A DK és a Momentum között eddig sem volt átugorhatatlan ideológiai távolság

Ha én Dobrev Klára helyében lennék, most kezdenék el komoly erőfeszítéseket tenni.

Ha én Dobrev Klára helyében lennék, most kezdenék el komoly erőfeszítéseket tenni.
A politikus szerint a kormány „láthatatlanná akart tenni egy egész közösséget”.
Szavai mindent borítanak.
Az Európai Unióban alap, hogy bárki szabadon tüntethet, véleményt nyilváníthat.
A dokumentumot Cseh Katalin is aláírta.
Cseh Katalin a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapon (!) kitett egy posztot.
Ha a nagy csinnadrattával beharangozott Pride-ot törvénysértő módon mégis megtartják, akkor a hatalom nehéz helyzetbe kerülhet.
A Momentum EP-képviselője szerint reális veszély a magyar uniós tagság elvesztése, mivel szerinte az Orbán-kormány már most is lábbal tiporja az EU alapértékeit.
Pont azért penderítették ki őket az EP-ből, mert a saját hazájuk ellen dolgoztak.
Jár-e előléptetés azért, hogy felköszöntjük szeretteinket vagy előveszünk új vécépapírt? Francesca Rivafinoli írása.
Nehéz lehet megfelelni Cseh Katalinnak. Éppen ezért meg sem kell próbálni.
A 4,95 millió Cseh Katalin hazája lennénk, akik húsvétkor bezárkóznak macskával netflixezni? Francesca Rivafinoli írása.
Gyerekkoromban volt egy mese arról, ki lopta el a süni almáját. Minden állat letagadta, a medve is azt mondta: „Én nem!”, de az egyik pofája feldagadt, pont egy almányi dudor látszódott.
Nagyon fontos dolgokat tudhattunk meg idén húsvétkor, fontos dolgokat, amelyek a feleslegeseknek fontosak.
Zavaros gondolkodású, hiteltelen, butus és kínosan szavazatokért erőlködő politikai mutatványosok.
A posztban benne van minden, ami miatt tavaly elzavarták a Momentum politikusait Brüsszelből.
A momentumos politikus szerint „vannak hagyományok, amiket nyugodtan elengedhetünk”.
„Minden demokratikus európai vezetőhöz, aktivistához és szövetségeshez szólok: csatlakozzatok hozzánk” – írta a liberális politikus.
Figyelem, csak erős idegzetűeknek!
Ezek tényleg semmiből nem tanulnak.