Választás 2026Választás 2026

Kiszámolták…

2026. március 18. 16:38

Szakértők kiszámolták, hogy mekkora marha Szabó Andrea szociológus és „szakértői” csapata.

2026. március 18. 16:38
null
Bayer Zsolt
Magyar Nemzet

„A szakértők ezen kívül pontosan megmérték Szabó Andrea orra hegye és a kislábujja közötti távolságot, amelyből – mátrixok segítségével – 10-15 százalékos hibahatárral – ki tudták számolni, hogy az adott távolságban legfeljebb 162 ezer magyarpéter-seggnyalás fér el.

A fókusz- és kontrollcsoportok pedig kiszámolták – műholdfelvételek segítségével –, hogy amennyiben magyarpéter a Hősök tere mértani közepén áll, Szabó Andrea és csapata pedig a tér szélén, akkor magyarpéter alfele és a számításokat végzők nyelve közötti távolság pontosan 114 méter. Többször tesztelt és ellenőrzött kísérletek bizonyították, hogy a számításokat végzők nyitott szájjal 4 km/h sebességgel tudnak futni. Mindebből következik, ha V = s/t, akkor t = v × s, vagyis t = 114 × 0,4 h tehát a számításokat végzők 45,6 sec alatt érik el magyarpéter alfelét a tér széléről indulva.” 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)

Orbán Viktor ezt is előre látta? A miniszterelnök taktikája megváltoztathatja Magyarország helyzetét (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Youtube

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba

„Épeszű ember nem akarhatja ezt!” – belebukhat a Tisza Párt a nyilvánosságra hozott dokumentumokba
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
linkeloe
2026. március 19. 13:26
Bayer matekból is 5-ös!!! :-)))))
Válasz erre
6
0
vandrea-2
2026. március 19. 12:39
M.Petike elárulta a feleségét, a pártcsaládját, jelenleg a hazáját árulja el. Az árulókat ugyan használják egyesek, amíg hasznot tudnak húzni belőlük, de ők is rühellik. Igazából használják, megeszik reggelire, megrágják, majd mivel valójában undorodnak tőlük, még le se nyelik, hanem kiköpik.
Válasz erre
10
0
statiszta
2026. március 19. 10:22 Szerkesztve
Ha a Polos egyáltalán Fidesz közelébe érő támogatottsága valóságos lenne, a szavazók eloszlása alapján Budapesten szinte 0% Fideszes lenne. Köszben még Újpesten is 30%-ot hoz a Fidesz 52% DK mellett időközin, kérdem én miből? Nem túl életszerű, hogy ebből Magyar Péter nem tudott egyértelműen nagyobb tömeget előállítani, mint Orbán, Budapesten... Arról nem is beszélve hogy 200.000 körüli személyt nehéz Budapestre felhozni. Maradjunk annyiban, hogy Budapest szavazótábora (egyébként a 2022-es, vagy akár 2024-es adatokkal megyezően) 1/3 arányban Tiszás, 1/3 arányban más ellenzékire szavaz 1/3 arányban meg Fideszes. Ami szétszavazás esetén még a budapesti egyéni közetek nagy részének Fideszes győzelmét is hozhatja. Talán Észak-Budán és Zuglóban nincs erre esély. Vidéket nem is említeném, Szeged és Pécs kivételével sok esélye nincs a Tiszának, bár a szétszavazás miatt ott is befaraghat. Szóval ez a vasárnap Pötinek így is-úgy is nagyon ciki, ne ragozzuk...
Válasz erre
4
0
maruel01-2
2026. március 19. 08:54
Talán több értelme lenne, ha a konkrét módszertant kritizálná Bayer Zsolt. Bár azt lehet, hogy a követői nagy része nem értené.
Válasz erre
1
14
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!