Gruber Zsombor figyelmeztette fradista csapattársait: „Most fog eldőlni minden”

Vasárnap minden eldőlhet.


Vasárnap minden eldőlhet.



A friss keretből kimaradók eddig összesen 206 meccsen szerepeltek címeres mezben.


Az első idei győzelmét 21 éves támadójának köszönheti a Ferencváros labdarúgócsapata. A Gruber Zsomborral készült interjúból kiderül, mit kért tőle a Görögországba igazoló Varga Barnabás.


Gruber a Mandinernek elárulta: tudja, hogy tanulnia kell még.


Ha valakiben kérdés vetődött volna fel, hogy van-e köztük rokoni kapcsolat.


Nem szegte kedvét a zöld-fehérek ifjú magyar tehetségeinek.


Erre nem számítottunk.


Gruber Zsombor meghatottan értékelt: „Sajnálom, hogy a nagymamám ezt már nem láthatta.”


„Reméljük, tanult belőle”.


Ennél drámaibb végjátékot kitalálni sem lehetne.


Ismét csereként bizonyított.


Gruber Zsombort és társait meglepte, hogy Robbie Keane a szünetben egyszerre cserélt négyet.


A Fradi simán legyőzte a Debrecent.


Tóth Alex szerint nem volt túl szimpatikus, amit tettek.


„Tiszteljük az ellenfelet, úgyhogy én nem jelenteném ki, hogy a Fradi jobb csapat a Ludogorecnél.”


Az előző meccs után a Mandiner megkérdezte Keane-t, hogy megbánta-e a döntését.


A Mandiner megkérdezte Robbie Keane-t, megbánta-e a kihagyását.


A zöld-fehérek győzelemmel hangoltak a Ludogorec elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre.


Pénteken éjfékor zárul a téli átigazolási piac Magyarországon, azonban a címvédő zöld-fehér együttes az utolsó órákat is kihasználta.
