Augusztus 7-én Izrael biztonsági kabinetje, a miniszterelnök alárendelt döntéshozó testülete elfogadta Benjamin Netanjahu nagyszabású hadműveleti tervét, amely Gázaváros katonai ellenőrzés alá vonását célozza.
A lépés a Gázai övezet északi részének stratégiai „átvételét” jelentené, a Hamász teljes kiszorításával és egy később kijelölt, „nem-hamászos, arab civil irányítás” bevezetésével.
Netanjahu hangsúlyozta:
a cél a biztonsági fenyegetés felszámolása, a túszok kiszabadítása és a terület demilitarizálása.
Bár a tervet a kabinet többsége támogatta, annak tartalma azonnali bel- és külpolitikai vihart kavart.
A nemzetközi reakciók nem is várattak magukra: az Európai Unió, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezető politikusai egyaránt súlyos humanitárius kockázatokra figyelmeztettek. Berlin drasztikus lépésként felfüggesztette az Izraelnek szánt fegyverszállításokat, míg az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa „azonnali leállításra” szólított fel, mondván: a terv a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének veszélyét hordozza. Humanitárius szervezetek, köztük az International Commission of Jurists (ICJ) a „tömeges kényszerű kitelepítés” és „strukturális pusztítás” kockázatát emelték ki, amelyek akár háborús bűncselekmények kategóriájába is eshetnek.
A belpolitikai fronton is megosztottság tapasztalható.
Eyal Zamir vezérkari főnök és más katonai vezetők figyelmeztettek: egy ilyen hadművelet a legsúlyosabb izraeli katonai beavatkozások közé tartozna, és jelentős áldozatokat követelhet mind az izraeli katonák, mind a palesztin civilek körében. Közben túszok hozzátartozói és civil aktivisták országszerte tüntetéseket szerveztek, a kormányt pedig azzal vádolják, hogy politikai túlélését a katonai eszkalációval kívánja biztosítani. A felmérések szerint az izraeliek mintegy háromnegyede inkább tárgyalásos rendezést támogatna a gázai helyzetre.
A kiszivárgott tervek szerint Gázaváros lakosságát előbb „biztonságos zónákba” telepítenék át, miközben új humanitárius infrastruktúrát és ideiglenes lakóegységeket építenének. A hivatalos kommunikáció szerint ez a civilek védelmét szolgálná, de a kritikusok szerint a „biztonságos zónák” valójában hosszú távú kitelepítést jelentenének. Egyes elemzők úgy vélik, a hadművelet valójában egy teljes körű, meghatározatlan időtartamú megszállásra készíti elő a terepet, amely ellentétes lehet a nemzetközi joggal.