Erről nem szólt Kapitány István, amikor bejelentette, hogy elárasztják Magyarországot szélerőművekkel

Többször is előfordult a legnagyobb kánikulában, hogy a szélerőművek nem termeltek, helyette viszont a hálózatból vettek fel energiát.


Többször is előfordult a legnagyobb kánikulában, hogy a szélerőművek nem termeltek, helyette viszont a hálózatból vettek fel energiát.


Tájképi és zajvédelmi korlátozásokat kell feloldani, és még az is kérdéses, hogy megéri-e nekünk ez a technológia.


Ebben a három órában mérsékeljük a klímaberendezések használatát, helyette éjszaka vagy a hajnali órákban hűtsük le otthonunkat!


A magyar emberek egy átlátható, hatékony és működő országot szeretnének – ezt bizonyítja az áprilisi, elsöprő erejű választási győzelem.


Kapitány István azt is kijelentette, mit vár el az új elnök-vezérigazgatótól.


A bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el.


A miniszter kiemelte, hogy mintegy 1,5 milliárd euró jut a villamosenergia-rendszer fejlesztésére.


A Tisza a milliárdosok pártja, Magyar Péter pedig a felső tízezer kormányát vezeti. Úgy hazudtak a kampányban, mint a vízfolyás.


Orbán Viktor és Rogán Antal is leadta záró vagyonnyilatkozatát.



Emellett számos nyitott kérdésre kell a közeljövőben választ adnia a nemrég felállt kabinetnek. Ilyen többek között az orosz üzemanyag behozatal vagy a rezsicsökkentés jövője


Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb hírei hétfőn.


Az is kiderült, hogy elkezdték a tárgyalásokat a 10,4 milliárd eurónyi uniós forrás lehívásáról.


A jelenlegi rendszer sokkal kiszámíthatóbb a szülészeknek is. A szakértők sokkal inkább egységes protokollt és stabil színvonalat sürgetnek.


A nagy pozícióosztogatás közepette feltűnően nem jut komoly szerep Nagy Ervinnek, aki a kezdetek óta kiáll a leendő miniszterelnök mellett.


Két hét alatt omlott össze a Tisza kampánya: egymás után dőlnek meg az állításaik, a valóság sorra cáfolja a választási ígéreteket.


A magyar Jockey Ewing lesz a Tisza-kormány gazdasági és energetikai minisztere.


Mindenért az előző kormány lesz a felelős.


A napokban kiszivárgott energiaterv óriási pluszköltséget jelentene a családoknak. Magyar Péter tagad, ám Tisza Párt politikusai egymás után ismerték be, hogy mit terveznek.


A számok szerint csökkenti az inflációt, a kivezetése pedig a háztartások terheit növelné.
