Magyar Péterék emellett jó előre kijelölik a hazai bűnbakokat is. Ennek első lépéseként óriási nyomást próbálnak gyakorolni a DK és a kutyapárt irányába, hogy léptessék vissza a jelöltjeiket, ne állítsanak országos listát: „Az állítólag húsz százalékkal vezető Tisza helyi szinten sorban támadja meg a DK és az MKKP aláírásgyűjtésének eredményét, megpróbálva ellehetetleníteni az az adott DK-s vagy kutyapárti jelölt indulását.”
Ami azért különösen érthetetlen, mert ha ezek bejutnak a parlamentbe, éppen a Tisza potenciális együttműködő partnerei lehetnének. Így – fogalmaz G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója – Magyar Péteréknek éppen hogy elemi stratégiai érdeke lenne,
hogy ne minden eszközzel akadályozza őket, hanem drukkoljon nekik.
„Ezeknek a pártoknak van egy masszív szavazótömbje, amely adott esetben sem a Fidesszel, sem a Tiszával nem ért egyet. A demokrácia állítólagos bajnokai, akik állandóan helyre akarják állítani a demokratikus politikai kultúrát, viszont arról akarják győzködni őket, hogy ez ne legyen.
Mert ha igen, akkor ők lesznek a rendszerváltás akadályai.