Rendkívüli!

Egyenesen Washingtonból érkezett a levél: Donald Trump és Orbán Viktor összefog a béke érdekében

„A Tisza kiinná a bögréből a kakaót” – Nagy Attila Tibor és Kiszelly Zoltán elemzői évértékelése

2025. december 29. 05:24

Hogyan befolyásolják az erőviszonyokat a Tisza Párt gazdasági tervei? Sikeres volt-e a Fidesz digitális honfoglalása? Szükség lenne-e miniszterelnök-jelölti vitára? Vitainterjú Kiszelly Zoltánnal és Nagy Attila Tiborral.

2025. december 29. 05:24
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Nagy Attila Tibor 

1975-ben született Fehérgyarmaton. Tanulmányait 1997-ben fejezte be a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola német– történelem szakán, majd 2002-ben elvégezte a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának jogász szakát. 2007 és 2020 között a Méltányosság Politikaelemző Központ politikai elemzője volt. Jelenleg önálló politikai elemzőként tevékenykedik.


Kiszelly Zoltán 

1971-ben született Buda pesten. 1994 és 1998 között az ELTE BTK politikaelméleti tanszékén tanult. Az egyetem elvégzése után Berlinben és Bonnban volt a Bundestag ösztöndíjasaként. Jelenleg a Századvég Alapítvány politikai elemzési igazgatója. A hazai és nemzetközi sajtóban immár huszonöt éve kommentálja a politikai folyamatokat, eseményeket.

Mik voltak az év legfontosabb momentumai? 

Nagy Attila Tibor: 2025-ben kiderült, hogy Magyar Péterr előretörése a tavalyi európai parlamenti és önkormányzati voksoláson nem pusztán egy pár hónapra szóló „baleset” volt, hanem legalábbis az országgyűlési választásig kiható esemény. Idén a győzteshez húzás jelensége megmaradt a Tiszánál, érdemben tudta növelni a támogatottságát. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a növekedés elérte a plafonját, a kutatások szerint a párt már nem nagyon tud tovább erősödni. Azt is láthattuk, hogy 2024-ben a Fidesz még meglehetősen nehezen találta a Tisza ellenszerét, 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Beismerő vallomás a Politicótól: leleplezték Manfred Weber mestertervét

Beismerő vallomás a Politicótól: leleplezték Manfred Weber mestertervét
Tovább a cikkhezchevron

2025 második felében viszont egyre inkább képessé vált kiismerni Magyar Péterék harcmodorát, nehéz helyzetbe hozni a Tiszát. 

A kormánypárt arra jöhetett rá, hogy nem megy sokra, ha Magyar Pétert a személyében támadja, sőt akár kontraproduktív is lehet, ezért inkább a politikájában kell támadni. Fordulópontnak tartom augusztus 25-ét, amikor az Index első cikke megjelent a Tisza adóemelési terveiről. Onnantól kezdve látható, hogy a Fidesz inkább arra hívja fel a választópolgárok figyelmét, hogy a Tisza hatalomra jutása veszélyekkel jár, ami leginkább a pénztárcájukat érinti. Ami a gazdaságpolitikát illeti, nem következett be a repülőrajt és a 3-4 százalékos gazdasági növekedés. Itt a kormány kudarcot vallott, függetlenül attól a ténytől, hogy a német gazdaság sem nagyon megy előre, de ezt előre lehetett tudni. A külpolitikában változatlanul megmaradt az Európai Bizottsággal való szembenállás, ennek következtében Magyarország továbbra sem fér hozzá a befagyasztott uniós pénzekhez. Azt viszont elkönyvelheti a kormány, hogy a miniszterelnök meghívót kapott a Fehér Házba, és néhány héttel később Moszkvába is el tudott jutni. 

Kiszelly Zoltán: Ha a gazdaságot nézzük, akkor – ahogy a miniszterelnök mondta – hosszú volt a kifutópálya a repülő­rajtnál, az uniós pénzek visszatartása, a német gazdaság gyengélkedése, a szankciós politika miatt nem sikerült érezhetően növelni a gazdaságot. Azonban azt is látni lehet, hogy a washingtoni út talán az év egyik legfontosabb eseménye volt, nemcsak kommunikációs szempontból, hanem azért is, mert Magyarország kivételt kapott az amerikai olajszankciók alól. Vagyis továbbra sem kell egy sokkszerű átállást végrehajtani az orosz olajról. Ami a politikát illeti: a miniszterelnök a februári évértékelőjével és a március 15-ei beszédével még a törzsszavazók felé fordult, az év második felében viszont elkezdett középre húzni, a bizonytalanok felé. Magyar Péter továbbra is három témára fókuszál: az állami szolgáltatások színvonalára, a korrupcióra, és ami az év második felében egyre inkább előjött, hogy a miniszter­elnök kihívójaként jelenik meg. Ám a három témájából már csak egy maradt: a miniszterelnök támadása. Emiatt 

kommunikációs vákuum keletkezett a Tisza Párt körül, amit az adatszivárgások töltöttek meg tartalommal. 

Magyar Péter az év elején stabilizálta szavazóbázisát, ez nagyjából két rétegből áll. Az egyik, amelynek tagjait én ellenzékváltó szavazóknak hívom, ők korábban Márki-Zay Péterben, Botka Lászlóban, Bajnai Gordonban látták az új kihívót. A másik halmaz a kormányváltó szavazók, akiket idén tavaszra a többi párttól tudott elhozni a Tisza, főként a Demokratikus Koalíciótól és a kis pártoktól. Melléjük kellene a bizonytalan szavazókat behúznia, de miután még mindig a törzsszavazóinak kommunikál, kérdés, hogy ez elég lesz-e. 

Fotó: Ficsor Márton

Az év végére a Tiszának tulajdonított gazdasági csomag került a középpontba. Mennyire befolyásolja ez az erő­viszonyokat? 

N. A. T.: Nagyban függ attól, ki hiszi el, hogy ez a Tisza programja, és ki nem. Persze az is kérdés, hogy a bizonytalanokat mennyire gondolkodtatja el. Nem véletlen, hogy a Fidesz most nem Magyar Péter személyével foglalkozik, hanem az emberek egzisztenciális félelmeire igyekszik építeni. 

K. Z.: Az ellenzéki adócsomag a 2010 előtti időket idézi, amikor a rászorulókra hivatkozva sarcolták a középosztályt. Erre már többször nemet mondott az ország, legutóbb 2008-ban és 2010-ben. Az ellenzéki adócsomag megerősítheti a NER-t, elvégre a középosztály, a kkv-k, az alsó középosztály és a szegények életstratégiája a jelenlegi adókörnyezetre épül, ezt a brüsszeli elvárásoknak való megfelelés fenekestül forgatná fel, amit egyikük sem akar. Egyre többen sejtik, hogy a Tisza kiinná a bögréből a kakaót. 

Az elmúlt év azt is megmutatta, hogy villámgyorsan követik egymást a történések. Lehet-e döntő egy választás előtt kirobbanó botrány? 

K. Z.: Ez az Egyesült Államokban az „October surprise”, vagyis az októberi meglepetés, amelynek lényege, hogy a novemberi elnökválasztás előtt még kihoznak valamilyen ügyet, mint amilyen nálunk a 2019-es önkormányzati választás előtt a Borkai-ügy volt, vagy Ausztriában a 2019-es európai parlamenti választás előtt az Ibiza-botrány. Nyilván nem egy botránytól lesz változás, de a „deus ex machina” eseményeket nem lehet kizárni. Ilyen lehet, ne adj’ Isten, a háború eszkalálódása vagy éppen egy békemegállapodás, vagy egy olyan nem várt nemzetközi esemény, amely közvetlen hatással van Magyarországra, mint amilyen 2022-ben a háború kitörése volt. Elképzelhető az is, hogy olyan témákat találnak a pártok, amelyek az eddig nem szavazókat, a politikai névteleneket érik el. A migráció vagy az oltásellenesség is ilyen volt. 

Orbán Viktor kihívója vitát szeretne. Mit gondolnak, lesz vita a választás előtt? Lenne értelme? 

N. A. T.: Elfogadhatatlannak tartom, ha nincs tévévita a miniszterelnök-jelöltek között. Elvárható lenne a mindenkori kormányfőtől, hogy vállalja. Főleg, hogy – és ebben talán egyetértünk Zolival – most van egy egyértelmű kihívó. Ki kell kényszeríteni a Fideszből, hogy a miniszterelnök leüljön vitázni, még akkor is, hogyha kétségtelenül rossz emlékei vannak a 2006-os vitáról, amelyet Gyurcsány Ferenc nyert meg. A kérdés persze az, hogy a Fideszben úgy látják-e, érdekükben áll a vita. A kormánypártnál abban bíznak, hogy enélkül is van esélyük a választás megnyerésére, és amíg így gondolkodnak, nem számítok változásra. De ha a belső mérések azt mutatják, hogy javítaná Orbán Viktor esélyeit egy vita, akkor belemennének. Első blikkre egyébként úgy tűnhet, hogy Magyar Péter a maga dinamizmusával, szónoki képességével meg tudná verni Orbán Viktort egy vitában, csakhogy 

ha a miniszterelnök jó formában van – ez például Nyíregyházán feltűnt –, akkor kifejezetten nyugodt, higgadt, már-már államfői szerepben tud megmutatkozni, ami kedvezően hathat a bizonytalan szavazókra is, akik mondjuk keresik a biztonságot.

Tehát nem vagyok teljesen biztos, hogy egy vitahelyzetben Orbán Viktor feltétlenül vereséget szenvedne, mert Magyar Péternek is van egy nagy gyengéje: kibillenthető a lelki nyugalmából. 

K. Z.: Egyetértek Attilával abban, hogy nyilván minden közélet iránt érdeklődő ember szívesen venne egy vitát. Az utóbbi húsz évben azonban kikopott a magyar politikából a miniszter­elnök-jelölti vita. Az összecsapás mindig a kihívó érdeke, most nyilván Magyar Péteré. Őt még nem választották meg, Orbán Viktort viszont már ötször, de a vitával egy polcra tudná helyezni magát a kormányfővel. Én sem zárom ki, hogy lesz végül vita, bár kicsi a valószínűsége. Magyar Péter kommunikációjában az látszik, hogy egy lélegzettel Mészáros Lőrinctől Hatvanpusztán át eljut Tiborcz Istvánig, és személyeskedik, nem beszél az adórendszerről vagy arról, hogyan viszonyulna Ukrajnához. Ezzel tudja megtartani a törzsközönségét, plusz azt reméli, hogy ezekkel a témákkal még a bizonytalanoktól is képes szavazókat behúzni. Ez nem vita, 2006-ban Gyurcsány Ferenc sem vitázott, hanem támadott és kinyilatkoztatott. Ráadásul a miniszterelnök érve, miszerint neki Magyar Péter brüsszeli főnökeivel van vitája, stimmel, hiszen az előző választásnál 10 millió dollár gurult az ellenzékhez. Most is azt látjuk, 

Manfred Weber azt várja Magyar Pétertől, hogy buktassa meg Orbán Viktor kormányát, és pofozza vissza Magyarországot a sorba. 

N. A. T.: Nagyon sok Magyar Péter-gyűlést néztem meg az interneten, és személyesen is jelen voltam egy páron. A beszédeiben bőven van személyeskedés, de látok bennük tartalmi elemeket is. Problémát inkább az jelent, hogy nem nagyon tud újat mondani mostanában. Mintha kifulladóban lenne a Magyar Péter-projekt, ezért egyfajta újratervezésre, politikai rebootra volna szükség. A jelöltállítás lezárulta megadja Magyar Péternek azt a lehetőséget, hogy némi változatosságot vigyen a gyűléseibe, és oldja a one-man-show-t. 

Fotó: Ficsor Márton

Ha már a Tisza jelöltjeinél tartunk, mennyire jelent előnyt vagy éppen hátrányt a Fidesz rutinos képviselőivel szemben, hogy döntő többségük civil? 

K. Z.: A képviselőknek érdemi munkát kell majd végezniük a parlamentben. Nyilván nem várható el senkitől, hogy azonnal mindenhez értsen, ezért van a pártoknak háttérapparátusuk, tanácsadói körük, alapítványuk. Ami talán érdekesebb, hogy milyen elvárásokat támaszt velük szemben Magyar Péter – ugye azt látjuk, hogy az Európai Parlament és a Fővárosi Közgyűlés tiszás tagjaitól leginkább azt várja el, hogy ne beszéljenek, csak azt csinálják, amit ő mond. 

N. A. T.: Egyrészt 

előnynek számíthat egy ismeretlen jelölt, 

Magyar Péter amúgy is szereti magukat úgy eladni, hogy ők még tiszták. Orbán Viktoréknak pedig már önmagában kihívás, hogy több mint tizenöt éve vannak hatalmon, hiszen nehezebb fenntartani az érdekesség, az újdonság varázsát egy hosszú évek óta kormányzó pártnál. De hátrányt is jelenthet a Tisza-jelöltek zöldfülűsége. A fideszes választókerületi elnökök és országgyűlési képviselők már jól ismerik, mert jól kell ismerniük a választókerületüket. Van egy bejáratott, frissülő adatbázisuk, aktivistacsoportjuk, és áprilisra már nagyjából azt is tudni fogják, hogy mely háztömbben mik a politikai preferenciák. Ennek megfelelően tudják majd aktivizálni a szavazókat a választás napján. 

K. Z.: Ennek kapcsán fontos, hogy beszéljünk a tiszás adatszivárgásról. Magyaréknak az volt a stratégiájuk, hogy mindenkit beterelnek a Tisza Világ alkalmazásba. Ezen lehetett véleményt nyilvánítani a Nemzet hangja 2 szavazáson, illetve ott voksoltak volna a képviselőjelöltekről is. Ez pont az adatbázis felépítése miatt volt fontos. De az adatszivárgások visszavetették a projektet, mindent át kellett rakni a honlapra, és most az egészet kezdik elölről. 

N. A. T.: Visszatérnék a jelöltkiválasztásra. Választó­kerületenként hárman indultak, egyikük nyert, így maradt két vesztes jelölt. Ráadásul Magyar Péterék még azt is kitalálták, hogy városonként, településenként akár több Tisza-szigetet is létre lehet hozni. Tehát Magyar maga keltett mesterséges rivalizálást a szigetek között, és azt is el tudom képzelni, hogy a két vesztes jelölt mögött álló szigettagokat meg kell győzni arról, hogy bár nem az ő jelöltjük győzött, támogassák a nyertest. Ráadásul azt is tudom, hogy a pártközpont egyértelműen megfogalmazta az elvárást a Tisza-szigetek tagjaival szemben, hogy legyenek kedvesek támogatni a győztes jelöltet, mert innentől kezdve ő fogja irányítani a helyi kampányt. 

K. Z.: 

A Tisza ismertebb figuráinak – ezt franchise managementnek hívom – nagyjából biztosnak ígérkező körzeteket választottak, 

ahol már korábban nyertek ellenzéki jelöltek egyéniben. De kérdés, hogy egy ilyen ejtőernyős jelöltért, aki a helyi Tisza-szigetek közé érkezik, mennyien lelkesednek. 

Fotó: Ficsor Márton

Digitális tér. A Fidesz saját bevallása szerint is le volt maradva ezen a területen, ezért indította el a digitális polgári köröket, illetve a Harcosok Klubját. Sikeresnek tartják az Orbán Viktor által meghirdetetett „digitális honfoglalást”? 

N. A. T.: A Fidesznek még biztos hogy erősítenie kell a digitális térben, de 2025 második felére aktívabb, kezdeményezőbb lett ezen a téren. Orbán Viktor kilépett a komfortzónájából, pedig korábban saját bevallása szerint azt sem tudta, hogy a YouTube miről szól. De a környezetében voltak olyan huszonéves fiatalok, akik tisztában vannak a közösségi platformok működésével, és rávehették a miniszterelnököt arra, hogy lépjen ki a megszokott televízió, Kossuth Rádió körből. A digitális polgári köröknek és a Harcosok Klubjának az is a feladata, hogy az algoritmust meg­próbálja úgy befolyásolni, hogy minél több kormánypárti tartalom jelenjen meg a felhasználóknál a platformokon. 

K. Z.: A tavalyi amerikai elnökválasztás előtt Donald Trump rengeteg helyre elment, podcastokban szerepelt. Ezek egyes műsorvezetők vagy csatorna köré épülnek, és mindegyik más közeget szólít meg. A Fidesz kommunikációja az utóbbi időben kissé elkényelmesedett, láttuk, hogy például sok képviselő és polgármester csak „kopipésztelte” a központi üzeneteket, ami nyilván nem tartalmaz hozzáadott értéket. 

N. A. T.: Valószínűleg ennek is betudható, hogy a Fidesz miért cseréli le a képviselőjelöltjeit a választókerületek nagyjából egyharmadában. Ezeken a helyeken vélhetőleg az adott képviselő közösségimédia-aktivitásával, annak a minőségével sem lehetett elégedett. 

K. Z.: Az elkényelmesedés a kommunikációs térben sem jó. A törzsszavazókra való fókuszálás fontos, de a választást a bizonytalan szavazók döntik el. A médiafogyasztásban bekövetkező változást is le kell követni. Még mindig van négy-öt meghatározó csatorna, csak mellettük kialakult több tucat platform, jönnek az influenszerek, akikre odafigyelnek az emberek. A jobboldal sokáig csak reagált az egy lélegzetvétellel rázúdított vádakra, és emiatt defenzívába szorult. Aztán rájött, hogy azt kell csinálni, amit a túloldal már régóta tesz: a vádaskodást egy mondattal rövidre zárni, és inkább kezdeményezni, a fényszórókat pedig a rivális hibáira irányítani. A Harcosok Klubja és a DPK arról is szól, hogy beleállnak a vitákba, és ez mintául szolgálhat a szimpatizánsoknak is.

HEGSETH, Pete; VANCE, James David; TRUMP, Donald; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor Washingtonban novemberben
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály

Nyitókép: Mandiner-archív

 

 

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A nagy vonatrablás
2025. december 29. 17:07
Egy ilyen vitára tiszar peti el sem menne, ahogy az EP választási vitán sem jelent meg. Ő valójában nem tud kommunkikálni senkivel, nincsenek önálló gondolatai, a nem várt kérdésekre csak hablatyolna, érdemi választ nem tudná adni, ahogy ez minden megjelenésére igaz. A számára kellemetlen kérdésekre eddig is az volt a válasz, hogy egyszerűen levonult a platójáról. Egy sértődött takony, aki nem hogy miniszterelnöknek nem való, de még családapának sem, férfiként pedig max. nőverőnek. Köoni-nyelni nem tudott, mikor Toroczkai szembeállította a hazúgságaival, mármint a saját vádjaival. Ez az "ember" az ország (magyar) sírásója. Azért én szívesen meghallgatnék egy miniszterelnöki vitát, ahol minden érintett párt vezetője ott lenne és természetesen találnának olyan párttalan embert, aki ezt megfelelően, elfogulatlanul le is vezetné Olyanokból pedig nem kérek, pl. a fideszes képviselőkböl, pl. Retekvári és társai, akik nem képesek a Parlamentben feltett kérdésekre tisztességesen válaszolni.
Válasz erre
2
0
eljolesz
2025. december 29. 12:57
A vitát azért erőltetik a libsik, mert így szeretnék egy szintre hozni Viktorral a pitipetit. Akkor hivatkozhatnának arra, hogy lám, Orbán is elismeri egyenrangúnak. Kettőjük színvonaláról nekem egy régi mondás jut eszembe: a sas nem kapkod legyek után. Talán ezért is mondta Orbán, hogy neki a Weberrel van vitája.
Válasz erre
6
0
csulak
2025. december 29. 12:41
Mit ajánl Magyar Péter? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Gender ideológiát. Ukrajna támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráns áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. Szavazz a nyomorra!
Válasz erre
5
0
bokrosbirka
2025. december 29. 12:20
A Tiszar nem más, mint az Ukrán maffia magyarhangja!
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!