Radnai Márk és a Tisza Párt kampányfőnökének ellentéte állhat a pécsi egyetemisták kiborulása mögött
2026. március 18. 18:08
A fiatalok nem véletlenül panaszkodtak éppen az „óellenzékiekre”. A szocialista hátterű Tóth Péter által favorizált személyek térnyerése igencsak szúrhatja a szemét a Radnai-párti egyetemistáknak.
„Nem adjuk a szigetünket, nem adjuk a baráti társaságunkat, nem adjuk az elveinket és nem adjuk a hitünket sem” – írta múlt pénteken egy bejegyzésben a Pécsi Egyetemisták Tisza Szigete, egyben arról is panaszkodva, hogy az óellenzék háza tájáról érkező személyek próbálják átvenni a szigetüket.
Az egyetemisták szerint mára odáig fajult a helyzet, hogy
gyakorlatilag utasításba kapják, hogy mit csináljanak, mikor és hol csinálják, de még azt is, hogy hova menjenek az autóikkal, amit ők maguk tankolnak.
„Propagandának nem nyilatkozunk”
Szerettük volna megtudni, hogy pontosan mi lehetett az egyetemisták elégedetlenségét kiváltó ok, ezért a Facebookon megkerestük a csoport adminisztrátorait, de nem akartak nyilatkozni lapunknak. Válaszukban inkább – a Tisza Párttól megszokott módon – propagandának nevezték lapunkat, és érdemben nem válaszoltak a kérdéseinkre (lenti képernyőkép).
Fotó: Képernyőkép
Más, a Tisza belső ügyeire rálátó forrásaink viszont arról beszéltek lapunknak, hogy egy régóta éleződő konfliktus ronthatja a hangulatot Magyar Péterék közösségében. Többük szerint erre a Radnai Márk alelnök és Tóth Péter kampányfőnök között kialakult ellentétre utalhattak a pécsi egyetemisták is bejegyzésükben.
Információink szerint Radnai Márk, aki korábban egy darabig a Tisza Szigetekért felelt a párton belül, nem vette jó néven, hogy a Magyar Péter bizalmát elnyerő Tóth Péter kiszorítja őt a pártvezetésből.
Tóth Péter, aki a XIII. kerület szocialista polgármesterének, Tóth Józsefnek a fia, Radnai szerint ráadásul a régi MSZP holdudvarához köthető személyeket hozott be a pártba, akik egyre inkább meghatározzák a Tisza irányvonalát.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Baranya vármegyét teljesen leuralták a szocialista hátterű karakterek a Tisza Párton belül. Magyar Péter mind a négy jelöltjének van ugyanis valamilyen baloldali kötődése. Mindez pedig feltehetően Tóth Péter hatására alakult így.
Nem egyedi eset a pécsi sziget elnyomása
A fiatal aktivisták bejegyzésében az is szerepelt, hogy nem egyedi az esetük, de csak ők mernek szót emelni nyilvánosan.
Tesszük ezt azért, mert máshogy nem jut el a hangunk oda, ahol ez ellen tenni tudnak”
– fogalmaztak.
Az egyetemisták posztjára egyébként rengeteg lájk, és támogató hozzászólás érkezett. A kommenteket olvasva úgy tűnik, Magyar Péter legtöbb támogatója valóban nekik ad igazat abban, hogy a Tisza szigeteknek meg kellene maradniuk alulról szerveződő közösségeknek, nem a pártközpontból irányított csoportként kellene működniük.
Például ezt az álláspontot hangoztatja többek között a szekszárdi Bikavér Ifjúsági Tisza Sziget kommentje is (lenti képernyőkép), amelyben azt írták:
Megértjük a frusztrációtokat – mi is tapasztaljuk, min mentek keresztül. Kitartunk azok mellett az emberek mellett, akik ezt az egészet elindították, mert hisszük, hogy velük le lehet váltani ezt a rendszert”.
Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a Pécsi Egyetemisták Tisza Szigete körül kialakult konfliktus kifutása. Egy biztos: Magyar Péternek biztosan nem jön jól, ha a pártvezetésen belül kiéleződő nézeteltéréseket a nyilvánosság előtt kell próbálnia megoldani.
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Viszonylag sok betű következik, de ha nem olvasod el, azzal automatikusan igazat adsz a fideszes boomereknek. Francesca Rivafinoli írása.
p
3
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 15 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2026. március 19. 10:30
Mit ajánl az álMagyar Poloska?
Magas rezsiszámlákat.
Drága benzint, áramot és gázt.
A családtámogatások eltörlését.
Undormány gender buzivonagló ideológiát.
ukrány Horda támogatását a mi kárunkra.
Az agrártámogatások megszüntetését.
Magas munkanélküliséget.
Drog liberalizációt
Migráncs áradatot.
A fiatalok adómentességének eltörlését.
Magas adókat. 25 30 % os Zsebmetszést
hogy legyen miből az euNuch Hordának a
háborúját finanszirozni
Nyugdíjak adóztatását
GMO s és Mérgezett Hamis
élelmiszerek behozatalát.
Szavazz a NYOMORRA !
Rendszert váltani, hát hogyne. Ukrán katonai diktatúrára, vagy mire? Amúgy meg majd ha legalább Menczert sikerült, szóljanak. Pont Szekszárdon hogy is sikerült az időközi?
Válasz erre
1
0
No comment no cry
2026. március 18. 19:20
A Tisza párt maga próbálja lerabolni, kihasználni őket, de azért "áradjon", az országgal biztos nem ezt csinálnák...
Kognitív disszonancia over 9000.
Válasz erre
3
0
thehun
2026. március 18. 18:48
A Peti megbuzult,,,,,mindketto buzi a kepen....retkes hazaarulo csirak!!!!
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!