A Gyurcsány-Bajnai-kormányok szakértői most Magyar Péter segítői, ám erről most még nem beszélhetnek

2025. december 23. 15:52

Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita több mint száz Tisza-sziget rendezvényen tartott eddig előadást, bár azt állítják, a Tisza Párthoz ennek ellenére sincs közük.

2025. december 23. 15:52
Kéri László és Petschnig Mária Zita

Több mint egy órás interjúban emelte az egekbe Magyar Pétert Kéri László baloldali politológus, a beszélgetés tegnap jelent meg Magyar öccsének portálján, a Konrtoll.hu-n. 

Az interjúban összességében nincs új információ, ám a beszélgetés több pontja arra utal, Kéri László aktívan részt vesz a Tisza Párt munkájában feleségével, Petschnig Mária Zita baloldali közgazdásszal, noha ezt a házaspár tagadja. Azt ugyanakkor elismerik, hogy 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter leleplezte a legnagyobb félelmét: így menekül a Tisza Párt elnöke

Magyar Péter leleplezte a legnagyobb félelmét: így menekül a Tisza Párt elnöke
Tovább a cikkhezchevron

eddig már több száz Tisza-sziget rendezvényen tartottak előadást, azaz a Tisza Párt helyi szervezetei előszeretettel hívják meg a keményvonalas baloldali szakértőket rendezvényeikre.

Mégis a Tisza egyik fő embere Kéri László?

A Mandiner is beszámolt róla, Radnai Márk egy fotó alá azt írta: „Laci bácsi az első tiszás!” A fotón Kéri László és Magyar Péter látható.

a Tiszával a régi baloldali világ próbálja átmenteni magát, amely korábban az MSZP-t is szolgálta 

– állapította meg Deák Dániel politológus.

Ezt is ajánljuk a témában

Kéri László és felesége, Petschnig Mária Zita keményvonalas baloldali szakértők, akik 2010 előtt aktívan támogatták munkájukkal a Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat.

Petschnig rendszeresen bírálja a kormány gazdaságpolitikáját és támogatná a megszorításokat, elvenné a 13. havi nyugdíjat és megszüntetné az anyák adómentességét és más szja-kedvezményeket is. Ez nem véletlen, Kéri László felesége a Gyurcsány-korszak egyik vezető közgazdásza volt, a Pénzügykutató Zrt. tudományos munkatársaként pedig felmerült, hogy a Tisza Párt kiszivárgott megszorítócsomagjához is köze lehet.

A házaspár most Magyar Péter legfőbb támogatói közé tartozik, ez nyilatkozataikból és nyilvános szerepléseikből egyértelműen kiderül.

A fideszes szavazók Neander-völgyiek, olyanok, mint a pestisesek

Kéri úgy fogalmazott, ha gyengül a Fidesz-táborban a büszkeség, ha megrettennek a vereségtől, ha olyan lesz a hangulat, és úgy bánnak a fideszesekkel, mint a pestisesekkel, az jelentős hatással lehet a választási részvételre. 

Olyan hangulatnak kell lenni a választás előtt, ahol nyilvánvalóan kínosnak kell lenni, hogy te még mindig fideszes vagy!

fogalmazott korábban Kéri László. A baloldali politológusnak nem ez volt az egyetlen bántó megjegyzése a kormánypárti szavazóra. Egy Puzsér Róbert publicistával szervezett beszélgetésben azt mondta, „a Neander-völgyieket nem bántanám, mert talán nem léptek volna be a Fideszbe, így az alsó paleolit már ezen az alapon működött.” 

Az egykulcsos adórendszer borzalmai

Petschnig Mária Zita rendszeresen bírálja a kormány adópolitikáját is. Szerinte a progresszív, többkulcsos adórendszer egyedül a társadalmi szempontból igazságos közteherviselés, mivel a magasabb adókulcsok garantálják, hogy a tehetősebbek nagyobb mértékben járuljanak hozzá a terhekhez. 

Kéri László is kritizálta az egykulcsos adórendszert. Úgy fogalmazott: „az egy nagy marhaság, azzal nem is értek egyet, az igaz. Az a Fidesz örökség és szerintem a legrosszabb örökség. Igen, az például egy alapvető baloldali követelés, hogy tessék progresszív adórendszert bevezetni.” A HVG műsorában azt is hozzátette:

A Tisza 21 pontjából én például tizenkettőt ilyen tipikus baloldalinak látok.

Csak a baloldal szakértői jöhetnek számításba

Kéri László szerint illúzió és nevetséges, hogy a Tisza új szakértőket tudna kiállítani. A baloldali politológus korábban a Klubrádióban beszélt arról, „Most azt látom, hogy a választott emberek közül rászálltak arra, akit leginkább gondnak vélnek. Csak az a helyzet, hogy ez a jövőben is így lesz.” 

Minél több embert fog megmutatni Magyar Péter, annál inkább jönnek elő olyanok, akiknek már volt szakmai, politikai valamiféle múltjuk, mert nem lehet mást előszedni. Tehát az az illúzió, hogy június 9. után születik majd mindenki, akit meg tud jeleníteni. Azt eddig is tudtuk, hogy nevetséges, de ezután már neki (Magyar Péternek) is alap problémává válik.

Kéri és felesége ezek után nem meglepő, hogy támogatják a migrációt és Ukrajna uniós csatlakozását is. Ezekről az elképzeléseikről a Tisza szigetek több rendezvényén is elmondták, a legfontosabb cél, hogy Magyarország kövesse a nyugati szövetségesek, elsősorban Brüsszel iránymutatásait mind a politikában, mind a gazdaságpolitikában.

Nyitókép: Facebook

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
templar62
2025. december 25. 15:04
A PÁRT ! A PÁRT ! A PÁRT ! Nem vész el , csak átalakul . ( És még ezek kádárnyuggereznek .).
Válasz erre
0
0
Agricola
2025. december 24. 15:01
A "ronin" jelentése egy úr vagy mester nélküli szamuráj harcos volt a feudális Japánban, akinek a szava szó szerint "vándorló embert" jelent. Kéri László szerint: "Minél több embert fog megmutatni Magyar Péter, annál inkább jönnek elő olyanok, akiknek már volt szakmai, politikai valamiféle múltjuk, mert nem lehet mást előszedni. Komjáthy (MSZP) most új gazdát keres, felajánlja szolgálaitat Magyar Péter Úrnak. Komjáthi "elmondta Magyarnak, hogy ha a kormányváltás azt kívánja, hogy állva maradjanak, akkor állva maradnak, ha nem, akkor nem." Ha kell lefekszenek Magyar Péter Úr előtt, hogy rajtuk lépkedve induljon a hatalom felé!
Válasz erre
0
0
jetilovag
2025. december 24. 10:00
milyen jó, akinek ilyen szakértő barátai vannak......🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Válasz erre
0
0
kalapali2
2025. december 24. 09:05
Ezek bizonyítják a régi igazságot: hülyétől is lehet tanulni-hülyeséget!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!