Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Mik lehetnek Trump tervei, van-e konfliktus közte és Netanjahu között, és mikor szállnak be az Öböl-menti országok a háborúba?

Az utóbbi időszakban a Fehér Ház közösségimédia-felületein egyre többször jelenik meg a szlogen: „Bízz a tervben. Bízz Trumpban.” Eközben Amerika szövetségesei egyre inkább azon gondolkodhatnak: mik lehetnek Trump tervei – már ha vannak tervek egyáltalán?
Kétségtelen, hogy Izrael eddig bízott Trumpban, noha Trump – és főleg vezető megbízottja, Steve Witkoff – mondtak olyan dolgokat, amelyek erősen összezavarták Izraelt, vagy azt a benyomást keltették, hogy érdekeltérés van a két ország között – mutat rá a Times of Israel hasábjain Lazar Berman. Ennek ellenére elfogadták, hogy

Trump érti a jó és rossz közötti különbséget, és nem fogja hagyni, hogy Irán és szövetségesei packázzanak vele.
Egyes elemzők szerint Trump valószínűleg több forgatókönyvet tart szem előtt, és a lépéseire tett reakciók alapján egészen eltérő irányokba is hajlandó haladni: nem kötelezte el magát a teljes rendszerváltás mellett Venezuelában sem – nyitott volt arra, hogy megalkudjon a Maduro-rezsim másodvonalával –, és valószínűleg nyitott lenne valami egészen hasonlóra Iránban is. A nagy képet tekintve azonban lépései egészen logikusak: egyesével szedi le Oroszország és Kína szövetségeseit azonkról a területekről, amelyeket Amerika vonzáskörének tart, és terjeszti ki hatalmát olyan területekre, melyekről a jövőben támadástól fél (ilyen Grönland, amely a világ egyik kevés, vitatott területe, ahol Oroszországnak gyakorlatilag stratégiai előnye van jelenleg).
Amikor Trump úgy döntött, hogy végre beszáll az Iránnal szembeni háborúba – nem számítva persze az iráni nukleáris létesítmények tavaly nyári lebombázásától, ami akkor egy egyszeri műveletnek tűnt –, sokan fellélegezhettek a Közel-Keleten,
mondván: Trump nem hagyja magára szövetségeseit. Mindez visszatekintve különösen indokolt volt, hiszen Irán azóta a Közel-Kelet „veszett kutyájaként” viselkedik, és válogatás nélkül lő mindenkire, akit csak ér. Irán lőtte már azóta az Öböl-menti országok gyakorlatilag mindegyikét, brit, olasz és amerikai célpontokat, Ciprust és Törökországot is. Olyan válogatás nélküli támadásba kezdett, hogy sajtóhírek szerint Szaúd-Arábia és az Emirátusok egyre közelebb vannak ahhoz, hogy csatlakozzanak Trump háborújához. Ironikus pillanat lesz, ha kiderül: a nyugati civilizációt – és Európát – Amerika, Izrael és Szaúd-Arábia védi meg…
Trump most azonban a szokásos ingadozásának mutatja jeleit.
Miután ultimátumot adott Iránnak, hogy nyissák meg a Hormuzi-szorost, a jelek szerint mégis csak tárgyalni szeretne. Állítása szerint már meg is kezdődtek a tárgyalások Iránnal, noha ezt az iszlamista diktatúra tagadja. Trump ezen kívül arról is beszélt, hogy már elérte a „rezsimváltást” Iránban, tudniillik azzal, hogy a vezetők többségét likvidáltatta. Ez sajátos értelmezése az eseményeknek, hiszen egyelőre semmi jele annak, hogy a második vonalas garnitúra mérsékeltebb lenne, mint az első volt.
Izrael eközben arról beszél, hogy még több hétig fog tartani a háború, és eközben Libanonban a Hezbollah terrorszervezettel is folyamatosak a kisebb-nagyobb konfrontációk, Bejrútot is bombázza Izrael.
Izraelnek bizonyos értelemben egyszerűen nincsen választása:
2023. október 7-e óta egy egzisztenciális háborút vív olyan terrorszervezetekkel, melyek az elpusztítására törekednek. Izraeli szemszögből a Hezbollah egyszerűen nem maradhat abban a pozícióban, amelyben van, és Irán sem lehet képes proxyhálózatának fenntartására, illetve nem folytathatja ballisztikusrakéta-gyártását és a nukleáris fegyverek megszerzését célzó atomprogramját. Trump eközben a jelek szerint szabadulni akar a háborútól, amelybe Irán belekényszerítette: a megélhetési költségek nőnek Amerikában, népszerűsége zuhan, és közelednek a félidős választások – utóbbiakra a felmérések egyelőre konzekvensen demokrata vezetést mutatnak.
A múltban láttunk már olyat, hogy Trump elterelési szándékkal tárgyalásokat folytatott,
voltaképpen a két, Iránt ért amerikai csapás előtt is zajlottak ilyen folyamatok. Máskor viszont Trump sietve lezárt konfliktusokat, és visszatért a korábbi status quóhoz, ez történt például Jemenben is, ahol egy héthetes bombázási kampányt követően annyit ért el, hogy az amerikai hajókat nem lövik a húszi terroristák – de Izraelt és más hajókat viszont igen. A tavaly júniusi háború idején pedig Trump nyilvánosan kritizálta Izraelt azért, mert folytatni akarta a háborút Iránnal szemben – tegyük hozzá, szégyenszemre, hiszen végül maga is belátta, hogy Irán jelenlegi – pontosabban akkori – vezetése nem kész kompromisszumokra, és célja a terrorizmus terjesztése Izraellel és Amerikával szemben.
Netanjahu természetesen végső soron nem a béke ellenfele,
de minden befolyását latba kell vetnie, hogy ha születik megállapodás Iránnal, akkor az feltétlenül térjen ki a ballisztikusrakéta- és atombomba-programok leállítására, illetve az iráni proxyhálózat felszámolására. Az egész ráadásul azt feltételezi, hogy egy új iráni vezetés bármilyen szinten komolyan gondolja a megállapodást és az irányváltást – de Irán vezetői pragmatikus dzsihadisták, akik akár évekre, évtizedekre képesek kitérőket tenni, csak hogy aztán visszatérjenek a fő útra: a nyugattal, és főleg Izraellel való leszámolásra. Semmifajta garancia nincsen rá, hogy egy helyén hagyott iráni rezsimmel nem fog ugyanúgy meggyűlni Izrael és Amerika baja tíz vagy húsz év múlva.
S bár Trump arról beszél, hogy a háború rövidesen lezárulhat,
egyelőre messze van még a béke a Közel-Keleten.
Fotó: Wikimedia Commons
