Bécsből pörköltek oda a Fradinak, de az sokkal jobban fáj, amit az azeriek tettek

2025. augusztus 23. 06:10

Az osztrák Rapid Wien vezetőedzője, Peter Stöger előbb a ferencvárosi vezetésnek szúrt oda, majd elmondta, miért nem játszatta a győri meccs hősét, amikor a FTC szakvezetője volt. Kerkez Milost díjazták, a fradistákat felidegesítették, a nyolc méternyi harcsákat mindenki megcsodálta – heti összefoglaló a Mandiner legolvasottabb sporthíreiből.

2025. augusztus 23. 06:10
null

Májer Péter és Balogh Róbert augusztus 7-én a Tisza Borsod vármegyei szakaszán egy délután alatt négy óriás harcsát fogott (kuttyogatott össze).

A Pecaverzum beszámolója szerint közülük az első egy igazi 240 centiméteres matuzsálem volt, amelyet 20 perc fárasztás után sikerült a csónak mellé terelni, majd ezt követően horogra akadt egy 190, később egy 170, végül pedig 175 centis példány, ami azt jelenti, hogy összesen 775 centiméter jön ki!

A két barát úgy fogalmazott, hogy a gyors partra szállás és néhány fénykép után a hatalmas ragadozók visszanyerték a szabadságukat. 

A fotókat itt, a Pecaverzum oldalán nézhetik meg.

A sokszinuvidek.hu ezzel kapcsolatban megjegyzi: korábban kékcápa méretű predátort fogtak egy harcsafogó versenyen és Fehérvárcsurgón is

Keményen kiosztotta Kerkez Milost a Liverpool legendája

Kerkez Milos múlt pénteken a korábbi klubja, az AFC Bournemouth elleni 4–2-es győzelem alkalmával mutatkozott be a Liverpool labdarúgócsapatában bajnoki mérkőzésen. A Vörösök korábbi kiváló német középpályása, Dietmar Hamann sem ezen a találkozón, sem a Crystal Palace ellen tizenegyespárbajban elveszített Szuperkupa-meccsen nem volt megelégedve a magyar válogatott balhátvéd teljesítményével, mint ahogy a védelem jobb oldalán futballozó Jeremie Frimpongéval sem.

„Ha megvizsgáljuk a kilencven percet, egy pillanatig sem érezhettük úgy, hogy kontrollálják a játékot. Márpedig ebben mindketten nagyon jók voltak az előző idénybenmondta az 51 esztendős, játékosként 59-szeres német válogatott Hamann a magyar és a holland játékosról, akiket Arne Slot vezetőedző a 60. percben lecserélt, pedig velük a pályán a Pool nem kapott gólt. – Nehezen alakítottak ki helyzeteket, ellenben az ellenfélnek többet is engedtek. Úgy gondolom, hogy ha labda nélkül nem irányítod a játékot, akkor a labdával még nehezebbé válik a kontroll. Védekezésben meglehetősen sebezhetők voltak, akárcsak a Crystal Palace ellen.”

De Hamann itt még nem hagyta abba: „Kerkez mindkét eddigi meccsén szenvedett, Frimpong pedig minden ereje és sebessége ellenére sem igazi jobbhátvéd. Ezzel foglalkozni kell a csapatnál, mert Alexander-Arnold távozásával alapjaiban változott meg az együttes dinamikája” – tette hozzá a pályafutása során a Bayern Münchennél és a Manchester Citynél is több évet eltöltő német exlabdarúgó.

Mindeközben Kerkez Milos a játékostársak szavazatai alapján bekerült a Premier League előző idényének álomcsapatába...

Ezt is ajánljuk a témában

Felbőszítették az azeriek a Fradi-játékosokat

Síri csend telepedett kedden a Groupama Arénára, miután a Qarabag megszerezte a harmadik gólját a Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének rájátszásában. Ezt részben a sokk, részben a VAR-vizsgálatban való bizalom okozta, de nem segített az utolsó szalmaszál sem, a gól érvényes maradt, a Fradi így 3–1-re kikapott a párharc első felvonásán. A lefújást követően azonban kitört az ünneplés az azeriek között, akik nem fogták vissza magukat.

Robbie Keane, az FTC vezetőedzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában elárulta: azt mondta játékosainak az öltözőben, merítsenek erőt abból, hogy a Qarabag futballistái már gyakorlatilag továbbjutást ünnepeltek. A Mandiner arról kérdezte a zöld-fehérek válogatott középpályását, Tóth Alexet, hogy ez valóban adhat-e nekik plusz löketet a jövő hétre.

„Abszolút! Én is mondtam magamban egyből, ahogy lefújták a meccset, hogy úgy ünnepeltek, mintha vége lett volna a párharcnak. Ez nem volt túl szimpatikus, úgyhogy tényleg szeretnénk borsot törni az orruk alá. Nem lenne semmi, ha egy ilyet után a végén a mi örülhetnénk. Meg is fogunk ezért mindent tenni!” – vágta rá Tóth.

A csereként beszálló Gruber Zsombor is úgy fogalmazott: ez mindenkit idegesít. „Láttuk, hogy nagyon ünnepelnek, de nincs még vége. Azért megyünk, hogy bejussunk a Bajnokok Ligájába. Mindenki éhes a sikerre, és meg kell mutatnunk, hogy jobbak vagyunk.”

A visszavágót jövő szerdán 18.45-kor rendezik Bakuban.

Ezt is ajánljuk a témában

Bécsből pörköltek oda a ferencvárosi vezetésnek

Az ETO FC az osztrák Rapid Wiennel találkozott csütörtökön a harmadik számú nemzetközi kupasorozat, a Konferencia-liga utolsó selejtezőkörében. A rájátszás első felvonását a győriek nyerték, 2–1-re. A magyar válogatott Bolla Bendegúzt is soraiban tudó bécsi együttest július óta Peter Stöger irányítja, aki 2021 őszén az FTC vezetőedzőjeként dolgozott. Az osztrák tréner a meccs előtt és után is nyilatkozott magyarországi tapasztalatairól. A felvezetésben az 59 éves szakvezető azt mondta, „jó és lényegében sikeres” időszakként tekint vissza a Budapesten eltöltött hónapjaira, mely során 31 meccsen 18 győzelem, két döntetlen és 11 vereség volt a mérlege a zöld-fehérekkel, akik a vezetésével – a Bayer Leverkusen, a Betis és a Celtic mögött – csoportjuk utolsó helyén végeztek az Európa-ligában.

Peter Stögert akkor menesztette a Ferencváros, amikor a csapat 2–0-ra kikapott idegenben a DVSC-től, és egy meccsel kevesebbet játszva visszacsúszott az NB I-es tabella második helyére. Így emlékezett vissza az elválásra: „Sok magyar tehetséget láttam abban a fél évben, és szerettem volna a keretet átalakítani. Számomra meglepő módon azonban a vezetés nem mutatott érdeklődést több minőségi magyar játékos iránt sem” – idézte a Rapid vezetőedzőjét a Magyar Nemzet.

Akkoriban Bécsben úgy látták, Stögernek azért is kellett mennie, mert nem volt olyan keménykezű tréner, mint az elődje, Szerhij Rebrov. Ezt nem is cáfolta az osztrák szakember, de azt megjegyezte, hogy ezt akkor is tudhatták róla, amikor szerződtették a kispadra. Mindenesetre az őt váltó Sztanyiszlav Csercseszov – aki jelenleg az orosz élvonalbeli Ahmat Groznijnál dolgozik – eleget tett a vezetőség kívánalmainak.

Ezt is ajánljuk a témában

Peter Stöger a Mandinernek elmondta, miért nem játszatta az FTC-ben a győri meccs hősét

Stöger a 2–1-re elveszített győri mérkőzés utáni sajtótájékoztatóra késve érkezett, valószínűleg azért, mert az öltözőben alapos fejmosást kaphattak tőle a játékosai.

„Gratulálok a Győrnek, jól játszott!” – kezdte értékelését az osztrák szakember. – „Megfelelően kielemeztük az ellenfelet, de nem mindig azt csináltuk, amit elterveztünk. Voltak helyzeteink is szép számmal, de sajnos nem hoztunk jó döntéseket támadásban. Az eredmény miatt nem vagyok csalódott, ez benne van a futballban, amiatt viszont igen, ahogy játszottunk, nem ez volt a meccstervünk. Tanulnunk kell ebből a vereségből. Otthon megfordíthatjuk a párharcot, van esélyünk a továbbjutásra.”

Az ETO góljait az a Zeljko Gavric szerezte, aki korábban volt Peter Stöger játékosa, mégpedig a Ferencvárosban – igaz, csak csereként adott neki lehetőséget egykor, percekre tette be. Győrben ugyanakkor alapember, amit ezúttal fantasztikus bombagóllal hálált meg. A Mandiner arra volt kíváncsi, hogy mit gondol volt labdarúgója teljesítményéről.

„Igen, én voltam az edző, amikor a Fradiba került, de akkor még nagyon fiatal játékos volt, kevés tapasztalattal. Nem volt könnyű bekerülni az akkori Ferencvárosba. Sok lehetőséget így nem kapott nálam, másoknak több játékperc jutott, de nagyon tehetséges. Remek a rúgótechnikája, ezt láthattuk tőle most is, parádés gólt szerzett, és gyakorlatilag tökéletes meccse volt. Gratulálok neki, megérdemli, mert nagyon jó srác, de Bécsben nekünk kell gólt szereznünk, úgyhogy nem azon fogunk dolgozni, hogy a kapcsolatunkat elmélyítsük.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképen: Peter Stöger, a Rapid Wien vezetőedzője / Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
k
2025. augusztus 23. 06:45
A Fradi vagy FTC nem téma, ez nem magyar focicsapat, és magyar ember csak a magyaroknak drukkol, kivéve a kábítószeres zombi drukkereket.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!