Jézus születése és gyerekkora – a karácsony misztériuma

Karácsony a keresztény kultúrkörben generációk óta a naptári évet lezáró nagy ünnep, amikor szeretteink körében ideiglenesen kiszállunk a profán, dolgos élet rakkolásából, megajándékozzuk egymást, örülünk, szeretjük egymást, vagyis kicsit olyan ez, mint a keresztények „sabbatja”, a megpihenés napja.

Eredetileg sem a „szülinapos” Jézus saját zsidó tradíciójával, az általa is betartott ószövetségi ünnepekkel, sem az első keresztény szokásokkal nem áll szoros összefüggésben, hiszen az egykor a Római Birodalom területén népszerű, december 25-i pogány Nap-évforduló, a dies solis invicti nati ünnepet a kereszténységet államvallásá tevő császári szándék csak a 4. századtól krisztianizálta, és ünnepelte Jézus születésére való megemlékezésként. 

A keresztény hagyomány tehát immár 1700 éve tartja saját szent ünnepének, a család, a szeretet ünnepe, vallási tartalma alapján Jézus születésének ünnepe. Ha pedig az Ő születésnapja, akkor néhány bibliai ténnyel szeretném emlékeztetni magunkat, hogy ki Ő.

Születési ideje

ma már szinte a világ összes országában a Gergely-naptár szerint számítják az időt, az univerzális rendszer egy 16. századi reform révén alakult ki, amely Jézus születésétől („Anno Domini") számolja az éveket. Mégis, paradox módon, maga a meghatározott origópont minden bizonnyal nem egyezik Jézus valós születési dátumával. 

A Szentírás beszámolója szerint Jézus születésekor népszámlálást tartottak a Római Impérium területén, Augustus császár rendeletének értelmében minden lakosnak a származása szerinti településen kellett a római hatóságok előtt jelentkeznie. A Biblia tudósítása szerint abban az évben Heródes volt Iudaea uralkodója és Quirinius Syria tartomány (benne Iudaea) római helytartója. 

József frissen elvett, állapotos feleségével választott lakhelyéről, a galileai Názáretből felmenői származási városába, a júdeai Betlehembe utazott, és ott tartózkodásuk idején teltek be Mária terhességének napjai, ott született meg fiuk, Jézus. Mivel a római népszámlálások előírása az volt, hogy a lakosoknak a hatóságoknál fizikailag kellett jelentkezniük, szinte kizárt, hogy a több hónapon keresztül zajló, több milliós népesség mozgásával járó eljárás-sorozatot télen rendezték volna meg – erre utal az a mozzanat is, hogy Mária szülésekor a település körüli hegyeken pásztorok legeltették a nyájakat, ez télvíz idején azonban még a mediterrán éghajlatú Júdeában sem volt szokás. 

Van még egy időbeli utalás a születésre: a bibliai szöveg leírja, hogy Keresztelő János apja, Zakariás a jeruzsálemi Templomban az illatáldozatot bemutató soros papi munkáját látta el, amikor megjelent neki Gábriel angyal, közölve vele, hogy öreg koruk és sok éves várakozásuk ellenére neki és feleségének, Erzsébetnek kilenc hónap múlva természetfeletti módon fiúgyermeke fog születni. Az ároni papság 24 nagycsaládja meghatározott váltásban, szolgálati sorrendben végezte a papi tevékenységet a zsidó szentélyben, a Krónikák első könyve szerint az Abíja nemzetség szolgálata minden évben a negyedik hónapra esett, így Zakariás sorra kerülése nagyjából behatárolható,

A foganás után hat hónappal – vagyis ez év végén – jelent meg újra Gábriel angyal ezúttal Erzsébet rokonánál (a hagyomány szerint unokatestvérénél), Máriánál Názáretben, akivel hasonlót közölt: gyermeke fogan, de az ő esetében nem a párjától, Józseftől, hanem a Szent Lélektől, ugyanis a megszülető fiú a múltbeli próféták által Izrael számára megígért Messiás lesz. 

Ezen számítások szerint teológusok leginkább arra következtetnek, hogy János i.e. 8 tavaszán, valamelyik tavaszi zsidó ünnepen, esetleg páska (pészah) ünnepén, míg Jézus (János másod-unokatestvére) fél évvel később, az őszi ünnepkör másik nagy ünnepén, a sátrak ünnepén (szukkót) jöhetett a világra. (Ezt erősíti az a tény, hogy szülei Betlehem környékén nem tudtak szállást szerezni, hiszen a szukkót a három nagy zarándokünnep egyike volt, a Tóra előírásai szerint minden zsidó férfinak ezeken az ünnepeket fel kellett zarándokolnia a jeruzsálemi Szentélybe, hogy áldozatokat mutassanak be Istennek – 

Születési helye

Jézus természetes születési helye a galileai Názáret lett volna, ott élt apja, József, és annak menyasszonya, Mária.

A bibliai szövegből tudjuk, hogy miután Mária méhében megfogant Jézus, és az angyaltól megtudta, hogy rokona, Erzsébet is természetfölötti módon gyermeket vár, a fiatal zsidó hölgy azonnal elindult meglátogatni a papi házaspárt azok „júdeai hegyekben” fekvő házába, és ott is maradt náluk három hónapig, onnan csak Erzsébet közelgő szülése előtt indult vissza Názáretbe. 

Fél évvel később, kilenc hónapos terhesen csupán azért kellett később férjével visszatérniük Júdeába, mert a császár rendelet az általános népszámláláson személyes regisztrációt írt elő, a római hatóságok személyesen vették nyilvántartásba a lakosokat felmenőik származási településén. 

Végül megérkeztek ugyan Betlehembe, de a zarándokok és a népszámlálási tömegek miatt vendégszobát már nem tudtak szerezni maguknak (ez egyúttal azt is jelenti, hogy Józsefnek ekkor már nem éltek a településen rokonai, akik segíteni tudtak volna az elhelyezésükben). A szülés viszont beindult, így kényszerből egy közeli pajtában meghúzódva hozta világra fiát Mária.

Születésének körülményei

– Az első fontos körülmény, hogy a gyermeke foganásakor Mária még nem volt József felesége. Ez két okból volt problematikus a vallásos zsidó vőlegény számára: egyrészt az erkölcsi szabályok szerint a gyermeknek csak a házasságkötés utáni elkezdett házasélet gyümölcseként kellett volna megfogannia, másrészt, mivel a két fiatal ezt betartotta, vagyis köztük jegyességük ideje alatt még nem volt szexuális kapcsolat, Máriának elvileg szűznek kellett volna lennie, így József biztosan tudhatta, hogy Mária súlyos vétséget követett el ellene és Isten ellen: teherbe esett egy másik férfitól. 

Ekkor azonban fordulat állt be az ügyben: álmában egy angyal jelent meg neki, azt közölve, hogy Mária nem tört jegyességet, senkivel nem volt kapcsolata, ehelyett egy olyan csoda történt, amely az emberi történelemben csupán egyszer fog megtörténni, és amelyet Izrael régi prófétái anno előre jeleztek: a mindenható Isten Fia egy asszonyon keresztül fog testben megszületni, hogy emberként szenvedve megváltsa a népét. Ahogy kicsit korábban Mária, úgy most József is hitt az angyali kijelentésnek, és vállalva a szóbeszédek okozta szégyent (a kívülállók számára evidens lehetett, hogy Mária házasságon kívül esett teherbe), elvette a lányt feleségül, sőt, addig nem élt vele szexuáis életet, míg a természetfeletti módon megfogant gyermeket a felesége meg nem szülte.

A gyermek születéséről több ember természetfölötti módon értesült: a közelben a szabad ég alatt nyájaikat legeltető pásztoroknak egy angyal jelent meg, közölve velük, hogy megszületett Izrael Messiása Betlehemben – ezek a férfiak az információk alapján azonnal fel is keresték a názáreti családot, és Istent magasztalták a csodáért. 

Keleti országokból (Babilónból, Perzsiából) asztrológiában, okkultizmusban és a Tóra, illetve a zsidó prófétai írások (főleg Dániel könyve) tanulmányozásában jártas tudósok érkeztek Jeruzsálembe (ahol Heródes királlyal is konzultáltak erről), mert egy fényes csillag jelezte nekik a „zsidók királyának” születését. Innen a csillag Betlehembe vezette őket, ahol megtalálva a csecsemő Jézust, hódoltak előtte, majd Heródest erről nem értesítve hazatértek. 

Heródes néhány hét várakozás múlva szembesült azzal, hogy a keleti tudósok úgy távoztak, hogy szándékosan nem értesítették őt a csecsemő hollétéről, erre dühében katonákat küldött Betlehembe, akik parancsára a településen és környékén minden kétévesnél fiatalabb kisfiút megöltek. 

Ezzel egy időben a családjával időközben Názáretbe hazatért József álmában figyelmeztetést kapott egy angyaltól Heródes szándékáról, így a mennyei útmutatás alapján családjával együtt ideiglenesen Egyiptomba menekült. 

Mit tudunk Jézus gyerekkoráról?

Jézust szülei a korabeli judaizmus előírásai szerint nevelték. Erre utal, hogy a születése utáni nyolcadik napon Mózes törvénye szerint körülmetélték, a későbbiekben minden évben felzarándokoltak pészah ünnepén Jeruzsálembe, illetve a szülés utáni megtisztulás Tórában előírt negyven napos időszakának elteltével József és Mária szintén felutaztak Jeruzsálembe, hogy az előírások alapján elsőszülött gyermekük életét megköszönve a Templomban áldozatot mutassanak be Istennek. (Ekkor két váratlan bizonyság is történt: egy Simeon nevű idős zsidó hívő prófétai módon felismerte a kisbabában a Messiást, illetve egy Anna nevű szintén idős prófétanő hasonlóképp kijelentést kapott arról, hogy ez a gyermek a próféták által megígért Megváltó.)

Nagyjából ezzel egy időben lehetett, hogy a Názáretbe hazatérő család az angyaltól az életükre leselkedő veszélyről figyelmeztetést kapott. 

Hogy hol éltek, azt homályban hagyja a Biblia, de az a történelemből ismert, hogy Alexandriában ezidőtájt egy népes és heterogén zsidó kolónia élt, így ha József és családja nem akart szem előtt lenni, de mégis egy kulturálisan otthonos közegben akart meghúzódni, akkor ez az ókori metropolisz alkalmas lehetett arra.

Csak Heródes i.e. 4-ben bekövetkezett halála után tértek haza Galileába – vagyis Jézus négyéves koráig élt Egyiptomban. Azért Galileába tértek vissza, mert Júdea és Szamária területén Heródes halála után annak kegyetlenkedéseiről hírhedt fia, Arkhelaosz uralkodott, a család pedig nem akart újabb bajt a maga számára, Galilea nyugodtabb tartománynak bizonyult. 

Egy érdekes történetet azonban kibont az Írás, ez pedig Jézus rituális felnőtté válásának, bar micvójának idejére tehető: a szöveg szerint 12 éves korában szüleivel felmentek az egyik zarándokünnepen Jeruzsálembe (a szöveg alapján ez talán i.sz. 5 őszén a szukkót, vagy 6 tavaszán a pészah ünnepe lehetett). Az ünnep elteltével a hazatérő tömegben együtt vonultak a rokonokkal, ismerősökkel, és a szülei csak órák elteltével észlelték, hogy a fiuk nincs a hátramaradó ismerősök között, és ők sem tudnak Jézus hollétéről, így Józsefék azonnal visszatértek érte Jeruzsálembe. A tömegben végül három napi (!) keresés után leltek rá: a Templomban volt, és az ott vitatkozó-elemző írástudó, törvénytanító rabbik magukon kívül voltak (az itt használt eredeti görög kifejezés az extázis) a megdöbbenéstől, hogy egy tinédzser ifjú hogyan tudhat ennyit az Írásokról. Anyja feddő szavaira Jézus ezt válaszolta: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaival kell foglalkoznom?” – ezeket a szavakat édesanyja megjegyezte, hiszen foganása óta férjével együtt pontosan emlékeztek arra, hogy fiukról azt a kijelentést kapták, hogy a zsidók Messiása lesz. 

Józsefnek és Máriának Jézus születése után több gyereke született, a Mk 6:3-ből ismerjük öccsei neveit is: Jakab, József, Júdás, Simon, és a szöveg több húgra is utal, megnevezés nélkül. Testvérei nem hittek Jézus messiási mivoltában, de halála és feltámadása után azonnal a tanítványokhoz csatlakoztak, erre utal az ApCsel 1:14-es vers. A messiás követőivé válva két testvére, Jakab és Júdás később a szentírási kánonban egy-egy apostoli levelet írtak, Jakab pedig a jeruzsálemi központi gyülekezet nagy tekintélyű vezetője lett, egészen kivégzéséig.

A fent idézett Márk evangéliumbeli igerészből tudjuk azt is, hogy Jézust a helybeli kortársai ácsként ismerték, ahogy apját is (Mt 13:55), vagyis apja mellett ezt a szakmát tanulta ki, és ebben is dolgozott felnőttkorában, vélhetően egészen addig, míg nyilvános igehirdetői szolgálatát meg nem kezdte. 

Ez minden bizonnyal i.sz. 29. tavaszán történt – a dátumot onnan tudjuk, hogy Keresztelő János fellépését a Biblia (Lk 3:1-2) viszonylag konkrétan megadja: Tiberius császár uralkodásának 15. évét nevezi meg, ami az i.sz. 28. év második, illetve a 29. év első felét jelenti.

Időben visszafelé nézve tehát az eseménysort: az ominózus pészah előtt néhány nappal tette első csodáját a galileai Kánában, amikor egy esküvőn nagy mennyiségű (hat darab, egyenként 100 literes kőkorsóban tárolt, kézmosáshoz használandó) vizet borrá változtatott; és ekkor már vele voltak első tanítványai, akiket kicsivel korábban Názáretből a Galileai-tó partjára költözve hívott el a követésére (köztük Zebedeus fiait, Jakabot és Jánost is, akik a hagyomány szerint anyja testvérének, Saloménak a fiai, vagyis az ő unokatestvérei voltak); de mindezek előtt Keresztelő Jánoshoz elmenve megkeresztelkedett a Jordán folyóban, és 40 napot a pusztában töltött, hogy a Sátánnal is konfrontálva erőt gyűjtsön hároméves szolgálatához.

Az evangéliumok szerint ekkor Jézus a harmincas éveiben járt (Lk 3:23), a fenti számolási logika alapján 36 éves lehetett – és éppen három évvel később, i.sz. 32 tavaszán, pészah ünnepén fogták el, ítélték el, és végezték ki. 

Mit mond a Szentírás Jézus isteni (és testi) természetéről?

Jézusról ő maga, a próféták és a Szentírás többi kortárs szerzői is olyat állítanak, amit soha korábban (és azóta sem) állítottak emberről: Istennel lényegi természetében egyenlő; a Szentháromság második személye, Isten Fia az emberiség megváltójaként, Krisztusként az Atya megbízásából és a Szent Lélek közvetítésével egy különlegesen teremtett emberi spermium formájában egy szent asszony, Mária beleegyezésével annak méhében megfogant, ott kifejlődött, megszületett, vagyis emberré lett.

Sőt, nemcsak emberi testet vett fel, de testében, lelkében, szellemében, teljes emberi mivoltában átélte az emberi sors minden nyűgét, baját, lelki megrázkódtatásait, testi betegségeit, korlátoltságait, hiányait, fájdalmait, metafizikai félelmét, mindezt úgy, hogy 36 éves koráig egy átlagos (mégis kivételes) zsidó emberként élt, utána három évig csodatevő prédikátor rabbiként felforgatta Izrael szinte minden részét, majd 39 éves korában a szanhedrin istenkáromlás vádjával elfogatta, és kérésére a római hatóságok halálra ítélték és kivégezték. 

Az evangélium üzenete az, hogy három nap múlva – ahogy előre jelezte – testben feltámadt. A halál nem tarthatta fogva, ugyanis teljes 39 évét úgy élte itt a földön, hogy nem követett el bűnt. És ezért képessé vált betölteni a Megváltó szerepét: nem a saját, hanem mindenki más bűneiért halt meg, kifizetve a bűneinkért a váltságdíjat. 

Pál apostol írja Krisztusról: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban” 

(Zsid 1:2), vagy egy másik levelében: „Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön” (Kol 1:15-16). 

Néhány ige Jézus isteni, krisztusi természetéről, de a Szentírás sokat elárul Jézus testi származásáról is, miután két evangéliumban is hosszú nemzetséglista jeleníti meg felmenői sorát egészen Ádámig, illetve Ábrahámig. Mindkettőből kiderül, hogy Jézus felmenői között a zsidóság nagyjai szerepelnek, a Messiás etnikailag zsidó származású férfi volt.

Mivel az első századi judaizmusban még az apai leszármazás volt a törvényes öröklési-származási rend, ezért Máté az apa, József felmenőit veszi sorba, annak ellenére, hogy Jézus vér szerint nem volt József fia, halachikus szempontból viszont igen. 

Lukács elsősorban a pogány háttérből érkező keresztényeknek szánta írását, Jézust ennek szellemében a világ (vagyis: minden ember) Megváltójaként ábrázolja. Maga a leszármazói névsor is túlfut a zsidók Ábrahámtól keltező eredet-origóján, és egészen minden ember őséig, Ádámig nyúlik vissza. Az evangélium Mária felmenőit veszi számba, nemzetségtáblázata Jézus valós vérségi leszármazási láncát mutatja meg, azokat az embereket, akiktől emberi természetét, genetikai adottságait örökölte: Júda törzséből jött, Dávid közvetlen leszármazottja volt. 

És most is az, hiszen ebben a testben támadt fel, és ebben a feltámadott, átlényegült testben ment fel a Mennybe a Fiú, és ült vissza az Atya, a mindenható Isten jobbjára. 

Nyitókép forrása: R.J. / Mandiner