Így már bőven az átlagkereset alatt, vagyis havi bruttó 416 ezer forintnál belépne a második kulcs, a döbbenetes elvonást jelentő harmadikat pedig havi bruttó 1,25 millió forint fölötti keresetnél kellene alkalmazni.
Ha ide vesszük a családi kedvezmény erőteljes megnyirbálását is, azt kapjuk, hogy a Tiszának készült csomaggal már a mai átlagkereset környékén kereső is százezreket vesztene el, egy kétgyermekes pedig akár 800 ezer forintot – minden évben.
Mindenki pórul járna
Az szja kapcsán érdemes idézni még két árulkodó mondatot a baloldali megszorítócsomagból, a hatásokat illetően ugyanis maguk a megszövegezők fogalmazták meg a lényeget: a modell nem számolt a háztartások és a vállalatok magatartásbeli reakcióival. Az adóelkerülés, az adóoptimalizálás, valamint a munkakínálat és a fogyasztás változásai érdemben befolyásolhatják a tényleges bevételi és társadalmi hatásokat. Magyarul:
- adóelkerüléstől,
- a fogyasztás visszaesésétől,
- a cégbeli vagyonok külföldre menekítésétől tartanak a készítők is.