Megszólalt a rendőrség: kiderült, mi okozhatta a tragikus baleseteket az M1-esen

2026. június 12. 13:50

Péntek hajnalban két balesetben összesen nyolcan haltak meg az autópályán.

2026. június 12. 13:50
null

Elalvás okozhatta mindkét súlyos balesetet péntek hajnalban az M1-es autópályán – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták, hogy az első baleset pénteken 4 óra 30 perc körül történt, amelyben eddig tisztázatlan körülmények között, vélhetően elalvás miatt egy török állampolgár által vezetett tehergépkocsi a 115-ös kilométerben, a tereléssel elzárt úton leállított munkagépeknek ütközött és kigyulladt; a sofőr a balesetben életét vesztette.

A helyszínen már több rendőri egység intézkedett, amikor 5 óra 15 perc körül, valószínűleg a lassuló forgalom következtében újabb közlekedési baleset történt az autópálya 113-as kilométerében, mintegy 1600 méterrel az előző balesettől.

Ezt is ajánljuk a témában

Ennek során egy moldáv honosságú kisbusz – feltehetően elalvás miatt – nekiütközött az előtte haladó ukrán járműszerelvény hátuljának – tették hozzá.

A baleset következtében a kisbuszban utazó külföldi férfiak közül heten elhunytak, két embert a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak – közölték.

A rendőrség az adott útszakasz Hegyeshalom felé vezető oldalát teljes szélességben lezárta, a forgalmat elterelte.

Időközben a szemle és a mentési munkálatok véget értek, az autópályán megindult a forgalom.

A balesetek körülményeit a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja – áll a közleményben.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI) 

Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarorszag-elveszett
2026. június 13. 20:34
hakapeszim 2026. június 13. 06:32 • A Ro-La bizonyos speciális élethelyzetekben vagy külföldi minták alapján (például Ausztrián vagy Svájcon áthaladva) logisztikai előnyt nyújthat Senki nem állította azt, hogy ez a legjobb megoldás, de az átmenő forgalom szigorú korlátozása viszont közlekedéspolitika kérdésként merül fel még mindig. Nem létezik olyan megoldás ami tökéletes, de kényszerből Ha a tiszta piaci árakat nézzük, a hagyományos közúti fuvarozás vagy a modernebb kombinált szállítási módok sokkal kifizetődőbbek. A Ro-La önmagában nem, mesterséges piaci támogatás nélkül életképtelen, de megfelelő politikai akarattal és a piac szereplőinek belátása sokkal nagyobb előnyöket hozhat a mai zsúfolt közlekedésben. Lehet, hogy egyesek nem értik, mit is jelent ez. A számokkal dobálni könnyű, de az élethelyzetek ettől még nem javulnak az utak mentén. Szívesen ajánlom még mindig egyetemi jegyzeteimet....
Válasz erre
0
0
hakapeszim
2026. június 13. 06:32 Szerkesztve
"Ha az M1 átmenő forgalmat nézzük akkor egy jól megépített terminál ennek sokszorosát tudja." Te tényleg hülye vagy. Évi 70 ezer az 10 napi forgalom sincs. Nem érted, hogy NAPONTA 8 - 10 ezer kamion halad át Magyarországon? Nem évente, naponta.
Válasz erre
1
0
hakapeszim
2026. június 13. 06:31
"Elméleti csúcskapacitása: Napi 6 pár vonat kezelésére volt alkalmas." Aztaaaa! Az kb 120 kamion! A 8 - 10 ezerből. Korábban levezettem, keresd vissza, használj AI-t, józan észt, hogy a tranzit feléhez mennyi vonat kellene, 120 - 150, irányonként! Ez több ezer speciális vagon. Tiszás meg az anyád, 12 éve kommentelek ide. Vedd elő a híres jegyzeteidet és számolj végre! Csak 1000 kamionhoz mekkora infrastruktúra kellene! Amely a teljes tranzitnak még mindig csak a töredéke. Olyan veled vitatkozni, mint egy kisgyerekkel. Ami tetszik, ismétled, le is írod, hogy 6 pár vonat, az lófasz, a valóságot meg nem veszed figyelembe.
Válasz erre
1
1
Magyarorszag-elveszett
2026. június 13. 04:58 Szerkesztve
hakapeszim 2026. június 13. 04 Te úgy végezted az egyetemet, hogy fogalmad sincs arról mit beszélsz. Amúgy ez a tiszás ostobázás kurvára nem áll jó. Nem tudom, hogy ezek szerint hülyék írják az egyetemi tankönyveket mert azok mára is érvényesek. Lehet hogy valamit mégis át kéne nézned mégegyszer. Magyarország legnagyobb dedikált létesítménye a Kiskundorozsmai Ro-La terminál volt (amely 2012-ben zárt be, majd de intermodális konténerterminálként éledt majd újjá): Elméleti csúcskapacitása: Napi 6 pár vonat kezelésére volt alkalmas.Éves potenciálja: Körülbelül 70 000 kamion éves átrakodását tette lehetővé. Tehát okoska: Ha az M1 átmenő forgalmat nézzük akkor egy jól megépített terminál ennek sokszorosát tudja. Amúgy magyarázd már el, ha mondjuk csak a felére csökken az átmenő forgalom azt miben látod rossznak. Okoska, tiszás mindent tudó ... Ja én meg helikopter vagyok a Széchenyi Egyetemen.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!