Mit vigyünk ajándékba egy jobbosnak, ha LEmegyünk hozzá vidékre, hogyan utasítsuk vissza a pálinkát, és hogyan nyissuk fel a szemét rá, hogy minden is rossz? Tanácsok igazi szakértőktől karácsonyra, a szeretetteli politikai kampány ünnepére!
Schwimmauser Jonatán Boglyos Koma-díjas újságíró gyűjtése
A karácsonyi ünnepek sokunk számára megterhelőek. Egyrészt maga az ünneplés témája, hiszen sokak szerint egy eléggé kirekesztő, vallási ünnepről van szó,
amely egy olyan hiedelemrendszernek ágyazott meg, amely az elmúlt kétezer év nagy részében nem szolgálta például a muszlim közösségekkel a békés egymás mellett élést, sőt, az egész történetét végigkísérte az erőszak.
A világlátottabb, felvilágosultabb személyek számára pedig az ünnep óhatatlanul fehér, gyarmati öröksége sem fér bele, ahogyan a fehér Jézus-ábrázolások sem, hiszen a tudomány egészen mást állít erről az egyébként is igen megosztó alakról.
Aztán, hogy mindezt erőszakosan az arcunkba nyomják – az utcán, ahol minden idegen vagy mozgalmi giccset imádunk, csak a karácsonyi dekor miatt tör ki minket a frász, vagy az üzletekben, ahová örömmel járunk fogyasztani mindig, kivéve karácsonykor –, sajnos már önmagában megadhatja az alaphangulatot.
Mindezt pedig „megkoronázza” a családi ünneplés kényszere, amely a patriarchális családmodell ünnepe is egyben,
és ahol pusztán genetikai okokból kell egy fedél alatt lenni más emberekkel, akikkel finoman szólva sem egyezik az életmódunk vagy a politikai nézeteink – miközben maga a téma megkerülhetetlennek tűnik.
De hogyan élhetjük túl mindezt mi, józanul gondolkodó, open-minded, változást követelő emberek? Hogyan ne robbanjon ki veszekedés – sőt, hogyan sülhet még akár jól is el a karácsonyi politizálás?
A hosszúra nyúlt bevezető után jöjjön a Kamusz Tényellenőr Portál és a Belex tanácsgyűjteménye, amivel segítünk felkészülni erre az igen terhelt időszakra!
Hogy az ünnepek békésen teljenek, fontos először is tisztáznunk: kellő empátia nélkül nem megy. Ha jobboldali, pláne vidéki jobboldali, esetleg ráadásul húst fogyasztó rokonokkal kell egy légtérben tartózkodnunk, maradjunk higgadtak, és tartózkodjunk a hirtelen mozdulatoktól.
Tudatosítsuk magunkban, hogy ők is emberek, még ha nem is olyan értékesek, mint mi.
Jóindulattal és empátiával igyekezzünk elmagyarázni ezt nekik is, hiszen mindjárt könnyebb egy platformra kerülni, ha ez számukra is egyértelművé válik.
Ha az ember vendégségbe megy valahova, és ehhez nem veszi igénybe embercsempész szolgálatait, általában illik valamilyen ajándékot vinnie a házigazdának. De micsodát?
Sose feledjük: az ajándék nem pusztán egy tárgy, ami örömet okoz a megajándékozottnak. Még csak nem is csupán egy gesztus. Hanem önmagunk kifejezése, ráadásul egyfajta orientációs segítség annak, akinek adjuk.
A legjobb ajándékokat idén a különféle ellenzéki pártok webshopjaiból lehet beszerezni; kicsit drágák ugyan, de ezzel együtt a kedves rokon is azt érezheti, hogy ő, szegény, kicsi, vidéki agymosottként is hozzájárulhat egy szebb jövőhöz.
Ha ilyesmit adunk, érdemes elmondani neki azt is, mennyibe került.
Vagy, mivel egy átlagos négytagú háztartás évente ötszáz kiló szemetet termel (ami újabb érv az egyedülálló háztartások mellett, ahol egy fő csak négyszázat), ajándékozhatunk inkább élményt is; egy közös tüntetés, ahol együtt szidhatjuk, akivel a kedves rokon szimpatizál, biztosan szemfelnyitó hatással bír majd. Ha pedig bevállalósabbak vagyunk, már egyből össze is köthetjük ezt egy Budapest-bemutatóval, hogy a rokon végre lásson LMBTQ-személyt, marokkói fodrászt, vagy éppen aszfaltozott utat.
Ha nincsen ilyesmire keretünk, mutassunk nekik négyórás élő videókat a legutóbbi demonstrációról – díjazni fogják!
Ha belefér, és inkább a humoros véleménykorrekció irányába hajlunk, lehetünk formabontóak is: például a Karácsonyi Vakáció című (sok szempontból problémás, de most ebbe ne menjünk bele) film mintájára elrabolhatjuk és elvihetjük nekik Rónai Egont, akit piñatának öltöztetve addig püfölhetnek botokkal a rokon kisgyerekek, amíg Magyar Péter szerint is megfelelő kérdéseket tesz fel.
Fontos, hogy mindig némi távolságtartással kezeljük a vidéki jobboldaliakat, hiszen az állatok közelsége éppen úgy hatott a viselkedésükre, ahogy a mieinkre az önkiszolgáló kasszáké.
Érdemes velük az elején tisztázni:
földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül a fővárosból mi akkor is hangsúlyosan lemegyünk hozzájuk vidékre, ha ők éppenséggel északabbra, vagy hegységben laknak.
Ha megkérdezik, mi a helyzet Pesten, feltétlenül javítsuk ki őket, hogy ez nem Pest, hanem Budapest, és mi különben is Budán lakunk. Ez sokat segít a kölcsönös elfogadásban, egyszersmind ezek fontos határhúzások, éppen úgy az identitásunk része, mint az étkezési kultúránk.
Ha már étkezés: ha valamiből nem szeretnénk fogyasztani, amivel kínálnak, mert alkoholt, húst, fehérlisztet, szűretlen vizet vagy vizetlen szűrt tartalmazhat, ne pusztán visszautasítsuk, hanem jelezzük az arckifejezésünkkel is (felhúzott orr, szemforgatás, sugárban hányás), hogy ebben a kérdésben alapvetően nem velünk van a probléma,
nem mi vagyunk a visszautasítás okai, hanem ők. Ha van türelmünk, el is magyarázhatjuk nekik, melyik étel vagy ital miért káros, és mit szoktak ehelyett fogyasztani azok, akik az emberi fajhoz tartoznak.
A problémás viselkedésükre egyébként játékosan is fel lehet hívni a figyelmet, például kiszámolhatjuk együtt, hogy mekkora karbonlábnyoma van egy családi karácsonynak, és milyen messzire lehetett volna ennyi kibocsátással elmenni nyaralni nélkülük.
Elérkeztünk a legfogasabb kérdéshez: a politikához. Ez egy olyan téma, amit sokan rosszul értelmezett udvariasságból, empátiából vagy a „családi béke” szentsége miatt inkább kerülnek a vacsoraasztalnál. És ez a legrosszabb, amit tehetnek. Inkább legyünk kíméletlenül őszinték, mint egy picit is udvariasak vagy tapintatosak.
De hogyan is vágjunk bele?
Először is érdemes felhívni magunkra a figyelmet.
Például állítsuk be csengőhangnak Nagy Ervintől a Kell egy jobb ország! című dalt, vagy Magyar Péter putnoki performanszát, majd kérjük meg egy barátunkat, hogy spontán hívon fel, ha kell, többször is.
Mindaddig tegyünk így, amíg meg nem kérdezi valaki, hogy mi ez a magvas üzeneteket hordozó, kőkemény, mégis dallamos valami (lehet, hogy nem pont ezekkel a szavakkal), már célegyenesben is vagyunk. Mesélhetünk a körénk csoportosuló tömegnek arról, hogy új remény született, és hogy már nekik sem kell sokáig tűrniük ezt, amiben élnek. Ha értetlenül körülnéznek a kitatarozott, meleg házukban, a boldog családjuk körében az ételektől roskadozó asztal mellett, magyarázzuk el nekik, hogy pontosan mit jelent ez:
hogy vége lesz a propagandának, az álhíreknek, az AI-aláírásoknak, hogy nem kell többé senkinek se féltenie az állását, amennyiben nem áll a változás útjába, s hogy nem büntetik meg többé a dílerünket, ami nagyon megalázó volt eddig.
Nem biztos, hogy elsőre átmegy az üzenet. Mivel vidéken kizárólag az M1-et lehet fogni, azt pedig nem nézi senki, valószínűleg az alapoktól kell kezdenünk, ha politikáról, tájékozottságról és kritikus gondolkodásról van szó. Idézhetünk nekik Orwell Állatfarmjából is, mert az állatos hasonlatokat jobban megértik, ha közben kis ábrákkal elmutogatjuk nekik, és egy kicsit gügyögünk hozzá. Például: tizenhárom évig NER-esnek lenni jó, tizenöt évig rossz.
Ha szeretnénk fokozni a hatást, és felnyitni a szemüket,
levihetünk nekik egy kis internetet is kinyomtatva, mert internet nincsen vidéken.
Esetleg szövegkiemelővel jelezve a cikkekben, hogy mire érdemes benne figyelni. Ha azt szeretnénk, hogy tényleg teljes bepillantást nyerjenek abba, mi zajlik a világban, nyomtassuk ki mellé a Belex kommentrészlegét is, így egy kicsit ők is úgy érezhetik, hogy részt vesznek a szeretetdiskurzusban. Elvégre a karácsony a szeretet ünnepe!
Ha jól felkészülünk, nem feszülünk rá, és önmagunkat adjuk, még akár jó is lehet a vége egy családi ünneplésnek, a rokonok is gazdagodnak azáltal, hogy tudást kapnak tőlünk, és mi is jobban érezzük majd magunkat hazafelé,
amikor megkérdezzük azt a hozzátartozót, aki szívességből hazafuvaroz, hogy szerinte még mindig megéri-e, hogy Putyin miatt drágább orosz olajat venni, ha ennyibe kerül a benzin a környezetpusztító járgányába.
Egyébként közhely, de ne feledjük: a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk, pontosabban a tájékozottságunk. A személyünkön keresztül a vidéki, jobboldali rokonok ritka nézőponttal ismerkedhetnek meg: az európaival. Ez a legfontosabb. Illetve az éberség. Kötelességünk mindenkit, aki egy pillanatra megfeledkezne magáról, és jól érezné magát a vacsoraasztalnál, rendszeresen figyelmeztetni: áprilisban választások lesznek, és mi nem oda fogjuk húzni az ikszet, ahova ők. Hanem jó helyre.
Nyitókép: Mandiner grafika
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita több mint száz Tisza-sziget rendezvényen tartott eddig előadást, bár azt állítják, a Tisza Párthoz ennek ellenére sincs közük.
„A kommunisták voltak azok Magyarországon, akik világnézet és a párthoz való hűség alapján döntötték el, ki dolgozhat bizonyos helyeken és ki nem” – írta a Magyar Jelen újságírója.
Deák Dániel szerint ez is azt bizonyítja, hogy „a Tiszával a régi baloldali világ próbálja átmenteni magát, amely korábban az MSZP-t is szolgálta”.
A Tisza Párt körül pedig a baloldali holdudvar képviselői bukkannak fel rendszeresen, noha tagadják, hogy együttműködnének Magyar Péterrel.
Kiszivárgott hangfelvételek mutatják meg Nagy Ervin valódi politikai világát: nosztalgia a 2009-es megszorítások után, baloldali álmok és vágyakozás egy generáció kihalása után.
A Der Standard szerint most már dörzsölheti a tenyerét Putyin.
Peter Pellegrini teljes vétót nem ígér, de hamarosan döntést hoz.
Ábrahám Róbert és alkotótársai filmjükben bemutatják az ukrajnai háborúhoz vezető utat, és a kétarcú valóságot is.
