„Legyünk őszinték, nem lesz rá szükség” – Szoboszlait siratják Liverpoolban

Hemzsegtek a különböző vérmérsékletű hozzászólások.

Veszélybe került a Vörösök óriási befektetése, Tóth Alex elbúcsúzott a fradistáktól, kitálalt a zöld-fehérekről az osztrák sajtó. Ezek voltak a karácsonyi hét legolvasottabb sporthírei a Mandineren.

Mint arról beszámoltunk, Szoboszlai Dominik a Tottenham ellen összeszedte az ötödik sárga lapját, így eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a sereghajtó Wolves elleni december 27-i Premier League-meccset a Liverpool színeiben. A szurkolók vegyesen fogadták a hírt, egyesek örültek, hogy pihenhet végre a magyar válogatott csapatkapitánya, mások bosszúsak voltak, mert a csapat legjobb formában lévő játékosáról van szó. A kommentek között talán az alábbi volt a legmeglepőbb és egyben legmagabiztosabb:
Legyünk őszinték, nem lesz rá szükség”
Összességében igaza lett a szurkolónak. A Liverpool nagy küzdelemben végül 2–1-re nyert a tabella utolsó helyén szerénykedő Wolves ellen az Anfielden. Szoboszlai nélkül, Kerkezzel a soraiban.

Ezt is ajánljuk a témában

Hemzsegtek a különböző vérmérsékletű hozzászólások.

A klub háza táján közben aggódnak a nyáron igazolt svéd támadó, Alexander Isak miatt. Angliában tényként közlik, hogy eltört a lába, míg Svédországban már megkezdődtek a találgatások, melyek szerint minimum három, rosszabb esetben akár hat hónapos kényszerszünet is várhat rá.
Hosszú időre partvonalon kívülre kerülhet a Liverpool 130 millió fontos nyári igazolása.
Egészen lesújtó hírek Arne Slot csapata számára.
Ezt is ajánljuk a témában

Az MRI-felvételekre várnak Liverpoolban.

Ahogy az NB I-es tabellán besurrant a címvédő Ferencváros labdarúgócsapata elé az ETO, úgy az alábbi listán is megelőzte a győri szakvezető Borbély Balázs, a Fradi ír mesterét, Robbie Keane-t. A csakfoci portál megvizsgálta az első két osztályban dolgozó szakemberek bajnoki mérkőzéseken produkált győzelmi mutatóit a 2025-ös naptári évben.
A mérleg szerint a jelenleg a Rába-parton dolgozó, de korábban éveken át a Fradi utánpótlásában tevékenykedő Borbély volt a legeredményesebb:
eggyel kevesebb mérkőzésen eggyel több pontot szerzett, mint népligeti riválisa, így a százalékos mutató is jobbnak bizonyult.
Ezt is ajánljuk a témában

A számok nem hazudnak.

Nagyon intenzív év van a húszéves Tóth Alex mögött, ezért még neki is fel kell dolgoznia, hogy mi minden történt vele 2025-ben. A Fradi fiatalja hirtelen a magyar futball egyik legnagyobb ígérete lett, és valamennyi európai topligából vannak érdeklődők iránta. A fradi.hu most vele készített évzáró interjújában arra is kitért, mit kér a szurkolóktól.
Ez egy nagyon intenzív év volt, még nekem is fel kell fognom, hogy mi minden is történt valójában.”
A fradistáknak azt üzente: pihenjék ki ők is magukat, élvezzék a családdal ezt a kis időt, aztán őket is várják a stadionokba, mert rájuk is szükség lesz.
Ezt is ajánljuk a témában

Ez volt a búcsúüzenet?

Osztrák sajtóhírek szerint Spanyolországban megmérkőzhet egymással a Rapid Wien és a Ferencváros labdarúgócsapata. Kérdés, hogy Varga Barnabás és Tóth Alex még pályára léphet-e az FTC-ben Bolla Bendegúz ellen.
A két zöld-fehér klub szurkolói egyébként nagy barátságot ápolnak egymással – bár ők vélhetően nem lesznek ott a spanyolországi edzőtáborban rendezendő mérkőzésen.
Ezt is ajánljuk a témában

Spanyolország lehet a helyszín.

Az év végére alaposan felbolydult a méhkas az Újpest FC háza táján. Dárdai Pál érkezésével együtt rövid távon a győzelem, hosszabb távon a rég nem látott remény is bekopogtatott a IV. kerületbe – a lila-fehéreknél ugyanakkor tisztában vannak vele, még rengeteg munka vár rájuk, és erre az évre a biztató zárással együtt sem lehetnek büszkék.
Decemberben az ideiglenes edzővé kinevezett Bodor Boldizsár is elköszönt. A megbízott tréner ugyanis jelen formában nem folytathatja tovább a munkát a csapat élén, lévén a licencfeltételek nem teszik ezt lehetővé.
A licenc sem engedi meg, hogy tovább maradjak, öt mérkőzésre állapodtunk meg. Az ötből három győzelem jó eredménynek számít, ezzel maximálisan elégedettek vagyunk”
– szögezte le a szakember, akit a zuhanyhíradó szerint Szélesi Zoltán válthat.
Fotó: Glyn Kirk/AFP