Bendarzsevszkij Anton: fordulat látszik a háborúban, Ukrajna került előnybe

2026. június 10. 20:28

A szakértő szerint azonban a végkimenetel továbbra is bizonytalan.

2026. június 10. 20:28
null

Egyre látványosabb változás rajzolódik ki az orosz–ukrán háború menetében – erről beszélt az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Szerinte a jelenlegi szakasz Ukrajnának kedvez, ami akár trendfordulónak is tekinthető, 

ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Moszkva elvesztette volna a háborút.

A szakértő szerint az ukrán előretörés mögött elsősorban technológiai fölény áll. Kijev az elmúlt időszakban jelentős előnyt szerzett a drónhadviselésben, a mesterséges intelligencia katonai alkalmazásában, valamint a kommunikációs és hálózati rendszerek – például a Starlink – használatában is. Ez különösen az orosz utánpótlási vonalak elleni támadásoknál érzékelhető.

Még semmit sem lehet biztosan kijelenteni

Bendarzsevszkij hangsúlyozta: a háború nem statikus, hanem folyamatosan változó folyamat. Míg tavaly még az orosz fél volt kedvezőbb helyzetben a front több szakaszán, az elmúlt hónapokban az ukrán kezdeményezés erősödött. Ugyanakkor a szakértő óvatosságra int, szerinte nem lehet kijelenteni, hogy Ukrajna már a győzelem felé halad.

A logisztika szerepét kulcstényezőnek nevezte. Mint fogalmazott, ha egy hadsereg nem jut hozzá megfelelő utánpótláshoz, lőszerhez vagy egészségügyi ellátáshoz, az gyorsan a harcmezőn is visszaesést eredményez – jelenleg pedig több jel is arra utal, hogy ebben Ukrajna hatékonyabban tudja zavarni az orosz rendszert, mint fordítva.

A háború lezárásának esélyeit illetően Bendarzsevszkij Anton úgy látja, továbbra sincs valódi áttörés a tárgyalások irányába. Bár időnként megjelennek a közeledés jelei, és 

Ukrajna részéről is felmerülhetnek rugalmasabb álláspontok, az orosz fél részéről egyelőre nem látszik érdemi nyitás.

A szakértő szerint összességében nem kizárt, hogy a katonai helyzet még változik, de jelenleg nem látható olyan folyamat, amely gyors békéhez vezetne. A fronton tapasztalható ukrán előny tehát inkább egy pillanatnyi egyensúlyeltolódás, mint végleges fordulat.

Nyitókép: STR / PRESS-SERVICE OF COMMANDER-IN-CHIEF OF THE UKRAINIAN ARMED FORCES / AFP

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÖszödiBöszme
2026. június 16. 19:43
A "Bendarzsevszkij" ős-szittya nevű fickót a nemzetbiztonság védelmét ellátó szolgálatoknak tüzetesebben meg kellene vizsgálniuk: nem lennék meglepődve, ha komoly ukrán befolyás nyomaira bukkannának... Ez a pofa is kiírhatná minden agymenése végére, hogy "szláva ukraíni", vagy mi a fene...
Válasz erre
0
0
Atti bá
2026. június 16. 18:41 Szerkesztve
:D Anti megint sokat szippantott. :D Ahogy a mandit olvasgatom nem is értem, hogy doktor bütyök miert fenyegetődzik egy totálisan hohol propagandát nyomó "weboldalnak".
Válasz erre
0
0
guszti-18
2026. június 14. 09:20
"Még semmit sem lehet biztosan kijelenteni" Hát azt biztos nem, hogy B. úr bármiben is valamiféle szakértő lenne!
Válasz erre
0
0
kenton1982
2026. június 11. 20:22
Szia!Anton?Szia!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!