Keretbe foglalta a Puskás elleni meccset, őszi bajnok az ETO!

A győriek a mérkőzés elején és végén is betaláltak.

A számok nem hazudnak.

Ahogy az NB I-es tabellán besurrant a címvédő Ferencváros labdarúgócsapata elé az ETO, úgy az alábbi listán is megelőzte a győri szakvezető Borbély Balázs, a Fradi ír mesterét, Robbie Keane-t. A csakfoci portál megvizsgálta az első két osztályban dolgozó szakemberek bajnoki mérkőzéseken produkált győzelmi mutatóit a 2025-ös naptári évben. A mérleg szerint a jelenleg a Rába-parton dolgozó, de korábban éveken át a Fradi utánpótlásában tevékenykedő Borbély volt a legeredményesebb: eggyel kevesebb mérkőzésen eggyel több pontot szerzett, mint népligeti riválisa, így a százalékos mutató is jobbnak bizonyult.
A lista elkészítésénél csak olyan vezetőedzőket vettek figyelembe, akik legalább 15 mérkőzésen irányítottak egy csapatot.
Érdekesség, hogy a dobogóra az NB II éllovasát, a Honvédot irányító Feczkó Tamás fért oda – kevesebb ponttal, de jobb százalékos mutatóval előzte meg a kupagyőztes paksi trénert, Bognár Györgyöt.

Ezt is ajánljuk a témában

A győriek a mérkőzés elején és végén is betaláltak.

1. Borbély Balázs (ETO) 34 meccs – 70 pont – 68,6%-os mérleg
2. Robbie Keane (Ferencváros) 35 meccs – 69 pont – 65,71%
3. Feczkó Tamás (Honvéd) 30 meccs – 59 pont – 65,5%
4. Bognár György (Paksi FC) 34 meccs – 63 pont – 61,76%
5. Révész Attila (Kisvárda) 25 meccs – 46 pont – 61,33%
6. Erős Gábor (Kazincbarcika-Vasas) 30 meccs – 54 pont – 60%
7. Pintér Attila (Vasas) 15 meccs – 27 pont – 60%
8. Csertői Aurél (Mezőkövesd) 30 meccs – 53 pont – 58,88%
9. Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia FC) 34 meccs – 59 pont – 57,84%
10. Sergio Navarro (DVSC) 18 meccs – 31 pont – 57,4%
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt