„Gruber az elmúlt öt évben gyakorlatilag az összes korosztályos válogatottnak erőssége volt, 2024 novemberében pedig a felnőtt válogatottban is debütált a németek elleni hazai találkozón (1-1), így személyében olyan magyar támadó érkezik hozzánk, akit Marco Rossi a legutóbbi kerethirdetéskor számításba vett” – írta honlapján a bajnokságban ötödik MTK, amely jelezte, Gruber fél évre írt alá.
A húszéves támadó a Puskás Akadémia színeiben mutatkozott be az élvonalban, onnan igazolt le az FTC, majd kölcsönben szerepelt Zalaegerszegen. Az NBI-ben 60 bajnoki mérkőzésen 10 gólt szerzett.
A Ferencváros kölcsönadta a hátvéd Pászka Lórándot a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Kecskemét csapatának. Az FTC honlapjának pénteki híradása szerint a kölcsönszerződés az idény végéig szól. A kézdivásárhelyi születésű Pászka három évvel ezelőtt igazolt a fővárosi együtteshez, amellyel azóta az élvonalban háromszor, a MOL Magyar Kupában egyszer lett aranyérmes. A jelenlegi idényben csupán három bajnoki és egy Magyar Kupa-meccsen lépett pályára.