Rosszabbul élnek, mint egy éve: romlik az életszínvonal Szlovákiában

2026. május 17. 21:42

Egyre többeknek okoznak nehézséget az alapvető kiadások is.

2026. május 17. 21:42
null

A szlovák háztartások egyre erősebb anyagi nyomás alatt élnek: a lakosság 47 százaléka szerint romlott az életszínvonala az elmúlt egy év során – írja az Infostart az NMS Market Research Slovakia április elején végzett, több mint ezerfős reprezentatív felméréséből kiderül:

a válaszadók 35 százaléka „inkább rosszabbnak”, 12 százaléka pedig „egyértelműen rosszabbnak” ítéli saját helyzetét tavalyhoz képest.

Csaknem egyharmaduk szerint nem változott semmi, míg mindössze 17 százalék érzékelt javulást.

A pénzügyi szorongás a mindennapokban is jól látható. A szlovákok 22 százaléka szerint a havi nettó jövedelmük csak az alapvető kiadásokra (lakhatás, élelmiszer, energia) elegendő, további 8 százalék pedig azt mondta, még ezekre sem futja. A megkérdezettek 43 százaléka kijön a pénzéből, de megtakarítani már nem tud.

Mindössze a háztartások valamivel több mint negyede képes tartalékot képezni.

A váratlan kiadások is komoly kihívást jelentenek: a megkérdezettek több mint egyharmada nem lenne képes fedezni egy 300 eurós (108 ezer forint) rendkívüli kiadást.

Minden tizedik szlovák rendszeresen késik a lakbér, a jelzáloghitel vagy az energiaszámlák fizetésével.

A nyaralás sokak számára továbbra is elérhetetlen luxus. A válaszadók 41 százaléka egyáltalán nem engedhet meg magának egy egyhetes, otthonon kívüli pihenést egy évben. Akik mégis utaznak, óvatosabban terveznek: tízből hatan belföldi nyaralást választanak.

A külföldi célpontok közül elsősorban Magyarország, Lengyelország és Ausztria iránt nőtt az érdeklődés – a szlovákok egyre inkább az autóval könnyen elérhető, közeli desztinációkat részesítik előnyben, és nemcsak a szállást, hanem az utazás teljes költségét is figyelembe veszik.

Nyitókép forrása: Tomas Benediekovic / AFP

***

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48-2
2026. május 18. 07:55 Szerkesztve
Tulajdonképpen az országok többségében romlik az életszínvonal,az EU "csodálatos" gazdaságpolitikájának és az USA politikai törekvéseinek "köszönhetően".Káoszban lehet a legtöbbet habzsolni,a többi meg szív.
Válasz erre
3
0
Magyarorszag-elveszett
2026. május 18. 05:41
Már nem sokáig kell ezt írni. Megvan Magyarországon az az ember aki mögéjük küld minket.
Válasz erre
3
0
fatman
2026. május 17. 23:04
most a Fico ellen kampányolunk? :) naná, h szarul állnak, kibasztak magukkal az euro-bevezetéssel, és most meg itt a kurva háború is...
Válasz erre
3
0
figyelő4322
2026. május 17. 22:23
Na jó, Szlovákia sem egy gazdag ország. Ebbe a 'csúszásba', ami most történik, talán belejátszik az olajválság is. Továbbá majdnem minden európai ország szegényedik, nem utolsósorban a kijevi maffia eszetlen támogatása miatt.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!