A pusztító aszály nem csak az energiatermelésre mért súlyos csapást: az állattenyésztési ágazatot is keményen sújtja

Az Európai Unió földterületeinek mintegy 38 százalékát sújtja aszály, ezen belül a szántóföldek közel 15 százaléka érintett.


Az Európai Unió földterületeinek mintegy 38 százalékát sújtja aszály, ezen belül a szántóföldek közel 15 százaléka érintett.


Lengyelországban dúsgazdag, házas asszony szeretője volt, Franciaországban pedig sokáig vívódott két nő között.


Az UNICEF szerint 2024-ben több mint 900 ezer európai diák oktatását zavarták meg a hőhullámok.


A kormány részéről az az érett és célravezető magatartás, ha nem az előző kormányokra próbálják hárítani a felelősséget, hanem a politikai együttműködést lehetővé téve közös erővel igyekeznek minél gyorsabban megoldani a kritikus szituációt.


A magyar gazdaság ezer szállal kötődik a némethez. Nemcsak az autógyárak miatt, hanem azért is, mert az exportunk egy jelentős része oda áramlik. Ha tehát ott baj van, annak mi is megisszuk a levét. Márpedig Németország évek óta gyengélkedik, és egyelőre nem látszik, mikor keveredhet ki belőle.


George és Amal Clooney elhagyták dél-franciaországi otthonukat a régiót sújtó erdőtüzek miatt.


Közhelyes már leírni Európa vergődését. Kohán Mátyás írása.


Természetesen előkerültek az antiszemitizmus-vádak is.


Turisták ezreit telepítették ki Franciaország délnyugati részén egy gyorsan terjedő erdőtűz miatt.


Ilyen magas számra a 2003-as történelmi hőhullám óta nem volt példa.


Üzent a francia elnökválasztás esélyese.


A felsőháznak is rá kell még bólintania a törvényre, de mindenképp történelmi szavazás volt szerdán.


A kétszeres magyar válogatott Csongvai Áron a francia másodosztályban szereplő AS Saint-Étienne játékosa lett.


A melegben gyakori, hogy le kell állítani az atomerőműveket.


A múlt hónap rekordot döntő hőhulláma Nyugat-Európában több ezer ember életét követelte, így ez a kontinens egyik leghalálosabb éghajlati katasztrófájává vált.


A francia elnök szerint Európa készen áll arra, hogy megvédje magát.


A Fidesz-elnök a helyszínen nézi meg a vb utolsó mérkőzéseit.


2012 óta több európai hal meg, mint amennyi születik. Mégis, az EU lakossága ma 8 millióval több, mint tíz évvel ezelőtt.


Az EKB elnöke arra is válaszolt, hogy a digitális euróra a polgárok megfigyelése miatt van-e szükség.


A per tétje az, hogy a háromszoros elnökjelölt negyedszerre, 2027 tavaszán is elindulhat-e az elnökválasztáson.
