Megérkezett a kínai óriás: olyan gyár épül Magyarországon, amilyen eddig csak Németországban volt

Európában is úttörő gyár lesz.

Európában is úttörő gyár lesz.
Már majdnem azt hitték, hogy lemaradnak a magyarok, aztán…
Legalább 160 dolgozó veszíti el az állását.
Miközben Németországban gyárak zárnak be és tízezrek veszítik el állásukat, Győrben és Debrecenben dübörög az autóipar. A centrum roskadozik, a periféria erősödik. Ritkán látott fordulat ez az európai autóiparban. Sebestyén Géza írása.
Mindenki azt találgatja, hogy vajon mi lesz a következő célpont. Az eddig biztonságosnak hitt Kárpátalján csak halkan merik találgatni a támadás okát is. Veczán Zoltán írása.
Egy környéken közlekedő autós kapta lencsevégre a becsapódást.
Ha ezt meglépi a vállalat, akkor jelentős számú munkahely szűnhet meg.
„Nekünk, magyaroknak érzelmi kérdés, hogy a felépített magyar brandek valóban magyar brandek maradjanak” – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter Szentkirályon.
Az amerikai elnök szerint jó alkut kötött az ázsiai ország vezetőivel, hogy Kína ne kerüljön rossz helyzetbe, de a partnerei megszegték a megállapodást.
Fizikailag is elkészült a Mercedes új kecskeméti gyára, amely több ezer új munkahelyet és ipari forradalmat hoz Magyarországra.
Az újítás forradalmi változást hozhat az elektromos járművek töltési idejében.
A szegedi feltárás híre már a nemzetközi sajtót is bejárta.
A szegedi BYD-gyárnak fontos szerepe lesz a kínai márka európai terjeszkedésében.
A Teslát beelőző autógyártó szélsebesen terjeszkedik.
Még a Tesla is behódolt a kínai vállalatnak.
A beruházás megjelent az Európai Bizottság radarján.
A CATL nagy hangsúlyt helyez a sajtóból érkező kérdések megválaszolására.
Németország után Magyarország a második legjelentősebb gyártási kapacitással rendelkező ország.
A Rheinmetall vezérigazgatója katonai gyártásra alakítaná át az eladósorba került Volkswagen gyárat.
„Kecskeméten négyszázezer autó gördül majd le a gyártósorokról évente” – mondta Szijjártó Péter.