Emlékezetes: Falath Zsuzsanna – Zuzana Falathová – a pozsonyi Városi Múzeum kurátora volt, a huszadik századot lefedő részlegen dolgozott; azonban bizonyos, a szlovák történetírásban elhallgatott vagy elferdített tények megismerésével – például a felvidéki magyarok kitelepítése, vagy az állítólagos ezeréves elnyomás alatti szlovák virágzás – egyidőben

Tapasztalatairól a Magyar Hírlapnak adott először interjút, innentől pedig borult a dominósor: nem csak a szlovák közösségimédia-huszárok estek neki életveszélyes fenyegetésekkel a fiatal nőnek, hanem előbb a munkahelyén kapott figyelmeztetést, végül vitatott körülmények között ki is rúgták.

Pontosabban durva nyomás alá helyezték, hogy vagy önként távozik, vagy elbocsátják – erről a Mandinernek is beszélt még bő két évvel ezelőtt, ahogy magyar gyökereiről is, amit saját magának kellett felfedeznie, hiszen a családjában nem volt téma, ahogy sok felvidéki vegyes házasságban is erre a sorsra jut a magyar identitás.

és a novemberi meghallgatás után ismét a bíróság elé állt ügyvédjével, Nagy Dáviddal. Két per is folyik párhuzamosan, egy munkaügyi, amely az elbocsátás jogszerűtlenségét firtatja, és egy antidiszkriminációs; most előbbi tárgyalására került sor – mint az ügyvéd lapunknak elmondja, jókora kihagyással, hiszen Szlovákiában a járvány miatt egy évig lényegében nem működtek a bíróságok.

Átstrukturálás vagy kikényszerített felmondás?

Nagy Dávid úgy foglalja össze a helyzetet: a kurátor elbocsátását a múzeum azzal indokolta, hogy átstrukturálták az intézmény működését, így Zsuzsanna munkája fölöslegessé vált. Ezzel egy időben viszont szükségük lett egy új restaurátorra, viszont nem volt elég forrásuk rá, ezért el kellett bocsátani egy kurátort, és így

akivel amúgy korábban háromszor hosszabbítottak szerződést, mert elégedettek voltak a munkájával.

Ügyfele és Nagy szerint azonban egyértelműen hátrányos megkülönböztetés történt, és a véleménye miatt váltak meg a fiatal hölgytől, ezért azt szeretnék elérni, hogy a bíróság mondja ki az elbocsátás jogszerűtlenségét, és a múzeum vegye vissza alkalmazásba Zsuzsannát – természetesen utóbb a lassan több mint két évnyi elmaradt bér sorsa újabb kérdéseket fog felvetni ebben az esetben.

Az antidiszkriminációs per eközben állni látszik – Nagy szerint azért, mert megvárják a munkaügyi bíróság döntését.

Mindenesetre Zsuzsanna és ügyvédje szerint számos sebből vérzik a múzeum magyarázata. Mint Nagy fogalmaz, erősen kilóg a lóláb, hogy itt egy mondvacsinált indokot kerestek az elbocsátáshoz.

Eleve először a bíróságon, az elbocsátás után jóval később találkoztak papírforma szerint az átszervezéssel, mint indoklással, 2019-ben azaz az érintett évben ennek nyoma sem volt a múzeumnál.

Zsuzsanna nyomás alatt, stresszben aláírt az elbocsátásakor – pontosabban: felmondásakor – egy papírt arról, hogy ismertetve lettek vele a körülmények,

részletezve, hogy egy kurátort el kell bocsátani, hogy restaurátort fel tudjanak venni, kizárólag annyi szerepelt, hogy az átszervezésre financiális okokból került sor, az ő munkája pedig feleslegessé vált.

A mai napig nincs nyoma annak, hogy a múzeum mint munkáltató megpróbált volna Pozsony városhoz fordulni, hogy biztosítson forrást egy restaurátor felvételére, noha a törvény szellemében a munkavállaló védelmében ezt legalábbis meg kellett volna próbálnia. „Ez egy ötperces kérvény, egy döntés az elbírálása” – szemléltette a helyzetet Nagy – „vagyis, ha Zsuzsannát meg akarták volna tartani, legalább a látszata meglenne ennek itt. Ehelyett egyből elbocsátották”.

Felajánlottak ugyan másik állást Zsuzsannának, ahogy azt a törvény elő is írja, ám a törvényben az is benne van, hogy „megfelelőnek” kell lennie – ez valóban gumiszabály, nem részletezi, hogy ez pontosan mit jelent, így olyat is felajánlottak neki, amihez megfelelő végzettsége sincs.

Nagy kikérte az információs törvényre hivatkozva, hogy mekkora fizetésekről van szó, és ebből látszik, hogy a felajánlott három pozíció mindegyike plusz-mínusz száz euró különbséggel ugyanakkora fizetéssel járt volna, mint a kurátori állás,

Maga a múzeum jött elő egy szervezeti ábrával, amin világosan látszott: nem hogy nem vettek fel új restaurátort Zsuzsanna elbocsátásával, sőt, az addigi négy restaurátorból még egy el is ment időközben az ábra szerint.

A későbbi éves beszámolókból látszik, hogy a szervezeti átalakítás feltétele – vagyis a Zsuzsanna által vezetett részleg megszűnése – nem történt meg, hiszen azóta is voltak kiállítások – egyébként Zsuzsanna pozícióját is meghirdették azóta. A precedens szerint ráadásul önmagában nem teszi lehetővé az átszervezés miatti elbocsátást, ha valakinek fogják és szétosztják a munkáját mások között – érvel Nagy.

S végül, ami a legfontosabb: Nagyék benyújtották azokat a hangfelvételeket, amelyek Zsuzsanna elbocsátása körüli tárgyaláskor készültek, és ahol

az igazgató pedig megerősíti, vagy aláírja a felmondását, vagy kirúgják – a nyomásgyakorlás tehát egyértelmű.

Ahogy az ügyvéd fogalmaz: a szlovák munkajognál a munkahelyen munkaügyben történt megbeszélésnél készült felvételeket a bíróságnak figyelembe kell vennie, mert a munkavállaló mint gyengébb fél joga felülírja a személyiségi jogait a munkáltató képviselőjének – eleve semmi személyes információk nem is hangzottak el.

„A bíróság is így látta ezt, befogadta ezt a bizonyítékot: meghallgatják és kiértékelik” – összegezte az ügyvéd. Hozzátéve: a bíróság emiatt májusra halasztotta a tárgyalást.

Visszaadott hit

Kerestük Zsuzsannát is. Mint kifejtette: „most először éreztem, hogy talán van esély megnyerni a pert. Annak ellenére, hogy soha egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy ne a mi oldalunkon állna az igazság”. Hozzátette, az első pillanattól kezdve úgy állt ehhez a tárgyaláshoz, hogy

„Hiszen a magyar múltra igazán ráfér egy kis jóvátétel (főleg a Felvidéken). A bíróság előtt állva lelkem mélyén az egész magyar nemzetet védem és képviselem. Mindezt a legnagyobb alázattal”.

Az elbocsátás óta egyébként, mint elmondta, a trianoni éveket kezdte még nagyobb szakértelemmel kutatni, és eddig ismeretlen gyilkosságokra és atrocitásokra derített fényt a Felvidéken 1918-1920 között. Hálás is a várpalotai Trianon Múzeumnak, új munkahelyének, ami, mint fogalmaz, számára „sokkal többet jelent, mint egy új munkalehetőség: jelképes és egyben ösztönző” – fogalmaz. Hozzáteszi: reméli, hogy munkájával hozzájárulhat „történelmünk legtragikusabb időszakának feltárásához és az igazság tükrében való bemutatásához, hangsúlyozottan a Felvidéken is”, és ösztönzőleg hat rá a múzeum igazgatója, Szabó Pál Csaba hozzáállása is.

Ami a pozsonyi múzeumot illeti: időközben az igazgató, aki őt eltávolította, tavaly márciusban lemondott a posztjáról, de Zsuzsanna szavaiból kiérzni, nem biztos, hogy ezzel jól járt az intézmény, az új igazgatónő ugyanis szélsőségesen liberális, a múzeumban azóta például LMBTQ-kiállítást is engedélyezett – szóval szegény múzeum csöbörből vödörbe került, ahogy mondani szokás.

Nyitókép: Földházi Árpád