A kötelező feladatok finanszírozását kell először rendezni – Szepesfalvy Anna a Mandinernek
A Tisza és szövetségesei már nem maradhatnak kívülállók Budapest irányításában, ha valóban változást akarnak.

Szepesvalfy Anna úgy fogalmazott: „Ami eddig csak informális módon valósult meg, most már hivatalossá vált.”

A választások óta látott politikai fejlemények is megmutatják, hogy kik irányítják a fővárost – mondta az Indexnek a Fidesz-KDNP új budapesti frakcióvezetője.
Szepesfalvy Anna kifejtette: „Vitézy Dávidból, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjéből a Tisza-kormány minisztere lett, így ami eddig csak informális módon valósult meg, most már hivatalossá vált.
Tizenhárom képviselővel a Tisza és a Podmaniczky vált a közgyűlés vezető erejévé,
és bár nincs többségük, de nélkülük nehéz döntéseket hozni. A Tisza az elmúlt két évben kerülte a felelősségvállalást, pedig 2024-ben sokan azért szavazhattak a listájukra, mert változást szerettek volna a főváros működésében. Parlamenti kétharmaddal és kormányzással már lehetnének elég bátrak ahhoz, hogy felvállalják a főváros vezetését is, delegáljanak felügyelőbizottsági tagokat, és akár főpolgármester-helyettest is.”
A Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint a budapesti politika legfontosabb témái a választások után is ugyanazok, mint április 12. előtt:
A főváros problémái azonosak maradtak. A következő időszak irányát továbbra is Budapest anyagi helyzete határozza meg.
Ezzel szorosan összefügg, hogy az általunk is kezdeményezett cégátvilágítási bizottság új elnöke a tiszás Balogh Balázs lett. Korábban a Budapest Brand működését átvilágító bizottság eredményei arra engedtek következtetni, hogy vannak hanyag gazdálkodásra utaló jelek, amelyek hozzájárulhattak a költségvetési helyzet destabilizációjához. Kérdés, hogy az új kormány az átláthatóság hangsúlyozása mellett hogyan kíván segíteni Budapestnek anélkül, hogy ne követelné meg a főváros gazdálkodásával kapcsolatban felmerült kérdések megnyugtató tisztázását és a teljes transzparenciát.”
Szepesfalvy Annától az Index azt is megkérdezte, utólag hibának tartja-e, hogy több országos témát bevittek az ülésekre. Válaszában kifejtette:
„Egyrészt torzított látásmód, ha valaki azt gondolja, mi lettünk volna azok, akik ebben élen jártak, másrészt irreális elvárás, hogy a fővárosi politika ne reflektáljon az országos eseményekre. A főpolgármester úr is ideológiai meggyőződése szerint szeret behozni témákat, ahogy a Tisza Párt is, de a többi baloldali párt sem marad ki belőle. Az igaz, hogy időnként mi is csatlakozunk ehhez, volt, amikor át is vettük ebben az irányítást, de a kampányfeszültség megszűnése jótékonyan hathat erre.”
Ezt is ajánljuk a témában
A Tisza és szövetségesei már nem maradhatnak kívülállók Budapest irányításában, ha valóban változást akarnak.

Nyitókép: Facebook / Szepesfalvy Anna