Kötélen vezették a gyerekeiket a 40 fokban az iszlamista felvonuláson Berlinben (VIDEÓ)

A siíta vallás követői a kánikula ellenére felvonultak egy tizennégy évszázaddal ezelőtti csata emlékére.


A siíta vallás követői a kánikula ellenére felvonultak egy tizennégy évszázaddal ezelőtti csata emlékére.


Bekövetkezett szombat délután, amitől tartani lehetett.


Az események miatt az Egyesült Államok és Irán között tervezett tárgyalások is váratlanul megszakadtak.


Az amerikai elnök szerint Izrael túl messzire ment a bejrúti csapással, és Szíriának kellene fellépnie a Hezbollah ellen.


Közben Izrael újabb csapásokat mért Bejrút déli elővárosaira, és több dél-libanoni település kiürítésére szólított fel.


Az, hogy a felek lőni kezdenek nem jelenti azt, hogy véget ért a tűzszünet – magyarázta a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.


Az egyezség a Hezbollah által véghezvitt támadások teljes beszüntetésétől függ.


Az amerikai elnöknek személyesen kellett közbelépnie, hogy megakadályozza, hogy veszélybe kerüljenek az amerikai–iráni tárgyalások.



Donald Trump mindkét fél vezetőjével egyeztetett a katonai műveletek leállításáról.


Az izraeli hadsereg vasárnap bejelentette, hogy katonái elfoglalták a Beaufort nevű keresztes erődöt Dél-Libanonban.


Az izraeli hírszerzés igazgatóját Ahmadinezsádról és Epsteinről, az MI-ről és az iráni háborúról is kérdeztük. Yossi Cohen azt is elárulta, mi a legnagyobb fenyegetés a mai világra. Interjúnk!


Az izraeli hadsereg újabb nagyszabású akciókra készül.


A Hezbollah libanoni síita szervezet csak a mostani hétvégén 200 lövedéket lőtt ki Izraelre.


Rejtett járatok, katonai raktárak és drónindító pontok miatt tartanak újabb összecsapásoktól a térségben.


A Hezbollah libanoni mozgalmának vezetőjével egy légicsapás végzett.


A Hezbollah kamikaze drónnal támadott egy páncélos egységet, miközben egy második akciót is indítottak a mentés alatt.


A szakértő lapunknak értékelte az iráni háborút, a hormuzi-szoros blokádját, és a NATO jövőjét is.


Mik lehetnek Trump tervei, van-e konfliktus közte és Netanjahu között, és mikor szállnak be az Öböl-menti országok a háborúba? Veszprémy László Bernát írása.


Több mint kétezer áldozatot követelt már az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, miközben a negyedik hete tartó konfliktus további kiszélesedésétől tartanak az Egyesült Államokban.
