Újabb mélypont: a DK elárulta a magyarságot

A kettős állampolgárságról szóló, 2004. december 5-ei népszavazás idején Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a lehető legagresszívabban ellenezte a határon túli magyarok kedvezményes honosítását. Gyurcsány a nem szavazat mellett kampányolt, s az akkori MSZP–SZDSZ-kormány azzal riogatott, hogy a honosítás nem pusztán jelentős költségvetési terhekkel járna, hanem szociális és munkaerőpiaci feszültségeket okozna. Gyurcsány hangsúlyozta: a határon túli magyarok támogatását nem állampolgársággal, hanem célzott kulturális, oktatási és gazdasági programokkal kell megvalósítani.

A huszonkét évvel ezelőtti népszavazás eredményére jól emlékszünk: bár a többség igennel voksolt, a népszavazás a résztvevők alacsony száma miatt érvénytelen lett. A gyurcsányi akció mély és tartós törést okozott a magyar közéletben, valamint az anyaország és a kisebbségi létbe kényszerülő magyar testvéreink kapcsolatában. Én egy jó ideig nem utaztam Erdélybe, olyannyira szégyelltem magam a baloldali kampány és honfitársaim többségének a közönye miatt. 

2010-ben, amikor országgyűlési képviselőként magam is megszavaztam az állampolgárságot és a szavazati jogot valamennyi magyarra kiterjesztő törvénymódosításokat, végre megnyugodott háborgó lelkem. Azóta évek teltek el, örömmel éljük meg az összetartozásunkat, magam is intenzív kulturális, baráti, szakmai és politikai kapcsolatokat ápolok a külhoni magyarság köreiben. Már-már kezdtem elhinni, hogy ezt a kérdést végérvényesen lezártuk, s konszenzus van abban, hogy a történelem viharai s az igazságtalan békék ellenére összetartozunk: közös a nyelvünk, a kultúránk és az érdekeink is. Ráadásul már Gyurcsány sem aktív politikus, így nem kell tartanunk a határon túli magyarokkal való riogatástól.

Dobrev Demokratikus Koalíciója el kívánja venni a határon túli magyarok szavazati jogát. Számos fórumon büszkén kampányolnak azzal, hogy ők az egyedüli párt, amely ezt a „helyes” lépést meg kívánja tenni. Az Országgyűlés e heti nyitóülésén Arató Gergely is kifejtette, „ne szavazhasson soha, aki soha nem élt itt, soha nem adózott itt, és nem viseli a döntése következményét”. 

Gondolom, később a „buta vidékieknek” is ezt a sorsot szánják, mert a végeken szintén a jobboldali szavazók vannak többségben. 

Újra a 2004-es népszavazás szégyenét éreztem, amikor megláttam a DK óriásplakátján a feliratot: „500 000 határon túli már regisztrált a választásra, hogy hatalomban tartsák Orbánt. Csak a DK venné el a határon túliak szavazati jogát!” 

Ezen országokban az állampolgárság elválaszthatatlan a szavazati jogtól, függetlenül attól, hogy az illető hol él, vagy van-e más állampolgársága. Olaszország külföldi választókerületet is fenntart, az idegenben élők saját képviselőket és szenátorokat választanak. A franciáknál a külhoniaknak dedikált parlamenti képviselőik vannak (tizenegy választókerület a világban). Gondolom, a DK-sokat megütné a guta, ha a külhoni magyarok francia mintára nem pusztán pártlistára, hanem egyéni jelöltekre is szavazhatnának; a DK kampányát látva szívem szerint most ezt javasolnám.

A szerző író, kultúrpolitikus

(Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner)