
gyurcsány

Miben különbözik a fülkeforradalom és a Tisza áradása?

Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek hatalma nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből.

Geszti és a Tisza szándékosan sárba tiporja azt is, aminek a dicsőségtáblán lenne a helye – lózungszajkózásban kitűnők

Balról indult, balra érkezik. Összenő, ami összetartozik.

Belém döfött egy tűt, ami rohadtul fájt. Kérdeztem, hogy ezt a Fidesz miatt kapom?

Sajnálkoztam, hogy az ellenzéknek ez jutott.

Újabb mélypont: a DK elárulta a magyarságot

Nem átallanak azzal érvelni, hogy azért kell elvenni a határon túliak szavazati jogát, mert többségükben a Fideszre voksolnának.

Felháborító, amit Gyurcsányék művelnek: a Vajdaságból üzentek a DK-nak, elég volt a magyarellenességből

A túlélésért küzd a DK, és ezért bármire képesek: leleplezték a nemzet egységét támadó tervet.


Nem kár értük: az MSZP sohasem lépett a szavazóiért – csak élősködött rajtuk

Abszolút szegénységi bizonyítvány ez, amely elárulja saját jellembeli gyengeségüket, hozzá nem értésüket. Horváth K. József írása.

Gálvölgyi évtizedek óta dolgozik azon, hogy az erkölcs legaljára túrja magát – és lám, most végre sikerült neki

Gálvölgyinek fontosabb volt Orbánon rúgni egyet (mintha jutalékot kapna érte a Tiszától), mint arra ügyelni, hogy amit mond, az hiteles és pontos legyen. Horváth K. József írása.

Na jó, most volt elég – áprilisban ki kell szavaznunk a közéletből Magyar Pétert és trollhadseregét

Van még lelke Magyar Péternek? Vagy a gyűlölet sava már teljes mértékben felemésztette?

Őrület! Legendás magyar rockzenekar tér vissza a színpadra jövő tavasszal

Parlamenti választás és Isten Háta Mögött-koncert biztosan lesz jövő áprilisban!

Itt az újabb beismerés a Tisza alelnökétől: Magyar Péter pártja a baloldal 2010 előtti megszorításait folytatná – mutatjuk a listát

Ismét bebizonyosodott, Magyar Péter választási ajánlata nem más, mint a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kormányok megszorításai.

Újabb balos szakértő bukkant fel Magyar Péter körül, aki nyíltan támogatja a Tisza-csomag adóemelését

A Gyurcsány-kormány egyik kulcsembere már a kezdetekkor beállt a Tisza Párt mögé, aki ráadásul túl alacsonynak tartja jelenleg az szja-t.

Tisza-csomag: kiderült, már jövőre brutális adóemelés jönne, ha Magyar Péter pártja nyerné a 2026-os választást

A kiszivárgott tervek szerint Magyar Péter és a Tisza Párt minden eddiginél durvább adóemelésre készül.

Kicsoda Herényi Károly, aki lesittelné a fideszeseket?

A politikus az elmúlt években szinte minden szereplése során a kormányt támadta.

Tordain kívül egy másik Gyurcsány-közeli ügyvéd is komoly jogi problémákkal nézhet szembe

Gyurcsány egyik emberének több mint hatmilliárdos költségvetési csalás vádjával kell szembenéznie.

Lebukott a DK-s mutyi, nem akárhol kaphatnak árengedményt a Gyurcsány-párt tagjai

Párttagként akár 30 százalékkal olcsóbban lehet bejutni a közpénzből működő közintézménybe.

Havas Henrik most épp azzal dicsekszik, hogy Kóka Jánossal helikopterezett

Még azt is megtudhatták az újságírótól a jelenlévők, hogy nézett ki Kóka János irodája.

Gyurcsány árnyék-pénzügyminisztere az ATV-ben elmondta, hogy szerinte most nem kéne emelni a minimálbért

Hiába kampányolt béremeléssel a DK, Bodnár Zoltán az ATV műsorvezetőjének kérdésére elárulta, hogy nem a béremelés lenne a DK első dolga.
