Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Idén is egész napos koncertsorozatot szentel a Zeneakadémián a klasszikus zene örök kedvencének, Wolfgang Amadeus Mozartnak, vagyis inkább sokak közös és olthatatlan Mozart-rajongásának a Concerto Budapest szimfonikus zenekar, amelynek immár 2018 óta töretlen hagyománya, hogy a tavasz első hónapjában évről évre megrendezi a Mozart-napot.

Kamaraművektől a versenyművekig számtalan műfaj reprezentálja Mozart művészetét a 2026. március 8-i zenei ünnep három koncertjén, melyekre már megkezdődött a jegyek értékesítése. A nap sztárvendége ezúttal az utóbbi évtizedek egyik legünnepeltebb zongoraművésze, „a zongora nagyasszonyaként” emlegetett Elisabeth Leonskaja, Szvjatoszlav Richter egykori duópartnere, a Concerto Budapest visszatérő vendégművésze, akinek 2024-es koncertjei mellett, Keller András fő-zeneigazgató meghívására mesterkurzusa is volt Budapesten. A vasárnap folyamán a Keller András, illetve Takács-Nagy Gábor vezényelte zenekar mellett fellép még Berecz Mihály zongoraművész, a Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia hegedű, Szűcs Máté brácsa, Fenyő László cselló) és a Concerto Winds (Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt).

A Mozart-nap ebben az évben is sokszínű programmal várja az érdeklődőket. A délelőtt 11 órakor kezdődő koncerten a Szabadkőműves gyászzene (K. 477), az Esz-dúr sinfonia concertante (K. 364) és a c-moll mise (K. 427) hangzik el. A 15 órai hangversenyen a c-moll adagio és fúgát (K. 546), az Esz-dúr zongoranégyest (K. 493) és az Esz-dúr zongoraötöst (K. 452) hallgathatja meg a közönség. A 19.30 órakor kezdődő zárókoncert műsorán pedig A varázsfuvola nyitánya (K. 620), az Esz-dúr („Jeunehomme”) zongoraverseny (K. 271), az Esz-dúr versenymű két zongorára (K. 365), valamint az Esz-dúr szimfónia (K. 543) szerepel.


Az is hagyományos eleme a Concerto Budapest Mozart-napjának, hogy a koncertekkel párhuzamosan két alkalommal is (11 és 15 órakor) izgalmas programmal várja a gyermekeket a Zeneakadémia kupolatermében Simon Izabella zongoraművész.
„Világos, tiszta, szép emlékként marad meg bennem ez a nap egész életemen át. Mintegy távolról, halkan csengnek még fülembe Mozart muzsikájának varázshangjai” – írta kétszáz éve Franz Schubert egy napjáról, amelyet nagy és általa olyannyira csodált pályaelődjének zenéjével töltött. E maradandó élmény újrateremtése a Concerto Budapest szimfonikus zenekar szándéka idén is az egynapos fesztivállal, melynek művészeti vezetője Keller András, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatója, házigazdája pedig Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.
Jegyek és részletes program elérhető a Concerto Budapest weboldalán:
https://concertobudapest.hu/v/mozart-nap-2026/
Nyitókép és képek: Concerto Akadémia