MLSZ-kampányfilm: Kubatov egyértelmű üzenetet küldött a magyar szövetségnek – „Ilyen melléfogást, bénaságot ritkán látni”

Pedig a téma, amit érint, fontos, ő is évek óta kiáll mellette.

Pedig a téma, amit érint, fontos, ő is évek óta kiáll mellette.
A klubhoz közeli források szerint egy szó sem igaz abból, ami a görög sajtóban megjelent.
Nem akarja részletezni, mi a helyzet Robbie Keane-nel.
Dobogós álmokkal kezdi meg győri pályafutását a Bolton Wandererstől hazatérő Schön Szabolcs, aki a válogatott keretbe is szeretne visszakerülni.
Robbie Keane vezetőedző velük szem számolhat a folytatásban.
A Frankfurtból visszatérő magyar ígéret sérülése után az új igazolással együtt bizonyíthat.
Úgy tűnik, bőven maradt tüske a Ferencváros korábbi brazil légiósában, aki egy pillanatig sem próbálta leplezni örömét a magyar bajnokcsapat BL-búcsúja után.
A klubelnök szerint a korábbi csupa szív hátvéd küzdeni akarása és a Fradi iránti szerelme ma is irányt mutat.
Idén még nem lépett pályára.
A Fradi simán legyőzte a Debrecent.
Termékeny erősítés.
A zöld-fehérek a Plzen ellen kezdik és a Nottingham ellen zárják az alapszakaszt.
A 19 éves középpályás szerződést hosszabbított a klubbal.
Szijjártó Péter sem hagyta szó nélkül a csákvári ámokfutást, míg az FTC elnöke elismerte, megérdemelten jutott a Qarabag a BL főtáblájára. Közben Szoboszlai Dominik lassan már csak a kapusposzton nem remekel a Liverpoolban, amelynek katartikus győzelménél nem csak ő játszott főszerepet – heti összefoglaló a Mandiner legolvasottabb sporthíreiből.
A cél kimondva: tovább szeretnének továbbjutni.
A Ferencváros női kézilabdacsapata 10 góllal nyert az Esztergom ellen.
Óriási bomba volt.
Nehéz vele nem egyet érteni.
Tényleg nagy a barátság.
Az elnök a csapat hazaérkezése után közzétett bejegyzésében osztott meg néhány gondolatot.