A baloldali kritikusok nagy része a jogosultak széles körét valamint a sokak által várt ingatlanpiaci hatásokat – az áremelkedést és a bérleti díjak visszaesését – bírálta. Panyi Miklós államtitkár az Inforádió Aréna című műsorában erre válaszolva kijelentette, hogy a kormány a saját ingatlantulajdont preferálja a bérléssel szemben, a jogosultsági feltételek enyheségét pedig azzal indokolta, hogy számos olyan élethelyzet van, amely miatt nem jogos kizárni valakit a programból.
Ilyen lehet például az, hogy valaki haszonélvezettel terhelt ingatlant vagy résztulajdont örököl, esetleg lakásra nem alkalmas bontandó ingatlannal rendelkezik, és még sok egyéb szituáció. Az áremelkedéssel kapcsolatban az Indexnek adott interjúban kijelentette, hogy ez általános tendencia Közép-Európában, ám, Magyarországon még mindig alacsonyabb a jövedelemarányos mutató – azaz, hogy hány évnyi átlagkereset kell egy 50 négyzetméteres lakás megvásárlásához – mint Prágában, Pozsonyban vagy Varsóban.
Az államtitkár úgy fogalmazott, „A kérdés tehát az, hogy ez a program magasabb pályára teszi e az áremelkedést, vagy sem. Az Ingatlanárak minden évben nőnek, valószínűleg a következő években is így lesz. Éppen ezért igyekeztünk a programot 'körülbástyázni'. Ez egy országos program, és az adatok szerint az ingatlankeresések száma vidéki kisvárosokban arányaiban nagyobb mértékben nőtt, mint Budapesten. Nincsenek nagy eltérések, országosan általános az érdeklődés.