Betört az ablak a Ryanair járatán – a társai húzták vissza az ablaknyílásból az egyik utast
A repülőgép azonnal visszatért a görögországi repülőtérre.

„Szerencsés vagyok” – mondta a férfi.

Ljubisa Karović a Guardiannek elmondta: ablak betörésének mennydörgő zajára ébredt fel az 11F-es ülésen, ahol az ablak melletti helyet foglalta el a Görögországból Németországba tartó kora reggeli Ryanair-járaton.
„A robbanásra emlékszem”
– mondta a szerb vállalkozó a Guardiannek adott interjúban.

A fájdalom még mindig kísérti Ljubisa Karovićot is, a jobb karján, a hónaljáig és a mellkasáig felkúszó égési sebek és zúzódások tanúskodnak arról, hogy a 61 éves férfit majdnem kiszívta a légnyomás a repülő ablakán és ő túlélte.
„Szerencsés vagyok”
– mondta a lapnak.
„Nem sokra emlékszem, és még mindig fáj a fejem és a nyakam, de életben vagyok. Lehet, hogy a biztonsági övnek köszönhető, annak, hogy még mindig be voltam kötve. De talán a sors műve. Hiszek Istenben, és minden nap hálát adok neki” – mondta Guardiannek.
Az FR1879-es járat utasai, köztük Karović felesége, Svetlana is – aki a 14C-es ülésen ült, három sorral a férje mögött –, még mindig élénken emlékeznek arra a pillanatra, amikor az ablak betört, leereszkedtek az oxigénmaszkok, és zűrzavar támadt, miközben palackok és egyéb tárgyak repültek a levegőben, az utastársak pedig megragadták Ljubisát, és kétségbeesetten próbálták a helyén tartani.
„Én is odarohantam. A légiutas-kísérő személyzet közül senki sem segített. Az utasok voltak azok”
– mondta a feleség.
Azok a pillanatok, amikor látta, hogy a férje „félig bent, félig kint van a repülőgépből”, feltehetően másfél–két percig tartottak.
„Azt mondják, kétszer elájultam, majd még egyszer a repülőgépen belül, és hogy az arcom rövid ideig megduzzadt és eltorzult a nyomás és a légáramlás miatt”
– mondja a Karović.
A Ryanair védelmébe vette személyzete teljesítményét, mondván, hogy a légiutas-kísérők „fenomenális munkát” végeztek.
Nyitókép: Adrian DENNIS / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A repülőgép azonnal visszatért a görögországi repülőtérre.

