FTC–Qarabag: megszólalt Ötvös Bence – ezt mondta a sérülése után

Nagy kérdőjel a visszavágón való szereplése.

A Qarabag elleni BL-selejtező első félidejében sérült meg.
Ahogyan arról beszámoltunk, a Ferencvárosi TC hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett az azeri Qarabagtól a labdarúgó Bajnokok Ligája 4., utolsó selejtezőfordulójában. Az első félidőben egy rossz mozdulatot követően Ötvös Bence bokája megsérült, ami következtében a Fradi kulcsjátékosa a második játékrészre már nem tudta vállalni a játékot. A sérüléséről most új részleteket közölt az érintett.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy kérdőjel a visszavágón való szereplése.
Az FTC az Instagram-oldalán azt írta:
„Ötvös Bence már jobban van, és üzeni, higgyetek a fordításban!”
A képen a korábbi paksi középpályás üzenete is látható:
Sziasztok, sokkal jobban vagyok, napról napra sokat javul a bokám, már tudok sétálgatni is vele! Azt üzenem a szurkolóknak, hogy legyenek a csapat mellett, ugyanúgy, ahogyan eddig is, nagy szükségünk van rájuk, és higgyenek benne, ahogy mi is, hogy meg tudjuk fordítani a párharcot.”
A Ferencváros a hétvégi, Kisvárda elleni idegenbeli bajnokiját elhalasztotta az NB I-ben, így legközelebb a Qarabag vendégeként lép pályára Azerbajdzsában, mégpedig jövő szerdán 18 óra 45 perckor. A párharc győztese a BL, míg a vesztese az Európa-liga főtáblájára kerül.
(Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert)