Itt sem véd címet az FTC: spanyol öröm a Bajnokok Ligája elődöntőjében
Így nem lesz magyar történelemírás.

Budapesten járt Kirsty Coventry. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke az IRON Swimbe és az Európai Olimpiai Bizottság kongresszusára is ellátogatott.

Különleges látogatás színhelye volt az IRON Swim: Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke személyesen kereste fel Hosszú Katinka úszóiskoláját.
Az olimpiai bajnoknő közösségi oldalán megosztott bejegyzéséből kiderül, hogy a találkozót nem csupán szakmai eseményként, hanem a közös munka elismeréseként élték meg. Hosszú Katinka hangsúlyozta:
a világ sportéletének egyik legbefolyásosabb vezetőjének látogatása egyértelmű visszajelzés arról, hogy az IRON Swimnél évek óta következetesen végzett szakmai munka nemzetközi szinten is komoly figyelmet kap.
A találkozó során az úszóiskola lehetőséget kapott arra, hogy részletesen bemutassa saját szakmai filozófiáját, az utánpótlás-nevelésről alkotott egyedi szemléletét, valamint azt az értékrendet, amely az egész program alapjait képezi.
„Hiszünk abban, hogy a fenntartható sportolói siker alapja a magas szakmai színvonal, a hosszú távú gondolkodás és a karakterépítés” – írta a bejegyzésben Hosszú Katinka, hozzátéve, hogy ezek a vezérelvek határozzák meg az intézmény mindennapi működését.
A látogatás lehetőséget teremtett a jövőbeni célok közös átbeszélésére is. A résztvevők mélyreható eszmecserét folytattak a sportág jövőjéről, az utánpótlás-fejlesztés fontosságáról és a következő generációk szerepéről a versenysportban. A házigazdák külön köszönetüket fejezték ki Kirsty Coventrynek a látogatásért, valamint azért a figyelemért és bizalomért, amellyel a magyar sportműhely munkája iránt viseltetett.
Kirsty Coventry magyarországi látogatása során az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) budapesti, 55. kongresszusán is részt vett, ahol hangsúlyozta, a Bizottság tagjainak közösen kell dolgoznia annak érdekében, hogy a sportolókat a jövőben ne az országuk kormányának tettei alapján ítéljék meg.
„Együtt kell dolgoznunk azon, hogy a sport semleges maradjon. Olyan terület legyen, ahol az emberek az eredményeik, az érdemeik révén versenyezhetnek, és nem az útlevelük alapján ítélik meg őket, nem az alapján, amit a hazájuk kormányai tesznek és gondolnak.” – emelte ki a sportvezető.
A nemzetközi ötkarikás testület első női, egyúttal első első afrikai vezetője nem felejtette el kiemelni, hogy Magyarország egyik legsikeresebb sportja, az úszás az ő sportága, és sportolói karrierjének egyik legfontosabb mérföldköve is kapcsolódik magyar úszóhoz.
„Pályafutásom egyik legnagyobb büszkesége számomra az volt, amikor életem első világcsúcsát értem el.
Kérem ne haragudjanak rám amiatt, hogy akkor az önök egyik legnagyobb legendájának, Egerszegi Krisztinának a rekordját döntöttem meg”
– viccelődött a 42 éves Coventry, aki 2008-ban adta át a múltnak Egerszegi csúcsát 200 méter háton.
(MTI / Mandiner)
Ezt is ajánljuk a témában
Így nem lesz magyar történelemírás.

Nyitókép: Facebook / Hosszú Katinka
***