Botrányok sora
A legnagyobb konfliktus talán a szentesi körzetben alakult ki: a két jelölt, a győztes Bárkányi Bence és a vesztes Páger Krisztina nyíltan egymásnak ugrott a casting után. Végig egymás ellenében kampányoltak, de a feszültség robbanását az okozta, hogy Bárkányi kormánypárti ügynöknek nevezte ellenfelét. „Most elvertünk egy fideszest, remélem, áprilisban elverünk még egyet” – jelentette ki nagyképűen a győzelme után. Páger egy félmondattal elintézte ellenfele személyeskedő megnyilvánulását, és annyit írt, hogy „legyen bármekkora is az az ellenszél”, folytatja a munkát. A posztja alatt azonban valósággal forrtak az indulatok, többen is indulatosan kommentálták a történteket. Páger pedig szinte mindegyik hozzászólást támogatólag értékelte. Hogyan köpjük szembe a másikat - szentesi társasjáték, szégyen, Sorsod Borsod – írta egyikük, amit a politikus szomorú fejjel díjazott.
