Gondoljunk csak bele, a tőlük tanult demagóg módon: egy havi nyolcszázezer forintot kézhez kapó tapasztalt pedagógus nagyjából hatszáz év alatt tudna félretenni annyit, amennyi megtakarítása Kapitány úrnak van. És akkor az ingatlanokról és luxusjárművekről még nem is beszéltünk.
Tényleg ennyivel többet ér ez az ember bármelyikőnknél? Tényleg tőle várjuk az igazságosabb életet a balosok hazug egyenlőségeszméjének jegyében? Ő a leggazdagabb, de nem az egyetlen milliárdos az új garnitúrában. Ki is szakítja akkor ketté a mérhetetlen jövedelemkülönbségek szakadékával a magyar társadalmat?
Azzal szoktak védekezni, hogy ők legalább nem az adóforintjainkból szedték meg magukat. Csakhogy akkor is belőlünk gazdagodtak meg, ha valamilyen árut, szolgáltatást adtak el nekünk, csak akkor az adózott jövedelmünk vándorolt a zsebükbe. Elveszem a szegényektől és a gazdagoknak adom, mondta egyszer röhögve Kapitány, a fordított Robin Hood. Magukon kezdték a takarékosságot, csökkentették a fizetésüket, amire jól láthatóan nem szorulnak rá. Reméljük az átvilágítások során is önként ajánlják majd fel, hogy valaki piszkálja már meg, honnan szerezték az első milliócskát.”