Olvasom a diadalittas híradásokat a sztárigazolásról

Ezek Nagy Márton átállását is megünnepelnék, mint Orbán vezető közgazdásza.

Ezek Nagy Márton átállását is megünnepelnék, mint Orbán vezető közgazdásza.
A tervezett 13 százalékos emelés aligha kerül veszélybe, ám a jóval több munkavállalót érintő garantált bérminimum emeléséről mindenképp egyezségre kell jutniuk a feleknek.
A Dhaulagiri 8167 méteres csúcsára törő Nagy Mártont már kórházban vizsgálják.
Rendkívül súlyos a helyzet a Himaláján.
„Azért küzdünk, hogy a magyar vállalkozások erősebbek és sikeresebbek legyenek” – szögezte le a nemzetgazdasági miniszter.
Az AI Summit 2025 első napján a mesterséges intelligencia magyar jövője került a fókuszba. Palkovics László új magyar MI-stratégiát, Nagy Márton 68 milliárdos tőkeprogramokat jelentett be. Az előadások az egészségügytől az űriparig mutatták be az MI átalakító erejét, miközben a kkv-k digitalizációja és a társadalmi kihívások is terítékre kerültek.
A nemzetgazdasági miniszter nyomatékosította, a főpolgármesternek felelősséget kell vállalnia a Budapesten kialakult helyzetért.
Adócsökkentés, erősödő forint, MNB-botrány és uniós viták – fontos bejelentésekkel indult a közgazdászok 63. találkozója, amelyen az is kiderült, kik ártanak a magyar gazdaságnak.
Szembe kell néznie a valósággal a budapesti vezetésnek.
Magyar Péter és a baloldali sajtó rendszeresen támadja a kormány gazdaságpolitikáját és harsogják, hogy rendre mellélő előrejelzéseivel. Csak közben azt felejtik el, hogy tavaly még ők is hasonló GDP-számokat jósoltak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bemutatta, miért hosszabbította meg a kormány az árréscsökkentést.
„Kiskakas miniszterelnökösdit játszik” – reagált a kormányfő arra, hogy Magyar Péter azt állította, Nagy Mártont „megkérték a távozásra”.
Nagy Márton ismertette a részleteket.
Elindultak az egyeztetések a kötelező legkisebb keresetek jövő évi emeléséről.
Azonnal megkezdtük az iparvédelmi és munkahelyvédelmi akcióterv kidolgozását.
Inkább Nagy Márton legyen kedves csinálni egy rendes 40-100-at végre.
Meglehetősen rejtélyesen fogalmazott Nagy Márton gazdasági miniszter, amikor arról beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hogy szeptemberre új adócsökkentési programot dolgoz ki a minisztérium és terjeszt a kormány elé. Részleteket nem árult el ugyan, de most megpróbáltunk utánajárni, mi is lehet a háttérben.
A nemzetgazdasági miniszter kedden a sajtó előtt ismertette a legújabb költségvetési és gazdasági számokat. Pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok és új lakhatási program is jön!
Nagy Márton néhány ábra segítségével foglalta össze az igényléshez szükséges legfontosabb kritériumokat.