Vagy ahogy a korabeli bonmot tartotta: a magyarok a császártól várták a kitüntetést, de azt is szerették volna, ha Kossuth Lajos gratulál hozzá Turinból.
Mindezzel együtt csodálatos évek voltak, amelyeknek páratlan fejlődési ívét, miliőjét az első világháború, majd az országvesztés tragédiája állította meg. A két háború között akadozva, de bővülhetett még valamennyit a polgári osztály, majd a második világháború alatt a vidéki polgárság egy részét módszeresen kiirtották, másik része a háborúban veszett oda. Akik megmaradtak és hazakerültek, megélhették az osztályharcot hirdető, civilizáció- és nemzetellenes kommunista diktatúra évtizedeit.
A rendszerváltó pártok közös törekvése volt 1990-ben a szabad haza és a demokratikus rendszer megteremtése mellett a polgárság újjáélesztése. Hajnal István igazságát pedig, hogy nem eszmék, hanem a mindennapi praxis finomodása, munkaerkölcse, tanulása révén valósul meg a társadalom polgárosodása, a 21. század bőven igazolta. Miként egy másik társadalomtudósét, Max Weberét is:
a modern polgárnak és vezetőinek nem ideológiai támasztékokra van szüksége, hanem a józan mérlegelés képességére és a felelősségvállalásra tökéletlen világunkban.
Szuverenitás, műveltség, utilitarista szemlélet és a nemzeti közjó ötvözése, egyéni szabadság, piacgazdaság, jog-uralom és a nemzetállam sérthetetlensége, gyarapodás, a magántulajdon szentsége – ennek bázisa a középosztály, vagyis a már megerősödött polgári osztály. Annak szélesítése pedig az ország sikerének a kulcsa.