„Feszítsetek keresztre” – A magyar grófnő olyat tett, ami mindent megváltoztatott, ő állította az első karácsonyfát is

A magyar óvodák megalapítójaként és feljegyzések alapján az első hazai karácsonyfa-állítóként vonult be a történelemkönyvekbe Brunszvik Terézia. A család ősatyja még egyszerű felvidéki német postamester volt, de a grófi cím megszerzésével magasra emelkedett a família.

Idősebb Brunszvik Antal volt az első gróf, s ő szerezte meg a martonvásári birtokot is, ahol a mai romantikus kastély áll a gyönyörű parkban. Az ő unokája volt Brunszvik Teréz, aki fiatal korában Magyarország mellett Bécsben, majd Oroszországban és Svájcban is élt. Anekdoták szerint ő volt a Martonvásárt megjáró Beethoven leveleinek „halhatatlan kedves” címzettje. Czeke Marianne évszázados életrajzában vázolja fel kislánykori életét: „A kis Teréz […] gyenge szervezetű, de fogékony lelkű gyermek, kit a szülők, de különösen az apának szeretete vett körül. Az apa intenzíven foglalkozott összes gyermekeinek nevelésével, s a nevelésügy iránt is volt érzéke. […] Az anya szigorúbb volt sokkal, szinte a fösvénységig menően takarékos, hogy férjének bőkezű, talán tékozlónak mondható liberalizmusát ellensúlyozza.” Az apa, mint a zene rajongó híve, már hároméves korában zongorához ültette Terézt, és hatéves korában az összegyűlt arisztokrácia előtt Rosetti koncertjét adta elő zenekari kísérettel. „Úgy kellett a zongoraszékre felemelni.” A kisasszony társadalmi helyzetéről sokat elárul, hogy később néhány hétig maga Beethoven oktatta őt Bécsben a zongorázásra. Eltökélt jellemét mutatja, hogy elárvult leányként ő maga állított atyjának vörös kőből síremléket, „s ott avatta fel magát 16 éves korában az igazság papnőjévé, azzal az elhatározással, hogy nem megy férjhez, hanem a hazának él”. Ki is tartott kamaszkori romantikus elhatározása mellett. 

Brunszvik Teréz nem kívánt arisztokrata elefántcsonttoronyban élni, családján belül és kívül is segítőkészség hajtotta az aktivitásra. Svájcban megismerkedett a korszak legnagyobb hatású pedagógusával, Johann Heinrich Pestalozzival, a népnevelés és a szegény gyermekek segítésének korai élharcosával. Pestalozzi híveként előbb testvére gyermekeit tanította Csehországban, majd pedig hazaköltözött magyar földre, Budára. Már a negyvenes éveiben járt, amikor 1828. június 1-jén a mai Attila út és Mikó utca sarkán álló épületben, édesanyja házában megnyitotta Angyalkert néven az első hazai kisdedóvót, decemberben pedig ugyanitt felállíttatta az első karácsonyfát is a gyerekek nagy örömére. De nem csak óvodásokkal foglalkozott: még abban az évben megnyitott egy ipariskolát is a Krisztinavárosban, 1829-ben pedig a cselédlányok oktatására hozott létre intézményt. Teréz egyszeri kezdeményezései megkapaszkodtak a kibontakozó reformkor valóságában: 1836-ban létrehozott egy egyletet az óvoda intézményének elterjesztésére, haláláig pedig nyolcvan óvoda jött létre a krisztinavárosi első fecske után. 

„Nem kórházak, nem börtönök kellenek, hanem erkölcsi lehetőség arra, hogy a nép ne pusztuljon el a tudatlanság és az aljasság mocsarában” – írta Brunszvik Teréz emlékirataiban. „De én erős és hajthatatlan maradtam. […] Feszítsetek keresztre, még a kereszten is azt fogom kiáltani: kis gyermekiskolák kellenek” – fogalmazta meg ars poeticáját ugyanott. Hosszú és tevékeny élet után 86 évesen, 1861-ben hunyta le szemét örökre a magyar gyermekek és családok régi jótevője, óvodák és óvodai karácsonyok meghonosítója.

Nyitókép: Mandiner-archív