista nem hajlandó visszaadni a kitüntetését, de a kerületi polgármester sem hajlandó lépni ebben a gyalázatos ügyben.
A politikus még tavaly júniusban, egy szórakozóhelyen alkoholos befolyásoltság alatt olyan vállalhatatlanul viselkedett, hogy végül a biztonsági őrök vezették ki.
A berlini főpolgármester szerint továbbra is nyitott marad a német főváros.
„Ez az ember több mint egy éve hazugságot hazugságra halmoz!” – írta Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője.