„Mindkét meccsen szenvedett” – ízekre szedte a Liverpool klublegendája Kerkezt, aki eközben óriási elismerésben részesült

2025. augusztus 19. 22:05

Kerkez Milos és Jeremie Frimpong eddig mutatott teljesítményével sem elégedett Dietmar Hamann, a Liverpool korábbi középpályása. A magyar labdarúgót eközben beválasztották a Premier League előző idényének álomcsapatába.

2025. augusztus 19. 22:05
null

Kerkez Milos múlt pénteken a korábbi csapata, az AFC Bournemouth elleni 4–2-es győzelem alkalmával mutatkozott be a Liverpool labdarúgócsapatában bajnoki mérkőzésen. A klub korábbi kiváló középpályása, Dietmar Hamann sem ezen a találkozón, sem a Crystal Palace ellen tizenegyespárbajban elveszített Szuperkupa-meccsen nem volt megelégedve a magyar válogatott balhátvéd teljesítményével, mint ahogy a védelem jobb oldalán futballozó Jeremie Frimpongéval sem.

„Ha megvizsgáljuk a kilencven percet, egy pillanatig sem érezhettük úgy, hogy kontrollálják a játékot. Márpedig ebben mindketten nagyon jók voltak az előző idénybenmondta az 51 esztendős, játékosként 59-szeres német válogatott Hamann a magyar és a holland játékosról, akiket Arne Slot vezetőedző a 60. percben lecserélt, s velük a pályán a Liverpool nem kapott gólt.

Nehezen alakítottak ki helyzeteket, ellenben az ellenfélnek többet is engedtek. Úgy gondolom, hogy ha labda nélkül nem irányítod a játékot, akkor a labdával még nehezebbé válik a kontroll. Védekezésben meglehetősen sebezhetők voltak, akárcsak a Crystal Palace ellen.”

Ezt is ajánljuk a témában

De Hamann itt még nem hagyta abba.

Kerkez mindkét eddigi meccsén szenvedett, Frimpong pedig minden ereje és sebessége ellenére sem igazi jobbhátvéd.

Ezzel foglalkozni kell a csapatnál, mert Alexander-Arnold távozásával alapjaiban változott meg az együttes dinamikája” – tette hozzá a pályafutása során a Bayern Münchennél és a Manchester Citynél is több évet eltöltő német exlabdarúgó.

Mindeközben Kerkez Milos a játékostársak szavazatai alapján bekerült a Premier League előző idényének álomcsapatába,

amelyben Szoboszlai Dominik két posztriválisa, Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister, valamint a bajnok Liverpoolból további két futballista, Virgil van Dijk és Mohamed Szalah is helyet kapott.

Nyitókép: PAUL ELLIS / AFP

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. augusztus 20. 14:18
Salah heti 400e angol fontért nem csinál semmit és nem meri kihagyni, Van Dijk szintén a semmi!
Válasz erre
1
0
Squalline
2025. augusztus 20. 07:27
Ha valakik szenvedtek mindkét meccsen az Salah és Wirtz volt. A Crystal ellen pedig Kerkez kifejezetten jól játszott. Frimpong pedig gólt is rúgott. Kerkez pedig két olyan bepasszt is adott a crystal ellen, amit csak be kellett volna rúgni. A bournemouth ellen is forintos labdát adott Eketike-nek az ötös sarkához, aki visszatette, lövésre, ebből lett a gól. Kva nehéz ám a volt csapatod ellen játszani, amelyikkel 2 éven át edzettél és minden gondolatod ismerik, amíg neked egy tök új csapatba kell beilleszkedni. A pool összes kapott góljában nyakig venne voltak a belső védők. A rossz taktika miatt a szélsőket túl magasra vezénylik, azután számonkérik a kontrákat? A liverpool esetében sajnos van egy métely, amit eddig ellensúlyoztak a végső eredmények. Vannak szent tehenek, akiket még az edző se kritizálhat. Salah, Van Dijk. És vannak akiket felkap a közönség-szakma, és becsukják a szemüket. Úgy tűnik, ez lesz Wirtz is. Rém gyenge egyelőre minden idők legdrágább igazolása.
Válasz erre
4
0
Kerezs
2025. augusztus 20. 07:26
Viccos, amikor mind a két "szakértő" Robertsont nézi Kerkeznek. Véletlen? Szerintük a padról kellett volna szerelnie Milosnak?
Válasz erre
0
0
rugbista
2025. augusztus 20. 06:46
Kurvára nem szenvedett. A "Nyugaton" divatos magyarellenességnek ez a fociváltozata. Ami magyar, azt szidni kell. Sok szivárványos geci. Igaz, a magyar foci színvonala és 40 év teljes betlije után könnyen hihetőek az ilyen "szakmai" vélemények.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!