A sokszínűséget ünneplő Pride-on betiltanák a zsidó jelképeket

Brüsszelben komoly felháborodást váltott ki, hogy egy zsidó csoporttól vallási és kulturális identitásának háttérbe szorítását várták el.


Brüsszelben komoly felháborodást váltott ki, hogy egy zsidó csoporttól vallási és kulturális identitásának háttérbe szorítását várták el.


Bármilyen meglepő, de az antiszemitizmusáról ismert katolikus püspök nem éppen a „papírforma” szerint gondolkodott a cionizmusról. Veszprémy László Bernát írása.


Fiala Ferenc egyszerre volt a nyilas miniszterelnökség sajtófőnöke és többszörösen igazolt embermentő, mégis halálra ítélték. Egy különös történet 1944-ből. Veszprémy László Bernát írása.


Az eset Magyarországon elképzelhetetlen volna, Nyugat-Európa nagyvárosaiban azonban mindennapos.


Az 1951-es kitelepítések egyik legellentmondásosabb aspektusa, hogy az „osztályidegen” személyek között számos zsidó nagypolgár, bankár, kereskedő is volt.


Ha Magyar Péter Brüsszel kérésére megnyitja a kapukat a tömeges muszlim bevándorlásnak, akkor a magyar zsidók veszélybe kerülnek. Az amerikai zsidó portál arra emlékeztet, hogy Orbán Viktor megtagadta Brüsszel erre vonatkozó diktátumát.


A Megváltó Isten második személye, mégis, ember is: de mikor és hol született valójában Jézus?


Egy 10 éves kislány is az áldozatok között van.



„Európa a palesztin háború óta immár nem az a biztonságos célpont a zsidó turisták számára, mint sokáig volt” – írja a lap, az okokat azonban nem említi.


Ha beigazolódik a vád, akár három év börtön is várhat a férfira.


Egy szelet a hazai zsidók reakcióiból a trianoni döntés első hírére.


A kis zempléni falu teljesen átalakult május 1-jén.


Molnár Piroska Dragomán György Máglya című regényéből olvasott fel egy részletet.


Kívül kell helyezni magad a kulturált világon azért, hogy gond nélkül mondogathasd, hogy no de hát te nem is utálod a büdös zsidókat.

Amiről Kertész Imre beszél, az végső soron univerzális tapasztalat, a 20. század „tömegemberének” alapvető tapasztalata. És a 21. századiénak is, teszem hozzá, de még mennyire.

Rasszizmusnak tartom, ha egy zsidótól elvitatjuk azt a jogot, hogy ő is lehessen fasiszta.


Tavaly ideiglenesen fel kellett függeszteni az oktatást a berlini Humboldt Egyetemen, mert palesztinbarát tüntetők elfoglalták az előadótermeket.


Az akkori szereplők vajon melyik etnikumot képviselték és melyik etnikumot célozták meg?


A díj egymillió dollár jutalommal is jár, amelyről Milei bejelentette, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelemre fogja költeni.
