Miben különbözik a fülkeforradalom és a Tisza áradása?

2026. május 21. 08:23

Magyar Péter úgy tudja, hogy ő most rendszert váltott.

2026. május 21. 08:23
null
Bálint Botond
Pesti Srácok

„2010-ben a Fidesz nyolc év ellenzékiség után nyert, 20 évvel egy olyan rendszerváltás után, amely finoman fogalmazva nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. 1994-ben a diktatúra elitjének második vonala simán visszavette demokratikusan a hatalmat az igazi rendszerváltóktól, 2002-ben pedig egy gazdaságilag kifejezetten sikeres kormányt váltott le az egykori diktatúra elitjének második és részben harmadik vonala minimális többséggel, a teljes baloldali sajtóuralom segítségével. Hogy aztán 2004-ben megpuccsolja őket az egykori diktatúra elitjének söpredéke. Vannak itt áthallások rendesen. 2006-ban Gyurcsányék a »trükkök százaival« tudták csak elintézni, hogy nyerjenek, de az őszödi beszéd ellenére a posztkádári elit még négy évig el tudta intézni a saját hatalmon maradását.

Ezt is ajánljuk a témában

2010-ben a Fidesz egy csődben lévő országot örökölt meg, pont úgy, ahogy 1990-ben az akkori rendszerváltók és szociológiai értelemben pont ugyanazoktól is vette át a hatalmat, mint akkor, a kommunista burzsoáziától és oligarchiától. Az alkotmány egy tákolmány volt, amit 20 évvel korábban az MDF és az SZDSZ paktuma hozott létre, kihagyva a többi pártot, egyébként olyan értékek és érdekek mentén, amelyek szinte mindig kontraproduktívnak bizonyultak az ország és az állam szempontjából.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

(...)

Az MSZP és az akkor az ország és az állam kulcspozícióit elfoglaló elitek és emberek hatalma és befolyása nem a demokrácia korábbi 20 évében nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből. A Fidesznek igenis volt politikai alapja ezekkel az erőkkel szemben alkotmányozni.”  

Nyitókép: FREDERICK FLORIN / AFP 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisskiss-5
2026. július 18. 19:07
❤️E​​​z​​e​k​​​ ​​​​a​​ ​​​​l​​á​​​n​​​​y​​​o​​​​k​​ ​​​​s​​​z​​​​e​​​​x​​​p​​​a​r​​​t​n​e​r​​​t​​​ ​k​​e​​​​r​​​e​​​​s​​n​​e​k​​​,​ ​​​​v​​á​​l​​a​​s​s​​​​z​ ​​​​a​​z​​ ​​​​í​​​z​​l​é​s​​e​​​d​ ​​​s​z​e​r​​i​​n​​​t ➤ 𝗡​​𝗨​𝟒​.​𝗧​​𝗢​​𝗣
Válasz erre
0
0
uranvaros
2026. május 21. 17:51
El kell olvasni az eredetit. racionálisabbnak tűnik a NER struktúráit elfoglalni és szépen kiegyezni mindenkivel, akivel lehet. A baj csak az, hogy ehhez önmérséklet kell és szakértelem. Ha valaki lát ilyesmit, szóljon.
Válasz erre
0
0
Ezekiel2517
2026. május 21. 14:43
Amit hiányoltam a választás után,a szavazók fogászati státusza,ami nagyon fontos volt 2022-ben,ugye kedves Mérő Vera,és László ? Gondolom a hibátlan fogsorú,amerikai mosolyú választók szavaztak a Tiszára.
Válasz erre
1
0
konzekvencia
2026. május 21. 12:50
"nem a demokratikus rendszer legitimációjából eredt, hanem a diktatúra idején felhalmozott kulturális tőkéből." Én inkább úgy mondanám, hogy a diktatúra idején létrejött kapcsolatrendszer segítségével.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!