A román földező messiásotok kényszerített abba a számotokra rém kellemetlen helyzetbe, hogy az általatok végtelenül lenézett és gyűlölt határon túli magyarsággal kelljen hirtelen vérmes szolidaritást vállalnotok.
Nektek, akiknek egy felvidéki magyar mindig is szlovák, egy erdélyi román, egy délvidéki szerb, egy kárpátaljai ukrán lesz – az őrvidékieket csak azért nem osztrákozzátok, mert labanc lelkületetek igazából nagyon szívesen cserélne velük, így a kognitív disszonanciátok róluk szemérmesen hallgat –, aki „minek ment oda”.
De ha már itt bolyongtok az elszakított magyarság szenvedéseinek tövises erdejében, és lassan vadabb etno-nacionalistának igyekeztek mutatni magatokat, mint az 1920-as évek büszke irredentái, akkor adnék némi útba igazítást, hogy visszataláljatok a valódi önmagatokhoz. Mert amit csináltok, az lassan nem szekunder, hanem primer szégyenérzetté kezd mutálódni.