Magyar Péter megkegyelmezett az utolsó kommunista kormányfőnek

A Tisza 8 évben maximalizálná a kormányfői tisztség időtartamát. De van itt egy kis bibi! Kovács András írása.

Egy kitűnő délvidéki magyar költő írta: nem lesz háború, mert már régóta háború van. És mi csak azt folytatjuk, amit eddig.

„Még boldogult ifjúkoromban, újdondász szegedi újságíróskodásom évei alatt volt egy jópofa jogász cimborám, Pali. Járt be hozzám a szerkesztőségbe, jártunk be vele a kellő alkoholfogyasztásra a különféle szórakoztatóipari egységekbe, rengeteg jóízű, kitűnő beszélgetés kíséretében. Tisztafejű, nagylelkű, talpig becsületes, eszméktől fűtött, haza- és szabadságszerető, a Kádár-rendszer álszentségeit és a szovjet hódoltság egész valóságát hajszálpontosan, nagyszerűen látni és értelmezni képes fiú volt.
Egy, egyetlenegy bibi volt csak vele. Amint bölcsész lelkemmel bármiféle szép, nagy, emelkedett, költői-irodalmi-művészi magasságot (idézetet, utalást, példázatot stb.) hoztam elő, a teljes és tökéletes értetlenség és leginkább: iszonyúan feltűnő és lebírhatatlan érzéketlenség sugárzott róla vissza rám, kitartóan és magabiztosan. Körülbelül annyi affinitása volt a kultúrához, a művészet, az emberi szellem magasabbrendű darabjaihoz, mint nekem mondjuk a különben nagyra becsült kazánkovács szakma vagy éppen a biokémia vagy a kvantummechanika rejtelmeihez.

Az analógia, sajna, több mint beszédes.
Az elmúlt másfél évtizedben – a mindenkori kivételek előtt bár tisztelegve – kormányzati szinten ilyen drága Palikkal voltunk kultúraügyekben körül véve. Alighanem a kelleténél jóval nagyobb számban. Nem, nem vettek ők palira bennünket, eszük ágában sem volt ilyesmi, csak éppen a tizenhat év összességében kifejezetten gyenge kulturális politikájának mélyebb rétegeiben – igen helyesen mondta a napokban egyik kiváló, ragyogóan nemzeti szellemű értelmiségi harcostársunk – az húzódik meg, hogy a kultúra igazi, komolyabb-elmélyültebb értelmét, értékét nem értették meg a döntéshozók.
(...)
Kultúrharc után és kultúrharc előtt vagyunk. Mert – még egyszer Csurkára utalva – miként eddig, ezután is minden a kultúrán múlik. Akár felismeri ezt a politika, akár nem: mi tudjuk.”
Kapcsolódó vélemény
Mert hiába sakkozgattak itt emberek olykor ötszázezer forintokkal reggeltől estig, ha eközben egy titkos bugyorban lapult még néhány raklapnyi pénz, ami csak arra várt, hogy olyanoknak legyen kiosztva, akik egyrészt nem szorulnak rá, másrészt pedig nem érdemlik meg.
Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP