„Mindenki a szeretet koldusa” – Reisz Pál ferences szerzetes a Mandinernek

Hogyan teltek gyerekként a karácsonyai? 

Egyszerűen, de szépen. Én már Gyöngyösön születtem és nőttem fel, de édesapám, Reisz Jakab bácskai sváb volt. Az első világháborút végigharcolta, kétszer sebesült meg és kapott kitüntetést. Főhadnagyként szerelt le. A bajai tanítóképzőben tanulta meg az irodalmi magyar nyelvet, mert az anyanyelve a német volt. Miután a trianoni határokat megvonták, a zöldhatáron átkelve Gyöngyösre került, ahol frissen alakult, plébániai fenntartású polgári iskolában tanított, majd lett igazgató. A kommunista hatalomátvétel és az iskolák államosítása után utcára tették. Fizikai munkára kényszerült, pedig ahhoz semmi érzéke nem volt. Amikor valamilyen szellemi munkát végző munkahelyet sikerült találnia, a helyi párttitkár gondoskodott az elbocsátásáról. Később német tolmácsként alkalmazták az egyik helybeli gyárban, de akkor is fizikai munkásként jelentették be. Mindezek ellenére valahogy mégis megéltünk, pedig hatan voltunk testvérek. Jól emlékszem, milyen érzés volt azokban az években, amikor szenteste megszólalt egy csengő, jelezve, hogy megjött a Jézuska. Nagy öröm volt olyankor, mindannyian odafutottunk a karácsonyfához, édesapám pedig az ölébe vett valakit, mert valamelyik gyerek mindig beteg volt. És akkor elkezdtünk énekelni: „Fel nagy örömre!” Nagyon szerettük Gárdonyi Géza szerzeményét. 

Hogyan karácsonyoznak egymás között a pesti ferences barátok a rendházban? Vannak saját szokásaik? 

Régi szokás például, hogy karácsonykor a leg­fiatalabb testvér rövid beszédet tart az ünnep titkát elemezve, és jókívánságait átadja a ház minden tagjának. Ezután következik az ajándékozás, ami közöttünk is szokás, de a módja nem mindig ugyanaz. Van, hogy kihúzzuk, kit kell megajándékoznunk, de olyan is volt, hogy a házfőnök készített ajándékot. Karácsonytól kezdődően esténként énekekkel kedveskedünk a betlehemi kisdednek. 

Az idei adventben is az ön arcképével lesz kiplakátolva a pesti ferencesek gyónásra buzdító üzenete az Alcantarai Szent Péter-templomra? (Reisz Pál atyával nem sokkal az advent kezdete előtt beszélgettünk – a szerk.) 

Hogy lesz-e idén ilyen plakátkampányunk, azt nem tudom. Ilyen ügyekben nem én hozok döntést. Annak sem vagyok tudatában, hogy miért rám esett a választás, bár egy sejtésem van. 

Mire gyanakszik? 

Azt szoktam mondani a testvéreknek, biztos a legbűnösebbet rakták ki a plakátra közülünk, hogy ezt látva a tékozló fiúk bátrabban merjenek hazajönni. 

Így lett? 

Adventi időben és húsvét környékén az év többi napjához képest mindig sokszorta többen jönnek gyónni hozzánk, de nem tudom, hogy ehhez az én arcképemnek mennyi köze van. Inkább arról van szó, hogy a karácsony és a húsvét komoly lelki előkészületeket kíván a hívektől. A vallásukat fegyelmezetten gyakorló, mélyen hívő emberek megtisztítják a lelküket az ünnepre várva, de legalább az ünnep környékén. 

A plakátkampány azonban mintha nem is ezeknek a híveknek szólna elsősorban, hanem az eltévedt bárányoknak. 

Valóban, ugyanis azt írtuk rá: „Gyere haza! Gyónj meg!” 

A bűneink megbánása felér egy lelki haza­téréssel? 

Igen. Ezzel a mondattal Jézusnak a tékozló fiúról szóló történetére utaltunk. Ő az, aki előre kikérte atyjától az örökségét, és elhagyta az atyai házat, majd miután elherdált mindent, szégyenében hazakullogott. Az apja azonban ahelyett, hogy elzavarta volna, elébe ment örömében, és úgy fogadta. Biztosak lehetünk benne, hogy 

Nekünk csak rá kell szánnunk magunkat a hazaútra, és el kell indulnunk rajta, az Atya pedig megrövidíti, megkönnyíti nekünk azzal, hogy elénk jön. 

Ez az elébe menetel képletesen valahol a pap dolga a gyóntatásban? 

Arra csak a Szentlélek képes, mi nem. Persze kirakhatunk ilyen figyelemfelkeltő plakátokat, de a Szentlélek nélkül azokkal sem érnénk el semmit. Így viszont gyakran olyanok is betérnek hozzánk, akiknek ez a döntése szinte csodaszámba megy. Volt például, hogy valaki betért hozzám, aki hatvannégy évig nem gyónt. Ilyen alkalmakkor – tréfásan mondva –  pezsgőt lehet bontani, nem csak december 31-én. 

Hol helyezkedik el az advent és a karácsony a ferences lelkiségben? 

Szent Ferenc atyánknak olyan újításai voltak a karácsonyi ünneplést illetően, amelyek meg­változtatták a világot. Az köztudomású, hogy tőle ered a betlehemállítás szokása, de kevesen gondolnak bele, mennyire mély teológia rejlik emögött, és mi minden következett belőle. 

Mennyiben több ez a szokás, mint gyermeki játék? 

Sokkal több! „Meg akarom ugyanis eleveníteni a betlehemi kisded emlékezetét, és tulajdon testi szemeimmel akarom szemlélni gyermeki korlátoltságának kényelmetlenségeit, látni akarom, hogyan helyeztetett a jászolba, és hogyan feküdt az ökör és a szamár előtt a szénán” – mondta Szent Ferenc. Életrajzírója, Celanói Tamás szerint Szent Ferencnek „a fájó részvét és a túláradó öröm csatáztak a szívében”, amikor megállt a jászol előtt, amelybe egy kisdedet formázó babát fektettek. Olyan korban történt ez meg, amikor a kisded Jézus már – a krónikás szavaival – „sokak szívében feledésbe merült”. Akkoriban a Megváltót a kereszten úgy ábrázolták, mint egy császárt, arany ruhában, koronával. Jézus istensége volt hangsúlyozva, az embersége pedig kevés figyelmet kapott. Ezen változtatott Szent Ferenc a betlehemállítással. Jézus emberi mivoltát hangsúlyozta ezzel a „játékkal”. Ha ránézünk a betlehemre, egy olyan csecsemőt látunk, aki kiszolgáltatott, akit időről időre tisztába kell tenni és meg kell szoptatni – egy embert. A reneszánsz valójában ebből a szokásból jött, ez volt az a hívő emberközpontúság, amely a korszak nagy festői­nek alkotásait meghatározta. Egy reneszánsz oltárképen a valóságot látjuk, például a hús-vér embert a kereszten vagy a kisded Jézust édesanyja ölében. Mindez ott kezdődött, egy grecciói barlangban, ahol Szent Ferenc három évvel a halála előtt felállította az első betlehemet. 

Amikor én tanultam a reneszánszról, azt – kis túlzással – a kereszténység antitéziseként oktatták. 

Sok félreértés terjed a kereszténységgel kapcsolatban. Például az, hogy a keresztények élete a bűnök körül forog. Pedig ez nem így van. Hadd kezdjem messziről, szintén Szent Ferenc atyánktól és a karácsonytól. Egyszer megkérdezték tőle, szabad-e húst enni karácsonykor, ha az péntekre esik. Ferenc azt mondta, „Ne nevezd pénteknek, még a falak is húst egyenek!” Ez azt jelenti, hogy Szent Ferenc a megtestesülés titkát még a nagypéntek, vagyis a megváltás titkánál is nagyobbra tartotta. Mert miért történt a megváltás? A bűnbeesés miatt. Na de akkor adódik a kérdés: mit gondol, ha Ádám atyánkban nem esik bűnbe az ember, és ezért nincs szükség megváltásra, akkor Jézus, akiben teremtettünk, előbb van mindennél, és minden benne áll fenn – ahogy azt Szent Pál írja a kolosszeieknek –, nem született volna meg? 

Azt gondolom, akkor is megszületett volna, csak nem kellett volna szenvednie és meghalnia értünk. 

Na, ezt mondja Szent Ferenc is, amikor úgy fogalmaz: „Szívleld meg, ó, ember, milyen nagy kitüntetésben részesített téged az Úristen, mikor test szerint szeretett Fiának képére, lélek szerint pedig saját hasonlatosságára teremtett és alkotott.” Lehetetlen, hogy a legnagyobb jó, az Isten Fiának megszületése a legnagyobb rosszból, a bűnbeesésből következzék. Jézus eljött volna akkor is, ha nincs bűnbeesés. Ezt kicsivel több mint fél évszázaddal később Duns Scotus ferences teológus Szent Ferenc ihletésére részletesen kifejti. Miért fontos, hogy ezt felismerjük? Miért nem csupán egy történelmietlen „mi lett volna, ha…?” kérdésről van szó? Miért kell ezt észben tartanunk a gyóntatófülkében is? Mert ebből meg tudjuk válaszolni azt a kérdést, hogy mi áll hitünk középpontjában: a bűn megváltása vagy az, hogy az Isten Fia szeretetből eljött közénk? A válasz az, hogy a szeretet van a középpontban, nem a bűneink. 

Krisztus azt mondja a vétkes asszonynak: „Menj, és ne vétkezz többet!” Nem dicséri meg, hogy „ez az, kislány, csak így tovább!”, de a fő üzenete nem ez, hanem a szeretet. Az Úr Jézus kiterjesztette a felebarát fogalmát minden emberre, mert minden ember rászorul a szeretetre. Mindenki a szeretet koldusa. Szent Pál pedig azt mondja: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” 

Ezt érdemes felismerni a karácsonyt ünnepelve. 

Nyitókép: Ficsor Márton