Bedobta a törülközőt az Európai Bizottság: mindent megváltoztatott Magyarország lépése

Most már csak a szokásos módszerhez folyamodhatnak, így ezúttal Szlovákiát fenyegették meg.

Most már csak a szokásos módszerhez folyamodhatnak, így ezúttal Szlovákiát fenyegették meg.
Nehéz időszak előtt állunk.
A Mária Valéria híd 130. évfordulóján tartott elismerő beszédet a szlovák miniszterelnök.
A védelmi minisztériumnak is hozzá kell járulnia a konszolidációs csomaghoz.
Magyarország annak ellenére részt vett a pénteki találkozón, hogy korábban az a hír járta, hogy nem lesz ott.
Ma Esztergomban a Mária Valéria híd 130. születésnapját ünnepeltük.
Bemutatták, hogy terjed Magyarországon az ukrán dezinformáció.
Nem akármilyen körülmények között látja viszont egymást a két kormányfő vasárnap.
Mindkét ország ellenzi a tervezett újabb uniós szankciókat.
Ukrajna felfegyverzése a célja.
Sokaknak még Szlovákiában is csípi a szemét Orbán Viktor politikája.
Alexander Stubb szerint Európának nyomást kell gyakorolnia Magyarországra és Szlovákiára.
Nagyon tud vádaskodni az Unian szerzője.
Több milliárd forintot róhat ki Magyarországra az Európai Bizottság.
Büntetővámot és kereskedelmi lépéseket fontolgat az Európai Bizottság, hogy rákényszerítse Magyarországot és Szlovákiát az orosz olaj elhagyására.
A visegrádi négyek kettészakadtak, az egyik oldalon találhatóak a lengyelek, valamint a csehek, a másikon a magyarok és a szlovákok.
Az európai vezetők, valamint Zelenszkij Trumptól várnak keményebb szankciókat, ám ő éppen Európát helyezi nyomás alá.
Magyarország többször is ellenezte, hogy csökkentse függőségét az Oroszországból származó olcsó energiaimporttól, és többször is elhalasztotta a Moszkva elleni szankciók elfogadását.
Egyértelmű az üzenet.